Hazai győzelem született a Historic Eb harmadik versenyén, miután Franciaországban nem tudott célba érni Jari-Matti Latvala. Magoss Péter azonban meglátta a célt a francia értékelésben.
Május 18-án lezárult a jelöltállítás a Magyar Úszó Szövetség május 28-ai tisztújító közgyűlésére – adta hírül hivatalos honlapján a szervezet, amelynek hétfői tájékoztatásából kiderül, hogy az elnöki posztra egyedül Wladár Sándor adta be a pályázatát.
Olyasmit még nem tapasztalt, amit a tifositól kapott, de olyat sem gyakran, amit a Ferrarijától. Lewis Hamilton eggyé vált az SF-25-össel, és úgy érezte, benne volt a dobogó is.
A magyar válogatott hátvéd szívesen csatlakozna az angol bajnokhoz, és már jól haladnak a tárgyalások. A Liverpool a hírek szerint a részletekben is közel jár a megegyezéshez.
A magyar jégkorong-válogatott a Svájc elleni súlyos vereség után hétfőn Norvégia ellen zárja a világbajnokságot. Ha nyer, akkor biztosan megőrzi tagságát az elitben. Az InfoRádió Dániában tartózkodó tudósítója beszélt a tétről.
A magyar válogatottságot hétfőn lemondó Gulácsi Péter exkluzív interjút adott az Eldoblak edzésre YouTube-csatornának: a kapus nemzetközi pályafutása legfontosabb állomásai mellett beszélt többek között döntésének okairól is.
A nagy sikerű cseh Barum Rally szervezői további három évig tartó megállapodást kötöttek a WRC Promóterrel, így továbbra is Európa-bajnoki verseny marad.
A Magyar Labdarúgó Szövetség legújabb ajánlása szerint az OTP Bank Ligában a következő szezontól átlagosan öt magyar játékosnak szerepelnie kell a csapatokban. A klubok jövőjét nagyban érintő ösztönzésről is beszélt Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója a Nemzeti Sportrádióban.
Milyen irányt vesz a Red Bull szezonja? Nem kétséges, hogy javult az autójuk az imolai hétvégén, de csapatfőnökük és technikai igazgatójuk szerint a vasárnapi sikerük a McLaren visszaesésének is köszönhető.
Vasárnap véget ér a Tour de Hongrie, így a Söprögető Kocsi aktuális részében is a magyar verseny értékeléséről szólt minden. A TdH szervezője, Eisenkrammer Károly elégedett volt a rendezvénnyel, a versenyről pedig Várhegyi Benjámin is elmondta véleményét, aki riporterként volt kint az eseményen. Természetesen a magyar versenyzők teljesítménye melle
Sébastien Ogier tavaly a legsikeresebb versenyző lett Portugáliában, majd idén sikerült győzelmeinek számát hétre növelni, köszönhetően Ott Tanak műszaki hibájának kihasználásának is.
Noha sérülése és vállműtétje után Jászapáti Petra Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó még nem végez teljesértékű munkát, de saját bevallása szerint nincs lemaradása a felkészülésben az olimpiai idény előtt.
Visszavonul a válogatottól Gulácsi Péter, aki az elmúlt bő tíz évben 58 alkalommal ölthette magára a címeres mezt. A három Európa-bajnokságon is szerepelt kapus a döntéséről maga számolt be a közösségi oldalán. Az M4 Sport szakértője, Bogdán Ádám többször is szerepelt együtt a nemzeti együttesben Gulácsi Péterrel, így közelről látta, milyen utat já
Hamarosan Szoboszlai Dominik csapattársa lehet Jeremie Frimpong, a Bayer Leverkusen holland jobbhátvédje, aki átesett az első orvosi vizsgálaton az FC Liverpoolnál – írta X-oldalán Fabrizio Romano. Az olasz transzferguru szerint a játékos 2030-ig ír alá az angol bajnokcsapattal.
A francia válogatott búcsúzott az élvonaltól, mivel 3–1-re kikapott a szlovén csapattól a dán–svéd közös rendezésű jégkorong-világbajnokság stockholmi csoportjában.
A tereprali-világbajnokság harmadik versenyének prológján az első öt helyen dél-afrikai versenyző ért célba, Sébastien Loeb nagyon lemaradt. A prológgal elkezdődött a tereprali-világbajnokság (W2RC) harmadik futama Dél-Afrikában. A versenyzők fejest ugrottak az ismeretlenbe, hiszen a helyszín először szerepel a világbajnokság programjában, ráadásul
Az m4sport.hu minden héten kiválasztja a hét mérkőzését a labdarúgó OTP Bank Ligában. A bajnokság utolsó, 33. fordulójában a kiesésről döntő, szombaton 17:30-kor kezdődő Fehérvár FC – Debreceni VSC mérkőzésre esett a választás.
Gulácsi Péter végleg lemondta a magyar válogatottságot. Az RB Leipzig 35 éves kapusa a jövőben nem lép pályára a magyar labdarúgó-válogatottban. Gulácsi Péter hétfőn a közösségi oldalain jelentette be döntését.