Gesztusértékűnek tekinthető, hogy alig néhány nappal a párizsi, 33. nyári olimpia rajta előtt Emmanuel Macron francia államfő az Élysée Palotába hívta meg a nemzetközi sportújságíró közösség prominenseit. A Nemzeti Sportrádió munkatársa, a Magyar Sportújságírók-szövetsége (MSÚSZ) és a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) alelnöke, a Nemzeti Sp
1896-tól a nyári olimpiai játékok történetében olyan sok hihetetlen sztori esett meg, hogy szinte képtelenség belőlük egy válogatást összeállítani. Ezért ebben két cikkben mi most erősen szűkítettünk: csak az első száz év, és kizárólag futásban megesett történeteiből szemezgettünk.
Miközben egyre többet emlegeti 2024-es célként a bajnoki címet, a McLarennek a Magyar Nagydíjon történtek után el kell gondolkodnia azon, hogyan hozza egyensúlyba az egyenlőséghez ragaszkodás elvét az esélyeinek maximalizálásával
A francia élvonalban szereplő Olympique Marseille hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy évre kölcsönveszik a Tottenham Hotspur középpályását, Pierre-Emile Höjbjerget.
Az angol első osztályban szereplő Manchester City menedzsere, Pep Guardiola tagadta azokat a sajtóhíreket, miszerint a csapat sztárja, Kevin De Bruyne a szaúdi bajnokságba igazolna a nyári átigazolási időszakban.
Ideje összekapnia magát a Ferrarinak a fejlesztés terén, különben nem lesz már verseny 2024-ben, amin eséllyel pályázhat a győzelemre – figyelmeztetett Charles Leclerc és Carlos Sainz. Rosszabb helyzetben a Scuderia, mint egy éve?
A Hungaroring modernizálódásának jegyében az évtizedek óta megszokott nevezéktantól is búcsúzhatnak a rajongók: új, egyértelműbb neveket kapnak a lelátók a pálya körül.
Fegyveres konfliktusoktól forrongó világunkban - ellentétben az ókori szabályokkal - az olimpia sem hozza el a békét, még a játékok 16 napja alatt sem hallgatnak el a fegyverek. Azért a béke mellett így is ki lehet és ki kell állni, ezt teszi most Thomas Bach, a Nob német elnöke.
Eljött az idő, mestervizsga elé néz a Ferencváros új vezetőedzője, Pascal Jansen. A holland, angol tréner által irányított zöld-fehérek a walesi The New Saints ellen, hazai pályán kezdik meg szereplésüket a nemzetközi porondon a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában.
Alig ért véget a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság, máris kezdődik a nyár másik nagy sporteseménye, a párizsi olimpia. A közmédia minden korábbinál sokoldalúbb és részletesebb műsorfolyammal készül az olimpiára: nemcsak a sporteseményeket közvetíti, hanem megszólaltatja a sportolókat, edzőket, vezetőket, és szakértők segítségével biztosítja, hogy
Egy, a Transfermarkt által közzétett táblázat szerint a 2024/25-ös szezonban a tíz legjobban kereső Ligue 1-játékos mindegyike a Psg-ben játszik, viszont így is csökkent a futballisták átlag bérezése.
A német Bundesliga-címvédő Magdeburg hivatalos honlapján jelentette be a spanyol balátlövő, Antonio Serradilla átigazolását. A 25 éves játékos a Bl 1. fordulójában a szegedi Pick Arénában mutatkozhat be új csapatában az elitsorozatban.
Július 26. és augusztus 11. között Párizsban rendezik meg a XXXIII. nyári olimpiai játékokat. Az MTVA Sajtóarchívumának összeállítása az olimpiákon elért eddigi legnagyobb magyar sikerekről.
Az amerikai sportmászó, Jesse Grupper története mindenkinek inspiráló lehet: 16 évesen vakbélgyulladás miatt majdnem abbahagyta a sportmászást, most viszont az akadályokat legyőzve ott lesz a párizsi olimpián és az éremért harcolhat, mindeközben a fogyatékkal élő gyermekek számára segít nap mint nap - egy hihetetlen történet, tele lemondással és kü
A Bundesligában szereplő Union Berlin a közösségi médiában tett közzé fotókat az új idényre való felkészülésről, amelyen a magyar válogatott játékosa, Schäfer András is látható, mutatjuk képeken!
A kritikusait, de tulajdonképpen a saját csapatát is melegebb éghajlatra küldte Max Verstappen a Magyar Nagydíj alatt és után. De indokolja-e a dühét pár megkérdőjelezhető stratégiai döntés, pár fejlesztés és a változó bajnoki helyzete? Vagy most kezd kiütközni igazán, hogy komoly feszültségek vannak házon belül?
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron a közmédiának elmondta, nagyon motiváltan várja ötödik viadalját, s próbálja megélni az esemény minden pillanatát.