Július 15-én, 16 órától a 2023-as Ekl-győztes West Ham Uniteddel játszik felkészülési mérkőzést az Ausztriában edzőtáborozó Ferencváros - írja a fradi.hu.
Amennyire fájt George Russellnek a győzelmi esélyt ígérő hazai versenyen való kiesés, annyira feltüzelte őt Lewis Hamilton győzelme. Mostantól további sikerek várnak a Mercedesre?
nemzetközi sajtó a győztes Lewis Hamiltont élteti a Forma-1-es Brit Nagydíj másnapján, miután a hétszeres világbajnok pilóta 945 nap után nyert ismét futamot, ráadásul kilencedszer diadalmaskodott hazai közönség előtt - írta az Mti.
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek Törökországban, a válogatott szereplésével kapcsolatban. A Millinek becézett nemzeti tizenegy szinte kizárólag elismeréseket kap, a Fanatik és a Hürryiet is idézte a holland szövetségi kapitány, Ronald Koeman dicséretét, amely szerint a törökök megérdemelték volna az egyenlítést a hajrában. A negyeddöntőt a hely
Javier Tebas, a LaLiga elnöke szerdán a Sports Summit Mexico 2024 elnevezésű rendezvényen beszélt többek közt a Barcelona jelenlegi pénzügyi helyzetéről, valamint a kalózoldalak megszüntetéséről.
A keddi, müncheni elődöntő kifejezetten érdekes lesz abból a szempontból, hogy a spanyolok gólerős futballja vagy a franciák biztonsági játéka ér majd finálét a németországi Európa-bajnokságon.
Írni sem lehetett volna szebb forgatókönyvet Lewis Hamilton és a Mercedes utolsó közös hazai versenyéhez Toto Wolff szerint. A csapatfőnök úgy érzi, korábban kétkedő bajnoka most felszabadult.
A francia országúti kerékpáros körversenyen címvédő Jonas Vingegaard elárulta: áprilisi bukása után halálfélelme volt és úgy gondolta, hogy a karrierjének biztosan vége.
A francia országúti kerékpáros körversenyen címvédő Jonas Vingegaard elárulta: áprilisi bukása után halálfélelme volt és úgy gondolta, hogy a karrierjének biztosan vége - írta az Mti.
A férfivízilabda-válogatottnál jártunk. Megtudtuk, milyen az olimpiai sorminta; hogy a legjobb forma nem csak a vízben, a parton is alakul; és ha nincs extra, jön a vödör!
Szűkül a kör a lehetséges aranylabda jelöltek listáján és egyre valószínübb, hogy a Real Madrid angol középpályása, Jude Bellingham lehet a végső befutó.
Az autó már adott hozzá, most ideje lenne minden más területen bajnokesélyes szintjére emelkednie a McLarennek az ügyvezetőjük szerint. Csapatfőnökük eközben figyelmeztet: nem hagyhatják, hogy a csalódásuk visszarántsa őket.
A One Veszprém hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub akadémistája, Barna János Dániel négyéves szerződést kötött, s a nyár folyamán csatlakozik a felnőttcsapat keretéhez.
Értékes hónapokat és fejlesztési forrásokat vesztegetett el a Ferrari egy rossz csomagért. Carlos Sainz szerint már értik a problémát és látják az irányt, de az élmezőnyre való visszazárkózáshoz idő kell.
Olimpiai szintű verseny lesz a keddi Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, amelyen 47 ország sportolói állnak rajthoz - jelentették be a szervezők a viadal hétfői sajtótájékoztatóján.
Mióta megnyerte az idei Monacói Nagydíjat, katasztrófafilmbe illően alakult Charles Leclerc szezonja. A legújabb blama után pedig a Ferrari monacói versenyzője mintha kezdene kicsit besokallni.
Már Ausztriában volt jele a Mercedes feltámadásának, de Toto Wolff elismerte, nem Silverstone-tól várták az idei legerősebb versenyüket, mivel a nyári szünet előtti két versenyre két nagy dobással készülnek.
Hosszan tartó betegség után 66 éves korában elhunyt Nánási István, Magyarország egyetlen olyan parasportolója, aki egy paralimpián két különböző sportágban is dobogós volt - írta az Mti.
Saját maga által viselt és a címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája által is aláírt versenyruhát, valamint sisakot és kesztyűt bocsát licitre Hetzman T. László, a Forma-1-es autós gyorsasági vb-sorozat állandó magyar főorvosa.
Kalle Rovanpera a Lengyel Rally után a Porsche Carrera Cup Benelux sorozat imolai versenyén állt rajthoz, ahol egy második hely után vasárnap már nyerni tudott.