Sérülés miatt Gazdag Dániel nem állhat Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának rendelkezésére a németek és a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-találkozókon.
A címvédő Illés Fanni a második legjobb időt érte el a délelőtti előfutamban, ezzel bejutott az esti döntőben az Sb4-es kategória 100 méteres mellúszó számában a párizsi paralimpia hétfői versenynapján. Illés az előfutam után a Sportalnak adott rövid értékelést.
A vasárnap zárult pozsonyi olimpiai selejtezőn negyedik magyar férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint most csapata jobb, mint kilenc nappal ezelőtt.
Sérülés miatt Gazdag Dániel nem állhat Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának rendelkezésére a németek és a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-találkozókon.
A magyar labdarúgó Nb I-ben szereplő Ferencváros a Sportal információi szerint a szerb Partizan Beograd brazil játékosával, Matheus Saldanhával erősítheti meg a támadósorát.
Filip Kohn már a Barum Rallyn bebiztosította a Fiesta Kupa bajnoki címét, míg a walesi Ceredigion Rallyn a harmadik hely is elég volt számára a bajnoki címhez.
Bármennyire is a fellegekben járt vasárnap a hazai pályán nyerő Ferrari, Charles Leclerc egyből igyekezett visszahúzni a csapatot a földre. Emlékeztetett rá, mi következett a monacói sikerük után
Lando Norris elismerte, talán túlóvatoskodta a csapattársa elleni első körös ütközetet Monzában, majd a csapatsorrend dilemmájáról is kifejtette a véleményét.
A nemzetközi sajtó a győztes Charles Leclerc mellett főleg a vb-címért csatázó Lando Norris és a címvédő Max Verstappen teljesítményével foglalkozott a Forma-1-es Olasz Nagydíj után.
Eseménydús, érzelmektől sem mentes fordulón vagyunk túl a labdarúgó NB I-ben. Diósgyőrben összekaptak a játékosok, az Üllői úton a hazai szurkolók győzelem után fütyülték ki kedvenceiket. A Debrecen feltámadt, az Újpest újra nyert, a rangadót pedig a Paks nyerte meg.
A magyar labdarúgó Nb I-ben szereplő Ferencváros a Sportal információi szerint a szerb Partizan Beograd brazil játékosával, Matheus Saldanhával erősítheti meg a támadósorát.
A magyar paratriatlon legjobb eredményét érte el Párizsban Mocsári Bence, aki egy kerékpáros bukással együtt is ötödik helyen zárta a férfiak PT5-ös kategóriáját. A versenyző célba érkezését követően a III. Sándor hídon kialakított vegyes zónában elemezte a történteket.
Szeptember 1-jén, vasárnap este az izraeli bajnokság 2. fordulójában a Hapoel Beer Sheva hazai pályán fogadta a Sakhnint. A mérkőzést azonban nem rendezték meg, miután a mérkőzés kezdete előtt a szurkolók a pályára rohantak, és hatalmas tömegverekedés alakult ki - videón mutatjuk az esetet.
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli tárgyalásokat folytat Victor Osimhen kölcsönadásáról - írja az olasz újságíró, Gianluca Di Marzio.
A Liverpool – amelyben Szoboszlai Dominik a pályán töltötte az első három bajnoki forduló minden játékpercét – százszázalékos teljesítménnyel rajtolt a Premier League 2024–2025-ös idényében. A magyar válogatott csapatkapitányának értékelése sokkal inkább hasonlít a tavaly őszihez, mint a tavaszihoz.
Újabb részletek derültek ki Ónodi Henrietta állapotáról. Az évtizedek óta az Egyesült Államokban élő, márciusban szívinfarktuson átesett és agysérülést szenvedett olimpiai bajnok tornásznő gyógyulása hosszú évekig eltarthat.
A Győr Rallyval egyidőben rendezik a horvát Kumrovec Rallyt is, mely a Horvát Rally Bajnokság mellett Mitropa Kupa, a CEZ és az Alpok-Adria Kupa versenye is lesz. Az aszfaltos rendezvényre pedig 13 magyar páros nevezett.
A triatlonos Mocsári Bence ötödik helyen zárt a paralimpián, ez pedig minden idők legjobb magyar eredménye, amely úgy jött össze, hogy a kerékpárban az élen álló magyar sportoló hatalmasat bukott és még a kulacsát is elveszítette, amely azt jelentette, hogy a továbbiakban nem igazán tudott frissíteni. A verseny után a Szajna partján nyilatkozott a
Cseh László a magyar úszósport közelmúltjának kiválósága a decemberi budapesti rövid pályás úszó-világbajnokság nagykövete lett. De azért más is történik az életében, ha nem is olyasmi - szerencsére, tehetnénk hozzá - ami a bulvárlapok címlapjairól "üvöltene". Interjú.
A magyar labdarúgó-válogatott megkezdte felkészülését a Nemzetek Ligája-nyitányra. Marco Rossi csapata szombaton Németország vendége lesz, majd jövő kedden Bosznia-Hercegovinát fogadja. A hétfő délutáni edzés előtt egy rutinos és egy újonc védőt lehetett faggatni: Nagy Zsolt és Gergényi Bence állt az újságírók rendelkezésére.
Megtartotta első sajtótájékoztatóját a szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Julian Nagelsmann.
Nagy Zsolt, a németek ellen szombaton sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott játékosa szerint a csapat előzetesen kiegyezne azzal, ha ugyanannyi ponttal és ugyanolyan gólkülönbséggel zárná az A-divízió 3. csoportját, mint legutóbb.
Elképesztő teljesítménye miatt csodálja a világ Sheetal Devit. A mindössze 17 esztendős indiai íjásznő ritka betegséggel, a phocomeliával született, amely végtagok hiányát vagy súlyos lerövidülését eredményezi. Minden az ellen szólt, hogy belőle egyszer még remek íjász lehet, de ő elérte azt, ami lehetetlennek tűnt. Ott van Párizsban a paralimpián,
A Tasi Tamás, Boros László, Sike József magyar hármas 1727 körrel a harmadik helyen végzett az 50 méteres 30+30 lövéses normál szám csapatversenyében, a csehországi Plzenben zajló futócéllövő Európa-bajnokságon.
Egy nap csúszással, de végül napsütéses időben és az eredetileg tervezett útvonalon, vagyis a Szajnában, illetve Párizs belvárosának legszebb részein rendezték a triatlonosok versenyét a paralimpián, ahol a bukása ellenére Mocsári Bence a sportág eddigi legjobb magyar eredményét összehozva az ötödik helyen zárt. A verseny után edzője Tóth Szilárd é
Alig néhány nappal azután, hogy Didier Deschamps kijelölte a francia válogatott legfrissebb keretét, máris változtatásokra kényszerült: Ferland Mendyt a Premier League-ből pótolja a Les Bleus.
A Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc nyerte a Forma– 1-es Olasz Nagydíjat a McLaren két pilótája, Oscar Piastri és Lando Norris előtt. A háromszoros világbajnok Max Verstappen a gyengélkedő Red Bull-lal a hatodik lett, így lassan, de tovább olvad az előnye az összetettben a monzai dobogósokhoz képest.
Ebedli-vér csörgedezik az ereiben. Olykor nagyon is finoman, érzéssel ér a labdához, máskor meg sistergős löketet küld az ellenfél kapujára. Kovácsréti Márk, a Nyíregyháza labdarúgója "beköszönt" vasárnap este a Fradi-pályán is, igaz, ez a pontszerzéshez nem volt elegendő (2-1).