2023. március 10. péntek

márc. 10
17:15
Már a szezon elején bajba kerülhet a Ferrari (Racing)
A Ferrari számára nem elég, hogy rosszul indították a szezont és egy újabb kulcsember hagyta el a csapatukat, egy újabb esetleges kockázatos lépés miatt tovább folytatódhat a 2023-as kálváriája. A Vörösök ugyanis azt a specifikációjú hátsó szárnyat fejlesztik majd tovább, amivel már a teszteken és a versenyen is problémájuk volt. Az újfajta szárny
márc. 10
17:45
Saját gyártója köpte be a daytonai győztest (Racing)
Komoly büntetést kapott a Daytonai 24 órás győztes csapata, miután kiderült, szándékosan a szabálytalan autót vittek pályára.
márc. 10
17:51
Bírálat a román futballszövetségnek: büntetlenül lehet magyarokat gyalázni? (Infostart)
A romániai magyar sajtóban pénteken megjelent bírálatok szerint a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) azt üzeni a magyarellenes skandálások miatt félbeszakított mérkőzés újrajátszatásával, hogy büntetlenül lehet gyalázni a magyarokat a romániai lelátókon.
márc. 10
18:09
Bátor döntésre jutott a sakkszövetség elnöke (Infostart)
Szabó László erről a közösségi oldalán tájékoztatott.
márc. 10
18:27
A verseny, melyen elkezdődött Magyarországon a WRC korszak (Racing)
1998-tól lehetővé vált WRC autóval indulni az ORB versenyein, a WRC korszak azonban csak a szezon harmadik versenyén kezdődött Magyarországon.
márc. 10
18:33
Talán még soha nem volt példa ilyenre kontinensviadalon - gátfutóknak örül az igazgató (Infostart)
A fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság jó alapot jelent a budapesti világbajnokság előtti felkészüléshez, elégedettségről azonban nem lehet szó – fejtette ki az InfoRádiónak Scheidler Géza, a magyar szövetség sportszakmai igazgatója.
márc. 10
18:42
Michael Jordan kipróbálta, hogy milyen lehet Nascar-versenyzőnek lenni – Nem lett jó vége (USAracing)
Néhány nappal ezelőtt Tom Brady elhintette, hogy szívesen pályára vinné a Jota Sports 963-as Porschéját....
márc. 10
18:45
Michael Jordan kipróbálta, hogy milyen lehet Nascar-versenyzőnek lenni – Nem lett jó vége (Racing)
Néhány nappal ezelőtt Tom Brady elhintette, hogy szívesen pályára vinné a Jota Sports 963-as Porschéját....
márc. 10
19:15
Neymarnak egyelőre kórházban kell maradnia (Infostart)
Sikeres volt Neymar, a Paris Saint-Germain brazil válogatott labdarúgójának Katarban végrehajtott bokaműtétje.
márc. 10
19:15
Egy másik F1-es bajnok is felveszi a harcot a visszatérő Räikkönennel szemben (Racing)
Hivatalossá vált, hogy Kimi Räikkönen mellett Jenson Button is részt fog venni 3 NASCAR Cup Series versenyen. 2009 bajnoka először Austinban, a COTA-n állhat majd rajthoz. A brit pilóta a Rick Ware Racing csapatának 15-ös rajtszámú autóját fogja majd vezetni, a kiemelt támogatója pedig a kenőanyagokat forgalmazó Mobil 1 lesz. Button szereplését a S
márc. 10
19:27
Amiről nem beszél senki – Alonso több mint 100 milliárdot keresett az Aston Martinnak (Racing)
Fernando Alonso bahreini dobogója nemcsak sportszakmailag, hanem vélhetően pénzügyileg is nagyon jól jött az Aston Martinnak.
márc. 10
20:03
Versenyezhetnek az orosz és fehérorosz vívók az olimpiai kvalifikáció során (444.hu)
Hiába ellenezte az ukrán sportminiszter a javaslatot.

