40 évvel a siker után visszatért Estorilba Ayrton Senna Lotusa, mellyel először aratott győzelmet a Forma–1-ben. Eközben a helyi futballklub különleges Senna-mezben lépett pályára.
Azok után, hogy a labdarúgó Nb Ii 25. fordulójának záró meccsén a Vasas 2-1-re kikapott a Bvsc-től, a piros-kékek vezetőedzője, Pintér Attila amilyen különös, olyan őszinte nyilatkozatot tett…
Ferenc pápa halála miatt húsvéthétfőn négy olasz bajnokit halasztott el a helyi labdarúgó-szövetség, a katolikus egyházfő temetésének időpontja miatt pedig további hármat.
Hiába vezetett közel egy perccel, Tadej Pogacar ezúttal nem tudott győzedelmeskedni az izgalmas véghajrát hozó Amstel Gold Race versenyen. Valter Attila is részt vett a versenyen, aki 22. lett. A holland egynapos eseményeiről szokásos módon Várhegyi Benjámin és Székely Dávid beszélgetett.
Egyszer a győzelemért harcol, egyszer dobogóra sincs esélye – mit tud valójában a Red Bull autója? Max Verstappen helyén kezeli a dzsiddai meglepetést, Helmut Marko javulást ígér.
Ahogyan arról beszámoltunk, életének 86. évében elhunyt Garami József, korábbi szövetségi kapitány. Az egykori szakember Pécsen kezdte edzői pályafutását, majd
A Manchester City 5.17 millió eurót (2.1 milliárd forintot) kapott labdarúgói elmúlt évekbeli, válogatottban való szereplése után; Magyarországon 850 ezer euróval (347.8 millió forint) a Ferencváros az első.
Mészáros Ábel rendszeres szereplője az RTL Bajnokok Ligája-közvetítéseinek. Egészen pontosan a stúdiós elemzéseinek. A Szakértők Ligája című, ötrészes online sorozatban (amelyben partnerünk a One Magyarország) most a top 10-es angol focicsapatnál tanácsadói pozíciót ellátó Ábelt szembesítette a Freestyle FC csapata egy kijelentésével, ami arról szó
Giuseppe Farina, az Ac Milan volt elnöke és tulajdonosa - aki mély nyomot hagyott az olasz labdarúgás történetében - 92 éves korában elhunyt kedden. Farina 1982 és 1986 között volt a Milan elnöke, majd a klubot a híres Silvio Berlusconi vette át.
Játékvezetői szempontból rendkívül nehéznek bizonyult a szombat esti Paks–Puskás Akadémia mérkőzés a labdarúgó OTP Bank Ligában, épphogy gól a hosszabbításban, két tizenegyes, érvénytelenített találat, meg még egy, amit vissza kellett volna vonni
Életének 86. évében elhunyt Garami József korábbi labdarúgó, edző, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya. A legendás trénerről a nemzeti csapat mostani kapitánya, Marco Rossi is megemlékezett.
Giorgio Furlani, a Milan vezérigazgatója a következő napokban döntő megbeszélést folytat Igli Tare-val, amely után eldől, hogy a korábbi Lazio sportigazgató átveszi-e a posztot a milánói klubnál - írja a Gazzetta dello Sport.
A Manchester City 5,17 millió eurót (2,1 milliárd forintot) kapott labdarúgói elmúlt évekbeli, válogatottban való szereplése után, Magyarországon 850 ezer
A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti azt mondja, Kylian Mbappé kihagyja a szerdai Getafe elleni bajnoki mérkőzést, azonban mindent megtesz azért, hogy pályára léphessen az Fc Barcelona ellen a szombati spanyol Király-kupa-döntőn.
A világbajnok MacKenzie Weegar és a tavalyi amatőr választás első helyén elkelt Macklin Celebrini mellett akár Sidney Crosby is játszhat május 6-án Budapesten a kanadai jégkorong-válogatottal a magyarok elleni világbajnoki felkészülési mérkőzésen.
Az olimpiai címvédő Spanyolországot és a párizsi ezüstérmes ausztrálokat legyőzve jutott döntőbe a kínai Csengtuban rendezett világkupa-szuperdöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott, amelynek végül "be kellett érnie" az ezüstéremmel a görögök elleni finálé után, de Cseh Sándor szövetségi kapitány és a csapat két rutinos tagja, Vályi Vanda és Gard
Igazi túlélő versennyé vált 1991-ben a Salgó Rally, mellyel az ORB-szezon kezdődött, végül pedig az autó beosztása Ranga Lászlónak és Büki Ernőnek sikerült a legjobban.
Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo nem fog pályára lépni kedd este a Damac elleni szaúdi bajnokin, miután a portugál klasszis nem került be Stefano Pioli keretébe.
A nogomania.com értesülése szerint a Ferencváros azon dolgozik, hogy szerződtesse a szlovén Olimpija Ljubljana támadóját, Raul Floruczot. Az osztrák labdarúgó
A Ferencváros–MTK összecsapáson kiderül, melyik csapat lesz a Paks ellenfele a MOL Magyar Kupa fináléjában, az örökrangadó mellett a podgoricai judo Eb történéseit is élőben közvetítjük szerdán az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.
A Bundesligában szereplő Mt Melsungenben kapusa, a 32 éves Nebojsa Simics hivatalos oldalán jelentette be, hogy súlyos sérülése miatt több hónapos kényszerpihenő vár rá.
A Bayern München és a Bayer Leverkusen rivalizálása a pályán kívül is folytatódik, miután a jelenlegi német listavezető érdeklődését fejezte ki Florian Wirtz iránt.
Udvardy Panna főtáblára jutott a madridi salakpályás tenisztorna nyolcmillió euró (körülbelül 3,2 milliárd forint) összdíjazású női versenyében, miután a selejtező második fordulójában két játszmában legyőzte a német Jule Niemeiert.
A Sopron Basket hazai pályán kilenc ponttal kikapott kedden a Dvtk-tól, így a miskolciak 2-1-re vezetnek a női kosárlabda Nb I döntőjében, és már csak egy sikerre vannak a címvédéstől.