A címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője autózta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzésén, pénteken – adta hírül az MTI.
"Florian Wirtz Liverpool FC-hez való átigazolása már végérvényes" – írja a legtekintélyesebb német futballorgánum, a több mint százéves múltra visszatekintő Kicker. A liverpooli sajtó egy rövid ténymondatban rögzítette, miért akarta annyira a szakmai stáb a német szélsőt: "Az elmúlt két szezonban mindössze két játékos szerzett tíznél több gólt és a
Pep Guardiola és Jürgen Klopp is dicsérte Thomas Frankot, a Tottenham Hotspur új menedzserét. Frank dán, de az angol futballból érkezik: 2018 óta a Brentford csapatát irányította.
Néhány nappal azt követően, hogy Székesfehérvár Közgyűlése kifejezte szándékát az élvonalból kieső Fehérvár F.C. Kft. átvételére, pénteken este hivatalosan is aláírásra került az adásvételt megerősítő szerződés – számolt be róla a város önkormányzatának hivatalos oldala.
A Juventus hivatalosan bemutatta a 2025-26-os szezonra szánt második mezét. A torinói klub számos alkalommal használ kék színt a második vagy harmadik számú szereléseinél. Ám ez alkalommal kicsit tovább gondolták a tervezők a megjelenést.
Kameruni válogatott játékos után érdeklődik a Tottenham labdarúgócsapata. Az esetleges átigazolás lehetősége azért sem elképzelhetetlen, mert a londoni klub a héten bejelentette Thomas Frank vezetőedző érkezését, aki 2019-től a mostani idény végéig Mbeumo edzője volt a Brentfordnál.
Egy buta baleset Charles Leclerc egész pénteki napját tönkretette Kanadában. A Ferrari csapatfőnöke szerint versenyzőjük a második gyakorlásról is lemarad.
Pár nappal a klubvilágbajnokság kezdete előtt Lionel Messi izgatottan beszélt arról, hogy lehetősége nyílik megmérkőzni a világ legjobb csapataival. A jelenleg az Inter Miamit erősítő argentin sztár a FIFA-nak adott interjúban osztotta meg a tornával kapcsolatos várakozásait.