Az Otp Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata hivatalosan oldalán közölte, hogy a magyar válogatott kapus Mikler Roland további egy évvel meghosszabbította szerződését a Tisza-partiakkal.
Ötven nappal a játékok kezdete előtt felkerült az olimpiai mozgalom leghíresebb jelképe, az ötkarika Párizs ikonikus épületére, az Eiffel-toronyra - írja az Mti.
Philipp Lahm, az egy hét múlva kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság versenyigazgatója szerint a - magyarokkal azonos csoportban szereplő - házigazda németek számára fontos a jó rajt, hogy a válogatott lendületbe jöjjön és a szurkolók is felfokozott állapotba kerülhessenek - írja az Mti.
Igaznak bizonyultak a pletykák, miszerint az augusztus végére tervezett Superbike-hétvégét nem fogják megtartani a tavaly elkészült balatonfőkajári Balaton Park versenypályán - írja a vb-t szervező Dorna.
Nemrég Silverstone-ban folytatódott a Brad Pitt főszereplésével és többek között Lewis Hamilton produceri hozzájárulásával készülő Forma–1-es film forgatása, amelyen összetörték az egyik F1-es autóvá maszkírozott F2-es gépet. A tavaly többek között a Magyar Nagydíjon is forgatott, Joseph Kosinski rendezésében készülő film körül egyre több a problém
A három magyar hétpróbázó közül a világbajnoki negyedik Krizsán Xénia volt a legjobb a nyitószámban, 100 méter gáton a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon, melynek első délelőttjén Kerekes Gréta magabiztosan jutott tovább a női 100 méter gát előfutamából, Szeles Bálint pedig 110 gáton biztosította helyét az elődöntőben - írja az Mti.
Lando Norris a Ferrarira fogadna a Kanadai Nagydíjon, ám Charles Leclerc csak mosolyog a jóslatán. Milyen irányba billen a mérleg a háromesélyes küzdelemben?
A férfi kézilabda Nb I-ben szereplő Ferencváros bejelentette, hogy kölcsön után visszatér a klubhoz Karai Miklós beálló, valamint Juhász Ádám balszélső - írja a fradi.hu.
Max Verstappen szerint hatásos ébresztő volt a Red Bull számára a Monacói Nagydíj. Kanadában is számítanak nehézségekre, miközben már dolgoznak az autójuk gyengeségén. De lesz-e megoldás még 2024-ben?
Megismételheti a monacói produkcióját a Ferrari a Kanadai Nagydíjon? Charles Leclerc újabb eredményes hétvégére számít, ám egyúttal biztosra veszi, hogy a Red Bull hamar visszatér a régi formájához.
Az edzők teljesítményének objektív mérése, a 3x3-as "kispályás" hoki jövője és esetleges szabályváltozások is szóba kerültek a Nemzetközi Jégkorongszövetség edzői bizottságának kétnapos budapesti ülésén - írja az Mti.
Ugyanakkor, aki teheti, egy mécsessel leróhatja kegyeletét a 2015-ben elhunyt, a hazai szurkolói mozgalom által elismert debreceni vezérszurkoló emléktáblájánál.
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő csapatok szurkolóinak mérkőzéslátogatási motivációját vizsgálták a Debreceni Egyetem (De) gazdaságtudományi karának kutatói: azt akarták feltárni, miként növelhető a nézőszám a magyar stadionokban - közölte az egyetem sajtóközpontja az Mti-vel.
A Nádas Bence, Tótka Sándor kajak és a Kiss Ágnes, Nagy Bianka kenu kettes sikerét hozta a szétlövés a kajak-kenusok idei második válogatóversenyén, Szegeden, ezzel mindkét páros bekerült a jövő heti, ugyanitt sorra kerülő Európa-bajnokságon induló keretbe és az olimpiai csapatba is. Ugyanez érvényes a kajakos Kopasz Bálintra és a kenus Adolf Baláz
A Cupra lett a Hungarian Padel Tour névadó szponzora, valamint a magyar padel válogatott támogatója. A közös munka bejelentését követően, a Cupra márkaigazgatója, Rozgonyi Ádám és a Magyar Padel Szövetség elnöke, Kerekes Péter mesélt a közös munkáról, Szabó Győző, Jászai Mari-díjas színész pedig megosztotta a sporttal kapcsolatos élményeit.
A 74 kilós Kuramagomedov Murad és a 72 kilós Szabados Noémi is döntőbe jutott a Polyák Imre-Varga János birkózó emlékverseny pénteki versenynapján a Bok Csarnokban - írja az Mti.
Michal Hrabanek, a Skoda Motorsport igazgatója bevallotta, nem szeretne a cseh gyártó Rally2+ autót készíteni, akkor sem, ha ezt a tervezetet jóvá hagyja a Motorsport Világtanács a június 11-ei ülésen.
Az egyesben győztes Csipes Tamara és a mögötte második Gazsó Alida Dóra párosa nyerte pénteken a női K-2 500 méteres döntőt a kajak-kenusok válogatóversenyén, Szegeden, így már Gazsó is biztos olimpiai csapattag.
Új honosított játékossal számolhat a novemberi Európa-bajnoki selejtezőkön a magyar férfi kosárlabda-válogatott és Gasper Okorn szövetségi kapitány, miután Nathan Reuvers pénteken letette a magyar állampolgársági esküt - írja az Mti.
A sportág 26. kontinensviadala kezdődött el pénteken Rómában, sok magyar indulóval, "első bálozókkal" és rutinos versenyzőkkel egyaránt. Utóbbiak közül Krizsán Xénia biztatóan kezdett.
Ugyan Esteban Ocon címlapsztár lett a Monacói Nagydíjat követően, de nem a pályán nyújtott jó teljesítménye miatt. A francia pilóta szerint nem a Pierre Gasly ellen bemutatott meggondolatlan manővere miatt kell az év végén elhagynia Enstone-t. A francia pilóta a monacói futam első körében ütközött a csapattársával, miután a második Portier kanyarba