Egy egész világ csodálkozva nézi, ahogy a 16 esztendős Luke Littler végigveri a világot. A fiatalember a immár a döntőre készül, a meccsein pedig ott szurkol a családja is. Nézzük, kik ők.
Óriási távlatokat nyitott meg Szoboszlai Dominik tavaly nyári Liverpoolba igazolása a magyar futballisták és szurkolók előtt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc. A sportközgazdász kitért arra is, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya már egyértelműen világsztárnak számít. Arról is beszélt, hogy a 2023-as évet öt megnyert tróf
Nem volt egy sikertörténet Michael Schumacher visszatérése a Forma–1-be, de utolsó évében kiderült, hogy a hétszeres világbajnok még mindig ott van a szeren.
Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy látja, a csütörtökön rajtoló Európa-bajnokságon nehéz csoportba került az együttes, de ennek jót kellene tennie a fiatalokkal tűzdelt csapatnak, melynek játéka így lépésről lépésre csiszolódhat.
Voltak olyan pillanatok a 2023-as Forma-1-es szezon során, amelyek során feszültség bontakozott ki a Mercedes pilótái között. George Russell szerint a kemény csatáik ellenére maximálisan tisztelik egymást Lewis Hamiltonnal. A Mercedes duója között számos alkalommal volt nézeteltérése a versenypályán 2023-ban. A Spanyol Nagydíj időmérő edzésén össze
A kijutásra még esélyes csapatsportok eredményeitől függően 137 és 245 közé várja a párizsi olimpián résztvevő magyar sportolók számát Gyulai Zsolt. A MOB elnöke sem tudott még beszélni Milák Kristófal.
Galambos Péter kétszeres Európa-bajnok evezős szeme előtt 2024-ben két fontos dátum lebeg: áprilisban ugyanis Szegeden kerül sor az Európa-bajnokságra, májusban pedig gyermeke születik.
Babos Tímea oldalán Marta Kosztyukkal a nyolcaddöntőben búcsúzott párosban a brisbane-i tenisztorna 1,74 millió dollár (601 millió forint) összdíjazású női versenyében.
Sejtette a Red Bull, hogy a kezére játszhat egy 2023-as szabályváltozás, ezért nem is ágált túlzottan ellene. Adrian Newey-t így is meglepte, hogy pályafutása legdominánsabb szezonját hozta a Red Bull RB19-es.
Babos Tímea oldalán Marta Kosztyukkal a nyolcaddöntőben búcsúzott párosban a brisbane-i tenisztorna 1,74 millió dollár (601 millió forint) összdíjazású női versenyében.
Ő jó kisöcsiként bosszantott, Michael jó bátyként tanított – Ralf Schumacher arról mesélt, milyen meghatározó szerepe volt hétszeres világbajnok bátyjának abban, hogy neki is Forma–1-es karrierje lett.
A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint a Ferrari idei autója jelentősen meg fog változni a tavalyihoz képest. Az olasz istálló a tavalyi évben visszaesett a konstruktőri bajnokság harmadik helyére, de az utolsó futamokon nyújtott teljesítménye bizakodásra adhat okot 2024-re. A legutóbbi öt futamból ugyanis négy alkalommal ünnepelhettek a
Két csapat maradt az átigazolós részek végére, két nagy alakulat, a Visma és az UAE. A Vismánál ment Roglic, de jöttek fiatalok, és azt találgattuk, erősebb vagy gyengébb az idei a keret a tavalyinál? Valamint, hogy milyen feladatok várhatnak Valter Attilára. Az Emiratesnél pedig egyértelműben Pogacar szerepe lesz kulcsfontosságú, de az igazolások
Csütörtöktől Horvátországban megkezdődik a férfi vízilabda Európa-bajnokság, ami a magyar válogatott számára abból a szempontból tét nélküli lesz, hogy nyáron, a fukuokai világbajnokságon aratott győzelmével már megszerezte az olimpiai kvótát.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó szerint rövid idő alatt is sokat tud fejlődni a magyar válogatott, amely az olimpiai kvóta birtokában nyugodtan kísérletezhet a csütörtökön rajtoló Európa-bajnokságon. Varga Dénes arról is beszélt az InfoRádióban, hogy bár olimpiai év van, a klubszezon is fontos számára, és szeretne karrierje során h
Michael Schumacher megszerezhette volna a nyolcadik világbajnoki címét, ha nem akasztja idő előtt szögre a bukósisakját. Így látja ezt a Benetton és a Ferrari egykori stratégája, Ross Brawn. A Ferrari német legendája még 2009-ben sokkolta azzal a királykategória szurkolóit, hogy a 2010-es szezonra visszatér a Forma-1-be. Schumacher három évadot tel
Carlo Ancelotti szeretne 2026 után is a Real Madrid vezetőedzője maradni, az olasz futballtréner szerint ez azon fog múlni, hogy addig hogyan teljesít az együttese.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fejlesztési igazgatója szerint Franciaország és Anglia mellett Portugália tekinthető a nyári németországi Európa-bajnokság esélyesének, míg a házigazdák válogatottja "érdekes szerepet" tölthet be a tornán a közelmúltban elért gyengébb eredményei ellenére.