A török labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a Galatasaray fontos, 2-0-s győzelmet aratott a Samsunspor otthonában. A vendégcsapat sikeréből Sallai Roland kezdőként és remek teljesítménnyel vette ki a részét - még úgy is, hogy jobbhátvédként kellett játszania.
1998-ban ezen a napon, április 12-én rendezték a mai napig utolsó Forma–1-es Argentin Nagydíjat. A 98-as szezon harmadik versenye előtt minden a McLaren letaglózó fölényéről szólt, ám Buenos Airesben Michael Schumacher megszerezte idénybeli első győzelmét, útközben pedig összeütközött David Coultharddal. Az első és második ránézésre is elég egyérte
A Leipzig pénteki, wolfsburgi győzelme után a hazaiak vezetőedzője, Ralph Hasenhüttl elismerő szavakkal illette a lipcseiek megbízott trénerét, Lőw Zsoltot.
A labdarúgó Nb I 27. fordulóját nyitó Diósgyőr-Kecskemét elképesztő hajrát hozott: a 87. percben még vezettek a bennmaradásért küzdő vendégek, de két fantasztikus góllal fordított a Dvtk. Íme, az edzői értékelések.
Szinte a labdarúgó NB I is alig fér el az F1, az úszás vagy épp a kézilabda mellett. A magyar mellett, portugál, angol, spanyol, német és olasz foci is képernyőre kerül.
A Barcelona hivatalos közleményben figyelmeztette szurkolóit: nem tűri el a jegyek újraértékesítését a Real Madrid elleni Király Kupa-döntőre. A klub szerint több
Kiélezett csatára lehet előzetesen számítani az OTP Bank Liga 27. fordulójának második szombati meccsén, melyen a Zalaegerszeg fogadja a rekordbajnok Ferencvárost: míg előbbi a kiesést jelentő helyek elől menekülne, utóbbinak a bajnoki cím megszerzése miatt fontos 3 ponttal távoznia.
A Közel-Keleten vendégszerepel a mostani és a következő hétvégén a Forma–1 mezőnye – ideális terep lenne 2025 egyik újításának debütálására. Jó eséllyel viszont nem kerül sor rá
A címvédő Ferencváros két pont hátrányban várja a labdarúgó Nb I 26. fordulóját. A zöld-fehérek szombaton Zalaegerszegen lépnek fel, és üldözik az éllovas Puskás Akadémiát.
Nem érzi olyan tökéletesen magát Lando Norris az idei McLarenben, mint a tavalyiban a múlt szezon végén. Csapata mindent megtesz a helyzet javításáért, hogy versenyzőjéből s többet hozhasson ki.
Oliver Kahn, a Bayern München korábbi vezérigazgatója és legendás kapusa kritizálta a klub vezetőségét, amiért nem állt ki eléggé Max Eberl sportigazgató mellett a jövőjét övező találgatásokkal kapcsolatban.
A színfalak mögött már zajlanak a tárgyalások egy hároméves tervről a WRC Promóterrel a Lett Rally kapcsán, ami jövőre ERC, míg a következő két évben WRC-futamot rendezne.
Térdsérülést szenvedett Leidt Madie, az A-csoportos világbajnokságon szereplő magyar női jégkorong-válogatott csatára a japánoktól pénteken elszenvedett vereség alkalmával.
Térdsérülést szenvedett Leidt Madie, az A-csoportos világbajnokságon szereplő magyar női jégkorong-válogatott csatára a Japán elleni vereséggel végződő mérkőzésen.
A Manchester City a Crystal Palace-t fogadja a Premier League 32. fordulójában. A 13.30 órakor kezdődő mérkőzés kapcsán felvetődik a kérdés: vajon végre nyer egy meccset kora délután Pep Guardiola csapata?
Nem tervez lépéseket a Red Bull a McLaren rugalmas szárnyának ügyében, ám elvárja az FIA-tól, hogy végre hatékony megoldást találjon a visszatérő problémára.
Maignan egy ütközés után eszméletét veszítette az Udinese-Milan találkozón. A milánói klub megerősítette, hogy a 29 éves francia válogatott játékost az éjszaka
A Bundesliga 29. fordulójának slágere két Bajnokok Ligája-negyeddöntős csapat, a Bayern München és a Borussia Dortmund összecsapása. A presztízsrangadót, vagy ahogy Németországban hívják, a Der Klassikert itthon is meg lehet nézni: a 18.30 órakor kezdődő mérkőzést a Match4 közvetíti.
Hogy mi a közös egy ollóban és egy focilabdában? Az MTK Budapest labdarúgója, Tenyei-Tóth Rebeka mindkettővel ugyanolyan ügyesen bánik. A fiatal középpályás ha kell, úgy hatol át az ellenfél vonalain, mint fésű a hajon, de akkor sem jön zavarba, ha nullásgépet idézve kell felszántania a pályát.
Bármennyire is hihetetlenül hangzik, Thomas Müller, a Bayern München ikonja hamarosan Manchester United-színekben bukkanhat fel – igaz, nem játékosként. A 35 éves
A korábbi Eb-bronzérmes birkózónk megnyerte szombat délelőtti vigaszági mérkőzését, így az esti programban bronzéremért léphet szőnyegre a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában, a somorjai Európa-bajnokságon.
"Százszázalékosan meggyőző teljesítmény – ez volt a mottónk. És ez meg is volt az első félidőben és a második elején" – az alábbi szavakkal dicsérte játékosait az RB Leipzig megbízott vezetőedzője, Lőw Zsolt, miután csapata idegenben 3–2-re legyőzte a Wolfsburgot a német Bundesliga 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Rúben Amorim arra számít, hogy sokkal jobban sikerül a 2025-2026-os szezon az ideinél. A portugál szakember két játékost is talált, aki elsősorban gólokat "hozhat" a csapatnak: a Manchester United nyáron megpróbálja leigazolni a Wolverhampton brazil támadóját, Matheus Cunhát és az Ipswich Townt erősítő Liam Delapet, akinek édesapja Budapestről szur
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szerint nagyobb probléma a szurkolók egymás közötti rágalmazása, mint az egyes szervezetek szidása. A honi szövetség a nemzetközi Sportdöntőbíróságnak (CAS) az "UEFA-maffia" szlogen szabad véleménynyilvánítássá minősítésével kapcsolatban reagált megkeresésünkre.