Elfyn Evans hiába próbált jó teljesítményt nyújtani a Portugál Rallyn, sok probléma után csupán hat pontot tudott szerezni és 24 pontos hátrányba került a bajnokságban.
A Red Bull vendége volt Miamiban egy különleges képességgel rendelkező fiatalember, aki több korszak F1-es motorhangját is képes tökéletesen leutánozni.
A magyar szövetség hétfő délután jelentette be a négy kapus és 19 mezőnyjátékos alkotta csapatot. A nemzeti együttes két hét múlva kezdi meg a felkészülést az ötkarikás játékokra.
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szerint 22-23 sportágban lehetnek majd érdekeltek a mieink Párizsban, ahol ideális szálláshelyet sikerült lefoglalniuk a magyar szervezőknek. Arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a legtöbb magyar induló számára egy vagy két edzésnapot biztosítanak a helyszínen, még mielőtt megkezdődik a versenyük.
Ott Tanak idei első dobogós eredményét szerezte a WRC-ben, miután a második helyet szerezte meg Portugáliában, azonban az észt versenyző így sem volt teljesen elégedett.
Egy 19 és egy 36 éves versenyzővel áll ki a Haas az Emilia-romagnai Nagydíj első szabadedzésére, és közülük utóbbi lesz az, aki még soha nem ült versenyautóban Európa egyik leghíresebb pályáján.
A Portugál Rallyn hatalmas csatára lehetett számítani Oliver Solberg, Gus Greensmith és Yohan Rossel között, és bár a nagy csata létre is jött, végül óriási meglepetéssel zárult a verseny.
A Hyundai Motorsport a Portugál Rally után átvette a vezetést a gyártók világbajnoki versenyében, így érthetően elégedett Cyril Abiteboul, csapatfőnök, de azt is tudja, hogy a még nagyobb sikerhez még sokat kell dolgoznia a csapatnak.
Milák Kristóf reménybeli olimpiai döntőjére 380 ezer forint a legolcsóbb jegy, de 200 ezer forint felett összeg kell ahhoz is, hogy Halázs Bencét élőben lehessen látni a kalapácsvetés ötkarikás döntőjében.