Szeretné, ha 2024-ben már tényleg kijutna neki a futamgyőzelmekből, ám Fernando Alonso szerint az elsődleges céljuknak a stabil dobogószerzésnek kell lenni. Nagyon szoros küzdelmet vár a mezőny elejében.
Margret Kratz, a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a két mérkőzésből álló februári Nemzetek Ligája-rájátszásra, amelyben a belga csapat lesz az ellenfél.
Margret Kratz, a magyar női labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a két mérkőzésből álló februári Nemzetek Ligája-rájátszásra, amelyben a belga csapat lesz az ellenfél.
Pádár Nikolett 200 méter gyorson, Márton Richárd pedig 200 méter pillangón jutott tovább a dohai úszó-világbajnokság keddi előfutamaiból, míg Rasovszky Kristóf 800 méter gyorson a döntőbe jutott.
Vége a várakozásnak, a nyolcaddöntőkkel megkezdődik a Bajnokok Ligája 2023-24-es kiírásának kieséses szakasza. Ennek kapcsán megnéztük az erőviszonyokat, és megvizsgáltuk, melyik csapat milyen formában várja az összecsapását.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (Uefa) döntése értelmében a svéd Glenn Nyberg vezeti a csütörtöki Olympiakosz-Ferencváros Európa Konferencia Liga-mérkőzést.
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) döntése értelmében a magyar férfi jégkorong válogatott tovább küzdhet az olimpiai kvótáért, ott lehet a selejtező utolsó körében.
Az Mnasz első iRacing bajnokságának szakmai partnere és társ kiírója a Magyar E-sport Szövetség. A verseny indulói 1 éves ingyenes iRacing licencet igényelhetnek.
Báló Tamás összesen 226 mérkőzésen szerepelt a Paksi Fc-ben, manapság a klub U14-es csapatánál edzősködik. Ja, és mellette még futballozik is, 40 esztendősen a Bonyhád játékosaként igyekszik példát mutatni a fiataloknak.
Bemutatta új F1-es autóját a Ferrari Forma–1-es csapata. Az SF-24-es külsőre megújult – de vajon az átmenet vagy a fordulópont évét kapják-e tőle Maranellóban?
Jól indult magyar szempontból a bukaresti birkózó Európa-bajnokság második versenynapja, mivel a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában címvédő Takács István magabiztosan megnyerte első vigaszági mérkőzését, a folytatásban azonban kikapott az olimpiai bajnok ukrán Zsan Belenyuktól, így véget ért számára a viadal.
Kijutott a párizsi olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott, miután hétfőn ötméteresekkel legyőzte a vb- és Eb-címvédő Hollandiát a dohai vb negyedöntőjében. Az olimpiai bajnok Faragó Tamást, a Nemzet Sportolóját kérte értékelésre az InfoRádió.
Egyértelmű javulást mutatott a fejlesztése során a Ferrari SF-24-es modellje Charles Leclerc szerint. A monacói elmondta, mely területeken vár mindenképpen javulást.