A bajnokságban a Nyíregyháza és a Zalaegerszeg is a bennmaradásért hajt, most a kupából valamelyik kiesik, a vízilabda Bajnokok Ligájában pedig a zöld-fehérek a százszázalékos teljesítmény megőrzéséért ugranak medencébe.
Szoboszlai Dominik és szerelme, Buzsik Borka a múlt héten mondták ki a boldogító igent a legnagyobb titokban, szűk körben. Ám a részletekre nagy figyelmet fordítottak, hiszen a sztárfocista nem akármilyen gyűrűt választott magának. A kinézete is elképesztő, pláne az ára, ha pedig a felesége gyémántgyűrűjét is ugyanott szerezték be, ahol a focistáét
Történelmi hét kezdődött el a magyar labdarúgásban. Az NB I 1901 és a Magyar Kupa 1909 óta íródó históriájában még sosem esett meg, hogy ugyanazon a héten kétszer is találkozzon egymással a Ferencváros és az Újpest labdarúgócsapata, ráadásul mind a két sorozatban összecsapjon ilyen rövid idő alatt.
április 1., kedd: M4 Sport 19.30: Labdarúgás, Mol Magyar Kupa, negyeddöntő, Zalaegerszegi TE FC-Nyíregyháza Spartacus FC Sport 1 16.00: Labdarúgás, ifjúsági BL,
Mentálisan padlóra került Federico Agustin Gomez, argentin teniszező, akit a huszonháromszoros Grand Slam-győztes szerb pályatárs is próbált felkarolni.
Megjelent a Kanári-szigetek nevezési listája, melyen némi meglepetésre Sébastien Ogier is szerepel, így a nyolcszoros világbajnok a tervezettnél előbb tér vissza a vb-mezőnybe.
A Polti Kométától a Team United Shipping Hungary csapatához szerződött az előző szezon végén Fetter Erik. A magyar kerékpárversenyző a váltás előnyeiről, első idei győzelméről és a Tour de Hongrie-val kapcsolatos terveiről is mesélt az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában.
Többször is együtt edzett már Lionel Messivel Pintér Dániel, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami második csapatának magyar származású futballistája, aki már az Egyesült Államok U18-as válogatottjában is gólt szerzett.
Többször is együtt edzett már Lionel Messivel Pintér Dániel, az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (Mls) szereplő Inter Miami második csapatának magyar származású futballistája, aki már az Egyesült Államok U18-as válogatottjában is gólt szerzett.
Az atlétaedzőként dolgozó Gjert Ingebrigtsen tanúvallomásában egyebek mellett azt mondta, hogy minél inkább elkényeztették a gyerekeiket, annál hálátlanabbak lettek.
A Bournemouth 45 millió fontban határozta meg Kerkez Milos árát – írja a The Times, amely egyéb részleteket is megosztott a Liverpoollal kötendő lehetséges üzletről.
Számolt-e valaha is komoly lehetőségként Franco Colapintóval a Red Bull, és felmerült-e bennük, hogy újra megkeressék Daniel Ricciardót? Helmut Marko tanácsadó tisztázta a pletykákat.
A kenyai Szafari Rally jövőre is a WRC-naptárban marad, és jó eséllyel még tovább is, ehhez azonban fejlesztéseket kell végrehajtania a szervezőnek és az ország kormányának is.
A Telekom minden bizonnyal elvitte az április 1-ei „prankverseny” első helyét. Az együttműködés jubileumi évfordulójára egy szűk körű ünnepséget szervezek a Liverpool
Nyilvánosságra hozták a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének pontos menetrendjét, ennek alapján a címvédő Győr április 19-én, a Ferencváros pedig egy nappal később kezdi párharcát, egyformán idegenben.
Egy éve működik együtt a Telekom a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányával, Szoboszlai Dominikkal, az évforduló megünneplésére a vállalat különleges meglepetéssel készült – némi trükkel fűszerezve. Használt mobiltelefonokból készült egy Szoboszlai-szobor, aminek az arca elég látványosan torzult a focistáéhoz képest, Szoboszlainak értelemszer