Nem lesz magyar induló a súlyemelőknél a párizsi olimpián - derült ki a 122 nevet tartalmazó végleges ötkarikás rajtlistáról, amelyet a nemzetközi sportági szövetség (Iwf) honlapján tett közzé.
A vezető skót sportlapok magabiztosak, ami az esélyeket illeti a 21 órakor kezdődő Skócia–Magyarország csoportmérkőzés, valamint a továbbjutás kapcsán. A korábban Budapest Honvédot irányító Tam Courts szerint az dönti majd el a találkozót, hogy Scott McTominay vagy Szoboszlai Dominik teljesít-e jobban.
Az első helyen kiemelt Bondár Anna nyerte meg a csehországi Olomoucban rendezett, 75 ezer dollár (27.4 millió forint) összdíjazású salakpályás Itf-tenisztornát.
Az első helyen kiemelt Bondár Anna nyerte meg a csehországi Olomoucban rendezett, 75 ezer dollár (27,4 millió forint) összdíjazású salakpályás ITF-tenisztornát.
Patrik Schick lett az Európa-bajnokságok legeredményesebb cseh futballistája azzal, hogy ő egyenlített a grúzok elleni pénteki összecsapáson (1-1) a németországi Eb-n.
Juan Manuel Correa súlyos sérülésekkel élte túl az Anthoine Hubert életét követelő Forma-2-es balesetet 2019-ben Spában, mostanra pedig nemcsak felépülnie sikerült, de Barcelonában vissza is küzdötte magát arra a szintre, ahol a tragédia előtt jegyezték őt.
Fixen ott lesznek a nyolcaddöntőkben a spanyolok, a németek és a portugálok. A lengyeleknek viszont véget fog érni az Európa-bajnokság a csoportmeccsek után.
Kris Meeke idén mind a négy bajnoki versenyt megtudta nyerni Portugáliában, azonban az ötödik versenyen megszakadt az északír versenyző győzelmi sorozata.
A magyar válogatott még soha nem játszott tétmérkőzést a skótokkal, a korábbi kilenc találkozó mind felkészülési, régebbi nevén barátságos meccs volt. Pozitív a mérlegünk: négy győzelem, két döntetlen, három vereség.
Várhatóan csaknem 550 hajó indul az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon. A július 18-án rajtoló Balaton-kerülő versenyről Haranghy Csabát, a Magyar Vitorlás Szövetség elnökét kérdeztük.
A Magyar Labdarúgó Szövetség az Instagram-oldalán közölte, hogy nemzeti csapatunk tiszta fehér szerelésben száll szembe a Skóciával az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó, egyben sorsdöntő fordulójában. Marco Rossi együttese Svájc és Németország ellen is ebben a mezében lépett pályára.
A grúz Giorgi Mamardashvili valószínűleg a 2024-es Európa-bajnokság legjobb kapusteljesítményét nyújtotta a Csehország elleni 1–1-es döntetlen alkalmával.
Max Verstappen nyerte a Spanyol Nagydíjat, de a hollandot ismét megdolgoztatták a 25 pontért: a startnál a 4. helyről induló pilóta lőtt ki az élre, Lando Norris pedig a taktikája révén tartotta végig nyomás alatt a Red Bullt.
Feszültség, izgalom és szenvedély: a foci összes szépségét láthatjuk a vasárnap esti magyar-skóton, ami a továbbjutásról is dönthet az Eb-n. A magyaroknál az lesz a kulcsfontosságú, hogy meglegyen végre a védelmi stabilitás.
A címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat Barcelonában, ezzel tovább növelte előnyét a pontversenyben.
Max Verstappen nyerte a Spanyol Nagydíjat, de a hollandot ismét megdolgoztatták a 25 pontért: a startnál a 4. helyről induló pilóta lőtt ki az élre, Lando Norris pedig a taktikája révén tartotta végig nyomás alatt a Red Bullt. Lewis Hamilton idén először a dobogón. Miután szombaton megszerezte F1-es karrierje második pole-ját, Lando Norris állhatot
A két vereség ellenére is bíznak a magyar drukkerek Marco Rossi együttesében, és remélik, hogy a lelátón, valamint a pályán is győzelmet aratnak a skótok felett.