Díj- és reklámmentes streaming-szolgáltatással bővült a közmédia kínálata. A Médiaklikk felületein augusztus 20-tól több száz órányi tartalom - köztük a Szomszédok, a Linda, az Indul a bakterház, a Tüskevár és a Vuk – vált elérhetővé, más platformok gyakorlatával ellentétben előfizetés nélkül.
Szerdán délelőtt még úgy tűnt, hogy a Tottenham viszi el a Crystal Palace támadóját, estére a londoni rivális lecsapott rá, a játékos rögtön igent mondott az Arsenalnak. Mikel Arteta azonnal akart lépni Kai Havertz sérülése után, a játékost a Bajnokok Ligájában való szereplés lehetősége győzte meg.
Az FIA CEZ-zónájába tartozó országok autósport szövetségeinek elnökei nyilatkozatban biztosították támogatásukról az FIA jelenlegi elnökét a decemberi elnökválasztás során.
Zalaegerszegen folytatja a pályafutását az utánpótlás-válogatott védő, Bodnár Gergő. A középpályán is bevethető játékos legutóbb a Vasas labdarúgója volt.
Olyan csapdába sétált Lewis Hamilton, amilyenbe Michael Schumacher a mercedeses visszatérésekor? A németek egyik korábbi versenyzője borús jövőképet jósol a másik hétszeres bajnoknak.
Francia sajtóhírek szerint a spanyol élvonalbeli (La Liga) Girona újra érdeklődik a 40-szeres marokkói válogatott középpályás, Azzedine Unahi iránt, akit a Marseille-től szeretne megszerezni.
Három-három futamgyőzelem és második hely volt a magyarok mérlege a milánói kajak-kenu világbajnokság csütörtök délutáni középfutamos programja során, és az eredményes szereplésnek köszönhetően az első döntős napon, pénteken minden fináléban lesz magyar hajó.
Balszerencsésen indult Leon Bailey római karrierje, hiszen a szerdán leigazolt jamaicai válogatott szélső már az első edzésén megsérült, s több hétre kidőlt.
Arne Slot, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere a csütörtöki sajtótájékoztatón megerősítette, hogy Jeremie Frimpong a válogatott szünetig kidőlt.
A Manchester City hivatalos oldalán jelentette be, hogy a 19 éves argentin középpályás, Claudio Echeverri kölcsönben a Bundesligában szereplő Bayer Leverkusen csapatánál folytatja pályafutását.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szerepelő Bayer Leverkusen hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette Loic Badét az Sevillától.
Az átigazolási hírekben rendre megbízható német újságíró, a Sky Germanynél dolgozó Florian Plettenberg csütörtökön számolt be arról, hogy a Borussia Dortmund előrehaladott tárgyalásokat folytat Fabio Silva megszerzéséről.
Tom Fowler, a Toyota Gazoo Racing technikai igazgatója szerint a 2027-től megjelenő csúcskategóriás autók és a mostani Rally2-es járművek között sok hasonlóság lesz.
A labdarúgó Konferencialiga rájátszásának odavágóján az ETO FC Győr hazai pályán fogadja a magyar válogatott Bolla Bendegúzt is foglalkoztató Rapid Wient. Íme, a csütörtök esti mérkőzés kezdőcsapatai.
Borbély Balázs vezetőedző kihirdette kezdőcsapatát a Rapid Wien elleni hazai mérkőzésre, melyet 19:00-s kezdettel közvetít élőben az M4 Sport, felvezetőműsorunk 18:30-tól látható. A két csapat a Konferencia-liga selejtezőjének rájátszáskörében találkozik, melynek tétje a főtáblára jutás. A párharc visszavágóját egy hét múlva rendezik Bécsben.
Mint ismert, januárban a Manchester United aktiválta a Harry Maguire szerződésében szereplő egyéves hosszabbítási opciót, ezzel ellehetetlenítve, hogy ingyen megszerezzék játékjogát. Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, sajtóhírek szerint több ajánlat is érkezett a védőért a nyári átigazolási időszakban, azonban a BBC beszámolója szerint, a döntés
A női mezőny jelenlegi egyetlen magyar főtáblása, Bondár Anna sorozatban harmadik Grand Slam-tornáján csap majd össze Jelina Szvitolinával a vasárnap rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságon.
A női mezőny jelenlegi egyetlen magyar főtáblása, Bondár Anna sorozatban harmadik Grand Slam-tornáján csap majd össze Jelina Szvitolinával a vasárnap rajtoló amerikai nyílt teniszbajnokságon – írja az MTI.
Gálfi Dalma után Udvardy Panna is bejutott a selejtező harmadik fordulójába az amerikai nyílt teniszbajnokságon, ezzel biztossá vált, hogy Bondár Anna mellett lesz még egy magyar főtáblás a női egyéni versenyen.
Mint ismert, nehéz helyzetbe került a magyar női kézilabda-válogatott jobbszélsője, Faluvégi Dorottya, miután klubja, a HB Ludwigsburg a bajnokság megnyerése után csődöt jelentett. Az Eb-bronzérmes kézilabdázó elmondása alapján ennek ellenére optimista és bizakodó.
Liam Stapleton humorista nem akármilyen játékkal készült a Liverpool FC magyar labdarúgóinak, akiknek az volt a feladatuk, hogy haj alapján kellett kitalálniuk a játékosokat.
A Konferencialiga rájátszásának első felvonásán az ETO FC hatalmas csatában 2–1-re legyőzte a Bolla Bendegúzzal felálló Rapidot, így biztató helyzetből várhatja a jövő csütörtöki, bécsi visszavágót.
A győri ETO FC a duplázó Zeljko Gavric találatainak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén, így egyetlen mérkőzésre van a harmadik számú UEFa-sorozat főtáblájától.