Az Ipswich pontot rabolt a Stamford Bridge-ről, a Chelsea-t irányító Enzo Maresca pedig a szurkolók támogatásának hiányát nehezményezte, miközben a csapat a Bajnokok Ligája-indulásért küzd.
Ott Tanak saját bevallotta, hogy kissé óvatosan kezdte az idei WRC-szezont, azonban szerinte még nem dőlt el semmi annak, ellenére, hogy Elfyn Evans nagy előnyre tett szert három verseny után.
A Real kispadján is teljesen kiakadtak a francia csatár tettén, amivel teljesen értelmetlenül hozta hátrányba a saját csapatát. Ezúttal azonban nem Carlo
Nem jött össze a címvédés, a rossz kezdés megpecsételte a One Veszprém sorsát a férfi kézilabda Magyar Kupa-döntőjében, amelyet végül az Otp-Bank Pick Szeged 31-30-ra megnyert. A lefújás után a Veszprém magyar válogatott kapusa, Palasics Kristóf is értékelte az összecsapást a Sportal Tv stábjának.
Állítólagosan dühöngő menedzser, válságtanácskozás és komoly félelem attól, hogy Max Verstappen faképnél hagyja őket – szólnak a riasztók a Red Bullnál.
Miközben Lando Norris bizonytalan és magát ostorozza, Oscar Piastri a maga csendesen magabiztos stílusában már a vállát kocogtatja. A tabellán csak felzárkózott, pszichológiai szempontból viszont már előzött is az ausztrál?
Révész Attila, a Kisvárda labdarúgócsapatának vezetőedző-sportigazgatója a BVSC elleni fordítás után elmondta, annak ellenére, hogy néhány játékosának kijárna egy fejmosás, most mégis csak gratulálni tud, hiszen az együttes újabb fontos győzelmet aratott.
A Majthényi, Domokos kettős az olimpián nem szereplő repülőhollandi hajóosztály 14-szeres világbajnoka, első vb-címüket 32 éve nyerték. A duó ezúttal is remekelt
Révész Attila, a Kisvárda labdarúgócsapatának vezetőedző-sportigazgatója a BVSC elleni fordítás után elmondta, annak ellenére, hogy néhány játékosának kijárna egy fejmosás – még nagyapját gyászoló játékosát sem kímélte –, most mégis csak gratulálni tud, hiszen az együttes újabb fontos győzelmet aratott.
Komoly fordulatokat tartogatott a Dél-Amerikai Rally Bajnokság (CODASUR) idei második, argentin versenye, ahol a bajnoki címvédő az utolsó pillanatban vesztette el a győzelmet.
Hetik Cabolov, a szerb birkózó-válogatott tagja, felfüggesztést kapott a Nemzetközi Birkózó Szövetségtől. Ez a büntetés gyakorlatilag véget vet a 33 éves orosz származású birkózó pályafutásának.
Lőrincz Viktor, a magyar kötöttfogású válogatott kapitánya szerint versenyzői fantasztikus teljesítményt nyújtottak a vasárnap zárult somorjai birkózó Európa-bajnokságon, aminek szakági csapatversenyét a harmadik helyen zárták.
A úszók szövetségi kapitánya a kaposvári országos bajnokságról, Kós Hubertről, Milák Kristófról, a két párizsi olimpiai bajnok csatájáról, valamint a Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Sárkány Zalán hármas, illetve a BVSC és a Ferencváros riválizálás jótékony hatásairól is beszélt az M4 Nemzeti Sporthíradóban.
Újra a vonal felett az edzőváltáson áteső Szpari, ráadásul a sorsolása is kedvezőbb, mint a vasárnap legyőzött Fehérvárnak, míg a lila-fehérek örülhettek, hogy megszakadt kellemetlenül hosszú negatív sorozatuk.
Csodálja Toto Wolff, hogy George Russell úgy is maga mögött tudta tartani a gyorsabb Lando Norrist, hogy a rosszabb gumin, szinte vakon repülve próbálta egyben tartani az összeomló autóját.
McIlroy ugyanis megnyerte a Masterst, és ezzel teljessé tette Grand Slam-gyűjteményét: immár mind a négy kiemelt (major) férfi golfverseny trófeáját elhódította pályafutása
Életében először történt ilyesmi Lando Norrisszal, és meg is fizette az árát. A McLaren szerint a rossz rajtbeállásán úszott el a második helye Bahreinben.
Keleten a Cleveland Cavaliers, nyugaton pedig az Oklahoma City Thunder végzett az élen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (Nba) alapszakaszában, mely vasárnap zárult.
Kijavította az előző fordulóban, Mezőkövesden bemutatott botlását a Vasas. Csertői Aurél csapatától akkor 3-0-ra kapott ki, vasárnap délután viszont 3-0-ra
A labdarúgó Nb I-ben a harmadik helyét elfoglaló Paksi Fc rangadót vív szombaton: az előtte álló Puskás Akadémiát fogadja. Hab a tortán, hogy a klubikonnak számító Böde Dániel csodás mérföldkőhöz ér: 500. élvonalbeli mérkőzésén játszhat.
Magyarázatot adott a Red Bull a bahreini félresiklott kerékcserékre. A boxban nem aludt ki, a csapat számára viszont most villant fel igazán a vörös lámpa… Christian Horner még nem írná le magukat.
Lionel Messi két kapufát is lőtt, így az Inter Miami nem tudta legyőzni a Chicago Fire-t az amerikai bajnokságban. A Soldier Fielden rendezett mérkőzés 0-0-s döntetlennel zárult, és történelmet írt, mivel új nézőcsúcs született: 62 358 néző volt jelen.
A Szolnoki MÁV labdarúgócsapata hétfőn a hivatalos honlapjára tett ki egy közleményt, amelyben arról ír, hogy létesítmény fínanszírozási problémák miatt nem indít együttest a felnőtteknél, s ha nem talál támogatót, úgy a végleges megszűnés veszélye is fenyegeti. A kommünikét változtatás nélkül közöljük.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata döntött a városi sport klubok 2025. évi finanszírozásáról. A határozat értelmében a Szolnoki MÁV utánpótlásának