A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya Gellért Gábor nyíltvízi szakágvezető és a két versenyző felkészülését irányító Szokolai László kiemelkedő munkájára is felhívta a figyelmet, utóbbit ráadásul a világ egyik legjobb szakemberének nevezte.
Hiába volt a Mercedes felkészülve arra, hogy Lewis Hamilton akár új szerződésének első évét követően távozhat, mégis lecsúszott a legjobb versenyzőkről, miközben a Ferrari még a Red Bull technikai igazgatóját is megszerezheti épülő szupercsapatához.
Intenzitásban, sebességben felvettük a versenyt a világ egyik legjobb csapatával a női kosarasok kapitánya, Székely Norbert szerint. Vasárnap kiderül, ott lesznek-e 44 év után az olimpián.
Mihók Attila és Cseh Sándor együttese legutóbb január 6-án, az Eindhovenben rendezett Európa-bajnokság csoportkörében csapott össze riválisával, a végső győztes házigazdák akkor 14-11-re diadalmaskodtak.
James Magnussen, a férfi 100 méteres gyorsúszás kétszeres világbajnoka fontolóra vette a visszatérést, miután felkérték, hogy doppingszerek segítségével döntse meg az 50 méteres világcsúcsot.
Daniel Ricciardo hisz benne, hogy csapata és a Red Bull közötti szorosabb együttműködésnek idén szemmel látható eredményei lesznek a pályán, hiszen célja, hogy közvetlenül az élmezőny nyomában töltse a versenyek zömét.
A 18. pozícióban ért célba első formaautós versenyén, Jerezben a 16 éves Hideg Ádám. A bő mezőnyben ez is tisztességes helyezésnek számít, ráadásul a Jenzer Motorsport másik három pilótáját egyaránt legyőzte.
A főtáblán még négy magyar vívott: Rabb Krisztián remek eredményt elérve hetedik lett - a negyeddöntőben Pakdaman állította meg -, Iliász Nikolász egy asszót nyert, Szatmári András és Horváth Gergő pedig az első fordulóban vereséget szenvedett.
Fernando Alonso és Sebastian Vettel neve is felmerült Lewis Hamilton lehetséges utódainak listáján, de melyik lenne a jobb választás? Számos opció közül választhat a Mercedes, hogy kit ültet Lewis Hamilton 2025-re megüresedő ülésébe, ám akad két lehetőség, amelyek a többinél biztosan sokkal több drukker szívét dobogtatnák meg. Természetesen Fernand
Austin, Miami és Las Vegas után újabb város jelezte a Forma-1-es versenynaptárhoz való csatlakozási szándékát az Egyesült Államokból. Na de hogyan fognak "európaias" pályát kialakítani egy városközpontban?
A Real Madrid kiütötte első számú riválisát a La Liga szombati rangadóján, Vinícius Júnior és Jude Bellingham vezérletével 4-0-ra nyert a Girona ellen.
A Bayer Leverkusen továbbra is veretlen a 2023–2024-es idényein, s immár öt ponttal vezet a Bayern München előtt. A nagy rangadón Xabi Alonso együttese 3-0-ra megverte legnagyobb riválisát.
A 2024-es szezon első bő egy hónapja szokatlan módon nagyformátumú bejelentésektől, drámai sztoriktól hemzsegett, de szerencsére csapata autóbemutatójának apropóján színre lépett Daniel Ricciardo, hogy végre feldobja a hangulatot.
Nemrégiben hivatalossá vált, hogy Lewis Hamilton a 2025-ös szezontól kezdődően a Ferrari csapatát fogja erősíteni. Az olasz istálló ezen döntésének legnagyobb vesztese egyértelműen Carlos Sainz, akivel többek között az olaszok egykori kiválósága, Jean Alesi is együttérez.
Harri Rovanpera a mexikói Nemzetek Versenyén ismét versenyautóba ül. Kalle Rovanpera édesapja 2022-ben már indult a murvás versenyen és akkor az ötödik helyen ért célba.
A dohai világbajnokság medencés úszóversenyeinek vasárnapi nyitónapján eldőlt, hogy a magyar 4x100 méteres férfi és női gyorsváltó is indulhat a párizsi olimpián.
Nemrégiben bombaként robbant a hír, miszerint Lewis Hamilton az idei év végén távozik a Mercedestől és a Ferrarihoz szerződik. Valtteri Bottas szerint a brit klasszis számára nem lesz akadály, hogy világbajnoki címet szerezzen a Scuderia pilótájaként.
Ott Tanak gyűjtötte tavaly a Svéd Rallyn a legtöbb pontot, miután megnyerte a versenyt az M-Sport Ford Pumájával. Az idei szezonra azonban változott a világbajnokság pontrendszere, megnéztük miként alakult volna ez alapján a tavalyi verseny.
A magyar férfi kézilabda-válogatott minden tagja büszke lehet a teljesítményére és arra, hogy az 5. hellyel a nemzeti együttes története legjobb szereplését érte el a németországi Európa-bajnokságon - hangsúlyozta az InfoRádióban a balátlövő Bodó Richárd.