A magyar női vízilabda-válogatott 10-8-ra nyert az olimpiai bajnok spanyol csapat ellen szombaton, ezzel bejutott a fináléba a kínai Csengtuban zajló világkupa-szuperdöntőben.
Hivatalos X-oldalán közölte a német Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurt, hogy Kaua Santos keresztszalag-szakadást szenvedett a Tottenham elleni Európa-liga-mérkőzésen.
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint minden elismerés megilleti a csapat játékosait, miután az olimpiai bajnokot verve jutott fináléba a kínai Csengtuban zajló világkupa-szuperdöntőben.
A világbajnoki pontversenyt vezető Lando Norris, a McLaren brit pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj szombati harmadik szabadedzésén, Dzsiddában.
Fordulatos mérkőzésen verte meg a Zalaegerszeget a DVSC és nagyon fontos lépést tett az irányba, hogy a következő idényt is az élvonalban tölthesse. A hétgólos rangadó után az debreceni vezetőedző boldogan értékelt, míg a vendégek trénere bosszantónak tartja, hogy három rúgott góllal sem tudtak meccset nyerni.
Max Verstappen szerint nyilvánvaló, hogy egy volt Red Bull-embernek köszönheti a McLaren a látványos felemelkedését. De képes lesz-e a Red Bull is hasonló felemelkedésre idén más emberekkel?
Rémisztő jelenet játszódott le a Leipzig–Kiel Bundesliga-mérkőzésen szombat délután: a hazaiak magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter a vendégek szlovén játékosával, David Zeccel ütközött össze, az eset után pedig mindkét játékos magatehetetlenül terült el a gyepen.
A Bayern München a Heidenheim 4-0-s kiütésével tett egy újabb lépést a bajnoki cím felé a német Bundesliga 30. fordulójában. A Gulácsi Péterrel felálló Rb Leipzig otthon botlott az utolsó Holstein Kiel ellen, ami viszont magyar szempontból sokkal fontosabb, a lipcseiek kapusát egy ütközés után le kellett cserélni, majd kórházba szállították.
A címvédő Győri Audi Eto Kc 25-24-re nyert az előző idényben ezüstérmes német Hb Ludwigsburg otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, szombaton.
Leginkább mert a Comóról van szó, a hírességek körében régóta népszerű üdülőváros csapatának új tulajdonosai pedig maximálisan ki is használják ezt a marketinges előnyt. És amúgy a csapat is meglepően jó, és nagy terveik vannak.
Marozsán Fábián két szettben kikapott az első kiemelt Alexander Zverevtől a 2,5 millió euró (egymilliárd forint) összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztorna elődöntőjében.
Még bő két évvel a visszavonulása után is idegennek érzi magát az F1 nézőjeként Sebastian Vettel, de nagyon is képben van a történésekkel. Az M4 Sportnak Szaúd-Arábiában adott interjúban a négyszeres világbajnok elmondta, mit vár az idei szezontól.
Kós Hubert hosszú ideje kiegyensúlyozottan versenyez, ami a világklasszisok védjegye – mondta az InfoRádióban a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Úgy véli, a férfi 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka több számban fog versenyezni a nyári, szingapúri vb-n, mint a tavalyi ötkarikás játékokon. Sós Csaba szerint Milák Kristóf most nincs élet
Richard Verschoor öt másodperces büntetése után Arvid Lindblad ölébe hullott a sprintgyőzelem, így a Red Bull nevelése lett a legfiatalabb futamgyőztes a Forma-2 történelmében.
Az NKA Universitas Pécs szerezte meg a bronzérmet a női kosárlabda NB I helyosztóinak szombati játéknapján, mivel a harmadik helyért kiírt párharc második mérkőzésén is legyőzte a tavaly ezüstérmes Győrt.
Az elitvilágbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott 2-0-ra nyert Norvégia ellen a szombaton Szombathelyen rendezett barátságos mérkőzésen.