Exkluzív interjút készítettünk a Frankfurt feltörekvő labdarúgójával, Fenyő Noah-val. A mindössze 19 éves játékos bár Németországban született, büszke magyar gyökereire. Szülei a zene világában alkotnak: édesapja Liszt-díjas csellóművész, édesanyja pedig hegedűművész. Noah este, ha teheti, zongorázik, de igazán a focipályán találta meg önmagát. Szo
Kendelényi-Gulyás Erika, a MOKSZ műkorcsolya ágazati vezetője szerint a magyar páros pontszerző esélyes, tehát az első nyolc hely valamelyikén végezhet.
Az FC Barcelona fölényes, 6-1-es győzelmet aratott a vendég Olimpiakosz ellen kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának harmadik fordulójában.
A debütáló MÁV Előre hazai pályán 3:1-re kikapott a férfi röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában a spanyol Guaguas Las Palmas elleni párharc nyitó mérkőzésén.
Az angol bajnok Liverpool FC labdarúgócsapata nem érkezett meg időben Frankfurtba, így elmaradt a gárda hivatalos sajtótájékoztatója a két együttes szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.