Grégoire Munster tanulni ment a Svéd Rallyra, és a kalandokban gazdag havas versenyen ezt sikerült is elérnie. A luxemburgi versenyző így összességében elégedett idei második versenyével.
Rengeteg szabálytalansággal tarkított meccset nyert meg hazai pályán 1-0-ra a csereként bevetett Szécsi Márk góljával a Debrecen a Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 22. fordulójában.
A Debrecen 1-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombati játéknapján, ezzel feljött az ötödik helyre, két pontra megközelítve a negyedik felcsúti riválist.
A Debrecen vezetőedzője önbizalomnövelő győzelemről beszélt, a Puskás Akadémia trénere nagyobb küzdőszellemet várt volna néhány játékosától, Szécsi Márk és Batik Bence pedig sokallta a szabálytalanságot.
Hiánypótló videót készített a tél folyamán a Mercedes, amelyben a csapat dolgozói bemutatják, hogyan is zajlik a versenyautók kifestése. Bonyolultabb, mint gondolnánk, még úgy is, hogy sok csapat a minimálisra igyekszik csökkenteni a felhasznált festéket.
A címvédő Sopron kiütéses, 80-45-ös győzelmet aratott a 15 találkozó után is pont nélkül sereghajtó Cegléd felett a női kosárlabda NB I. szombati játéknapján.
A Bournemouth – Kerkez Milossal a soraiban – saját közönsége előtt 1-0-ra kikapott a címvédő Manchester Citytől az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján.
Vasárnap ünnepli 57. születésnapját Mészöly Géza és rendhagyó módon ezúttal a játékosok kértek ajándékot az Újpest élére nemrég kinevezett szakembertől. A lila-fehérek a Ferencvárost fogadják a 240. derbin ma este.
A McLaren egyáltalán nem úgy zárta a szezon előtti tesztelést, mint azt előzetesen elképzelte. Lando Norris szerint a wokingi istálló jelen pillanatban jelentősen le van maradva a Red Bullhoz és az impresszív formát mutató Ferrarihoz képest is. A Milton Keynes-i istálló már az RB20 bemutatóján lesokkolta a száguldó cirkusz fanatikusait. Az autó jel
Thierry Neuville dicsérte Esapekka Lappi Svédországban nyújtott teljesítményét, a belga versenyző szerint finn csapattársa még Kalle Rovanperát is képes lett volna legyőzni.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott minden esélyét ki fogja használni a győzelemre vasárnap, amikor az olaszokat fogadja Szombathelyen az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában.
Gálfi Dalma bejutott a selejtező második, egyben utolsó fordulójába a San Diegóban zajló, 922 ezer dollár (332 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
Gazdag Dániel 93. percben szerzett góljával mentett pontot a Philadelphia Union a vendég Chicago Fire ellen szombaton az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) idei szezonjának első fordulójában.
Gazdag Dániel 93. percben szerzett góljával mentett pontot a Philadelphia Union a vendég Chicago Fire ellen szombaton az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) idei szezonjának első fordulójában.
Toto Wolff elmondta, mit gondol a Mercedes arról, hogy a Red Bull olyan irányba kanyarodott az idei autójával, amit ők két év próbálkozás után 2024-ben elhagytak.
Az F1-es autók képesek gyorsulni, megelőzni egymást és akár a safety car tempóját is felveszik. Ez egy a legapróbb részletig leképezett minivilág, amitől még Nico Rosbergnek is leesett az álla.
Gulácsi Péter sérülése ellenére nincs kapuskérdés az RB Leipzignél, amely 2–1-re kikapott a Bayern München vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati rangadóján.