A Gyergyó 2-1-re legyőzte a Csíkszeredát a jégkorong Erste Liga döntőjének második, szerdai mérkőzésén, ezzel 2-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.
A 27 éves dél-amerikai játékos már-már mumusává válik a 37 esztendős szerb klasszisnak, aki tavaly az olaszországi tornán szintén kikapott Tabilótól. Djokovic
Az Arsenal elképesztő teljesítmény produkálva 3-0-ra átgázolt hazai pályán a címvédő Real Madridon a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Király Gárda
A Dinamo Zagreb nehéz szezonon van túl, főleg a hazai porondon, ahol a Hajduk Split és a Rijeka is megelőzi a tabellán. A rossz eredményekért Fabio Cannavaro fizetett, aki már a harmadik edző, akitől ebben az idényben megváltak Sergej Jakirovic és Nenad Bjelica után.
A Calciomercato.com értesülései szerint Shomurodov már aláírta az új, egyéves hosszabbítást jelenlegi kontraktusára, amely eredetileg 2026 nyarán járt volna le. Ez azt
FC Barcelona–Borussia Dortmund 4-0 (1-0) A párharc egyértelmű esélyeseként fogadhatta a Barca hazai környezetben a Bundesligában csupán nyolcadik Dortmund együttesét. A németek
Mint arról a Sport365 elsők között beszámolt, Fabrizio Romano szerdán azt írta közösségi oldalán, Mohamed Szalah új szerződése a Liverpoollal gyakorlatilag véglegesítésre
A Bajnokok Ligája-negyeddöntő barcelonai felvonásán a katalánok kétséget sem hagytak afelől, hogy jobbak a tavalyi döntősnél, a gólja mellett két gólpasszt jegyző Raphinha és a duplázó Robert Lewandowski vezérletével, remek teljesítményt nyújtva 4-0-ra nyertek a Borussia Dortmund ellen, így nagyon nincs miért izgulniuk a jövő keddi, németországi vi
A Bajnokok Ligája-negyeddöntő szerdai első mérkőzésén a Barcelona 4-0-ra kiütötte a Borussia Dortmundot, míg a Psg 3-1-re legyőzte az Aston Villát.Tekintse meg a találkozók összefoglalóit!
Élő sportközvetítések, április 10., csütörtök: M4 Sport 18.30: Kézilabda, női válogatott mérkőzés, Magyarország-Brazília, Tatabánya 21.00: Labdarúgás, Európa-liga, negyeddöntő, 1. mérkőzés, Lyon-Manchester United
Maignan korábban is célpontjává vált az Udinese szurkolói részéről érkező rasszista inzultusoknak. Különösen a két együttes legutóbbi két összecsapása alkalmával. A francia
A második és harmadik számú európai kupasorozatban is megkezdődnek a párharcok az elődöntőbe jutásra, előtte azonban a női jégkorong-válogatott is pályára lép a csehországi tornán.
Az Arsenal előrehaladott tárgyalásokat folytat Ethan Nwaneri és Myles Lewis-Skelly új szerződéséről – számolt be Fabrizio Romano az X-oldalán. A transzferguru információi
Bár az Atlético Madrid valószínűleg nem nyer trófeát a 2024–25-ös szezonban, ez mégis egy sikeres idényként értékelhető a csapat számára. Diego Simeone
A Los Angeles Lakers 112-97-re győzött Dallasban egy érzelmekkel teli mérkőzésen, amelyen Luka Doncic visszatért korábbi sikerei helyszínére, közel két hónappal az évszázad cseréje után.
A Liverpool Echo erről cikkezett csütörtök reggel, mindezt belső információkra hivatkozva. Vagyis a híreik szerint Slot kénytelen lesz rotálni vasárnap a West
"Elmegyek a végsőkig, és kész vagyok meghalni a ketrecben. Meg akarom mutatni, hogy én vagyok az a srác, aki felteszi Magyarországot az MMA térképére" – jelentette ki ifjabb Növényi Norbert a Network4-nek. Az MMA-harcos szombaton este küzd meg román ellenfelével Győrben a legnagyobb európai ketrecharcos világszervezet, a HEXAGONE első hazai gáláján
A magyar női kézilabda-válogatott csütörtökön a szintén világbajnoki résztvevő Brazília ellen játszik felkészülési mérkőzést Tatabányán. Habár tét nélküli a párharc, kijelenthetjük, hogy rendhagyó találkozóról van szó.
Olasz sajtóinformációk szerint a következő szezontól az Imoco Volley Conegliano csapatában folytatja pályafutását a Vasas Óbuda röplabdázója, Fatoumatta Sillah.
Nyíltan kimondta a Red Bull, hogy Max Verstappen az első számú versenyzője, és Cunoda Jukinak nincs is ellenvetése. Christian Horner reméli, előnyt kovácsolhatnak a helyzetből.
Összesítésben már kétgólos hátrányban volt az argentin világbajnok csapata a Concacaf Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, amikor a nyolcszoros aranylabdás beindult.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága szerdán este jóváhagyta a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok (LA28) versenyprogramját és sportolói kvótaszámait. A műsor 31 sportágból áll, számos újítással – írta honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
Fabrizio Romano szerint ugyanis Carlo Ancelotti napjai meg vannak számlálva. Ha nincs továbbjutás a Bajnokok Ligájában, akkor az ősz vezetőedző elkezdheti frissíteni
A férfi Euroligában listavezető görög Olympiakosz közösségi oldalán üzent, és bejelentette, hogy holnaptól (április 11.) kaphatók a rájátszás első két meccsére szóló jegyek.
Hansi Flick, a Barcelona vezetőedzője óva intette játékosait attól, hogy már az elődöntőre készüljenek, miután szerdán este magabiztos, 4-0-s győzelmet arattak a vendég Borussia Dortmund felett a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.