Az idén 18. alkalommal megrendezett Ultrabalatonon a táv változatlanul 211 km volt, a résztvevők száma azonban rekordot döntött: a tavalyi 21 ezer után idén 25 ezer futó és kerékpáros vágott neki a távnak. Közép-Európa leghosszabb futóversenye mindenkinek hatalmas élményt jelentett. Annak is, aki csapatban futott és annak is, aki megállás nélkül ké
Huber István, a Magyar Fitness Testépítő Szövetség elnöke több mint 20 éve ismerte Berkes Lászlót, az utolsó napjaiban is vele volt. Azt mondta, Berkes tökéletes fizikai és szellemi állapotban volt, semmi nem utalt a tragédiára. Utolsó beszélgetésükben még azon bosszankodott, hogy egyik versenyzője csak negyedik lett – pedig Pásztor Lilien másnap a
Eldőlt, mely csapatok lesznek ott az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga fináléjában. Előbbiben olasz-német, utóbbiban olasz-görög párharcot rendeznek majd.
A magyar vízilabda legendás csapatáról szóló, A nemzet aranyai című dokumentumfilm lett a győztese a nemzetközi Cote d’Azur Sportfilmfesztiválnak. A Franciaországban megrendezett gálán Zákonyi S. Tamás rendező-producer, Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok és Mezei Áron vágó személyesen vette át a kitüntetést. A mozifilm után az alkotók már a
Nyolcvanhét éves korában elhunyt Jon Urbanchek (Urbancsek János) magyar származású világhírű amerikai úszóedző, aki öt olimpián is segítette az Egyesült Államok válogatottját, és számos világhírű versenyző nevelkedett a kezei alatt.
Egészen új kihívásba vágott bele az autósport világában Zengő Zoltán csapata, a hírnevét a túraautózásból szerző alakulat egy Forma-4-es autót mutatott be.
A Portugál Rally első napját a Toyota az első három helyen zárta, ennek ellenére az élen álló Kalle Rovanpera és második helyezett Sébastien Ogier sem volt elégedett.
Pénteken Fioranóban Charles Leclerc és Carlos Sainz először vitték pályára a Ferrari idei első, nagyszabású fejlesztési csomagját. Frédéric Vasseur óvatosan fogalmazta meg elvárásait.
Két éllovas versenyző is kiesett a Portugál Rally második szombati szakaszán, melyen többen is bajba kerültek. A verseny élére Sébastien Ogier állt Ott Tanak és Takamoto Katsuta előtt.
Négy érmet, egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint két bronzot szereztek a szombat délelőtti döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupa-versenyen a magyar versenyzők.
Fernando Alonso a Miami Nagydíj hétvégéjén furcsa vádat fogalmazott meg az FIA sportfelügyelőivel szemben. Egy korábbi spanyol tag reagált az állításokra.
Hatalmas drámákat és még nagyobb fordulatokat hozott a Portugál Rally szombat délelőtti versenye, mely után Sébastien Ogier vezet Ott Tanak és Thierry Neuville előtt.
Ott Tanak gyorsabb tudott lenni, mint Sébastien Ogier a Portugál Rally első két szombat délutáni szakaszán, így 2019 világbajnoka megközelítette az ötszörös portugál győztes nyolcszoros világbajnokot.