Nagy Ádám bekerült a kedden befejeződött horvátországi vízilabda Európa-bajnokság álomcsapatába a totalwaterpolo internetes szaklap értékelése alapján.
Lezárult a nevezés a dohai világbajnokságra, immár végleges az egyes számokban indulók névsora, valamint egy kivétellel a váltók tervezett összeállítása is megvan áll a magyar szövetség tájékoztatójában.
Múlt héten a wengeni lesikláson hatalmasat bukott a norvég Aleksandr Aamodt Kilde. A korábbi összetett világkupagyőztest mentőhelikopterrel vitték el, s az első hírek nyílt lábtörésről szóltak. Aztán egy vágott lábsérülésre és vállficamra szelídült a diagnózis, de mára kiderült, mégis problémásabb az eset.
Nyugalom, ez nem egy újabb bejegyzés Valtteri Bottas elhíresült fenekéről. A haját a napokban szőkére festő finn elég otthonosan érzi magát új lakhelyén, Ausztráliában ahhoz, hogy már saját eseményeket is szervezzen, eközben pedig ahol csak lehet, a komolyságot igyekszik nélkülözni.
Sportgazdasági szempontból is teljesen esélytelen José Mourinho Ferencvároshoz való igazolása Szabados Gábor szerint. A sportközgazdász az InfoRádióban elmondta, mire alapozza ezt.
Megrázta a német futballt, sőt az egész német közvéleményt, hogy a a hét keddjén váratlanul meghalt Kay Bernstein, Dárdai Pál klubja, a Hertha 43 éves elnöke. Most megjött az első eredmény a boncolásáról.
Nagy Ádám bekerült a kedden befejeződött horvátországi vízilabda Európa-bajnokság álomcsapatába a totalwaterpolo internetes szaklap értékelése alapján.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) rájátszásának első körében rendezett hat mérkőzésen egy kivételével mindenhol papírforma győzelmek születtek, egyedül a Green Bay Packers tudta nem kis meglepetésre legyőzni a Dallas Cowboyst és ezzel első olyan csapat lett, amely hetedik kiemeltként jutott be a következő körbe.
Nagy Ádám bekerült a kedden befejeződött horvátországi vízilabda Európa-bajnokság álomcsapatába a totalwaterpolo internetes szaklap értékelése alapján.
Ettől az évtől 2026-ig Máltán rendezik a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) döntése alapján írta az MTI.
Nagyon közel került pályafutása negyedik Dakar-rali győzelméhez a spanyol Carlos Sainz, aki harmadik lett a Szaúd-Arábiában zajló viadal utolsó előtti, csütörtöki szakaszán, melyen legfőbb riválisa, Sebastien Loeb műszaki hiba miatt sok időt veszített.
A mérkőzés háromnegyedéig szinte folyamatosan előnyben volt a magyar férfi kézilabda-válogatott, végül azonban 30–29-es vereséget szenvedett az Ausztria elleni Európa-bajnoki középdöntő első meccsén.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 30-29-re kikapott az osztrák csapattól az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában.
Izraelbe igazolt a Fehérvár FC és a Puskás Akadémia korábbi gólvágója, Ezekiel Henty, aki már be is mutatkozott az FC Ashdod színeiben méghozzá góllal.
A harmadik helyen kiemelt Danyiil Medvegyev helyi idő szerint hajnali 3.40-kor nyerte meg második fordulós mérkőzését az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Kimi Räikkönen fia már majdnem olyan gyors, mint az édesapja! Persze a nyolcéves, gokartversenyzésben jeleskedő Robin egyelőre csak szimulátoron szorítja meg a Forma1-es világbajnok édesapját, a finn sztár rajongói joggal reménykedhetnek abban, hogy egy nap visszahozza a Räikkönen nevet a száguldó cirkuszba.