2023. március 11. szombat

márc. 11
0:12
Button számára a Nascar szimpatikusabb az F1-nél, az oválokat pedig nevelőszériákban tanulná meg (USAracing)
Magyar idő szerint pénteken hajnalban vált hivatalossá, hogy Jenson Button március 26-án, a Cota-n megejti...
márc. 11
0:15
Magyar vízilabdás vereség az olaszoktól (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-8-ra kikapott pénteken a világbajnoki ezüstérmes olasz csapattól a zágrábi világkupa-selejtező második fordulójában.
márc. 11
0:15
Button számára a Nascar szimpatikusabb az F1-nél, az oválokat pedig nevelőszériákban tanulná meg (Racing)
Magyar idő szerint pénteken hajnalban vált hivatalossá, hogy Jenson Button március 26-án, a Cota-n megejti...
márc. 11
0:15
Három dolog, ami eldöntötte a Fradi meccsét a Leverkusen ellen (Telex)
Kielemeztük a csütörtök esti Európa-liga-nyolcaddöntőt.
márc. 11
0:19
Tizenegyedik aranyérmét nyerte a Sopron (Infostart)
A házigazda Sopron Basket 11-edszer hódította el a Killik László női kosárlabda Magyar Kupát azzal, hogy a pénteki döntőben 43 ponttal legyőzte az NKA Universitas PEAC-ot.
márc. 11
0:23
Nevelőedzői program indul Magyarországon (Infostart)
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Facebookon jelentette be.
márc. 11
5:27
Felelnie kell a Hamiltont becsmérlő F1-es világbajnoknak? – súlyos következményekkel számolhat (Racing)
Nelson Piquet-nek bíróság elé kell állnia a Lewis Hamiltonra tett rasszista és homofób megjegyzései miatt. A háromszoros világbajnokot akár több száz millió forintnyi pénzösszeg befizetésére is kötelezhetik. Tavaly nyáron óriási botrány robbant Nelson Piquet körül. A Forma-1 háromszoros világbajnoka még az azt megelőző évben becsmérelte Lewis Hamil
márc. 11
5:51
Michael Schumacherről posztolt Sebastian Vettel (Infostart)
A négyszeres Forma–1-es világbajnok 17 éves barátságukat ünnepelte megható képekkel.
márc. 11
5:54
Nascar: Csalás gyanúja merült fel a Hendrick Motorsportsnál, lefoglalták a kérdéses elemeket (USAracing)
Kyle Larson elsőségével ért véget a Nascar Cup Series pénteki edzése a Phoenix Racewayen. A...
márc. 11
5:57
Nascar: Csalás gyanúja merült fel a Hendrick Motorsportsnál, lefoglalták a kérdéses elemeket (Racing)
Kyle Larson elsőségével ért véget a Nascar Cup Series pénteki edzése a Phoenix Racewayen. A...
márc. 11
6:03
Segítenek a reklamáló Porschén a következő futamon (Racing)
Az IMSA GT3-as kategóriájában a Porschét indító csapatok zúgolódtak, amiért kedvezőtlennek érezték a teljesítménykiegyenlítő-rendszerben őket érintő tételeket. A jövő hétvégi Sebringi 12 órás versenyre enyhítéseket kaptak a Lamborghinit használó csapatokkal együtt. Duzzog a Porsche, visszalépnek a bajnokságtól? A Porschés csapatok egyik GT3-as kate
márc. 11
6:15
Verstappen olyat tett, amire évtizedek óta senki nem volt képes az F1-ben (Racing)
A Red Bull Bahreini Nagydíjon aratott győzelmével olyan dominánsan indította a szezont, amire legutóbb 25 évvel ezelőtt volt példa a Forma-1 történetében. Az időben egészen az 1998-as Ausztrál Nagydíjig kell visszamenjünk, hogy nagyobb különbséget találjunk az első és a harmadik helyen végzett versenyző között. A 25 évvel ezelőtti szezonnyitány egy
márc. 11
6:27
Kajetanowicz idén is a WRC2-ben áll rajthoz (Racing)
Kajetan Kajetanowicz tavaly szoros csatában csúszott le a WRC2 világbajnoki címéről és zárt a bajnokság harmadik helyén Emil Lindholm és Andreas Mikkelsen mögött. A lengyel versenyző idén újra megpróbálja megszerezni a vb címet.
márc. 11
7:27
Jégen mérték össze tudásukat Solbergék az F1-es pilótákkal (Racing)
Oliver és Petter Solberg, valamint Pierre Gasly és Esteban Ocon egy befagyott tavon küzdöttek meg egymással.
márc. 11
8:15
Schumacher megvilágosodott a Mercedesnél (Racing)
Nagyon tanulságosnak titulálta Mick Schumacher az első versenyhétvégéjét a Mercedesnél. A német versenyző tavaly még aktív tagja volt a mezőnynek, ám Günther Steiner és a Haas nem szavazott neki bizalmat 2023-ra. A 23 éves pilóta így ment, míg a helyére honfitársa, Nico Hülkenberg került. A csillagosok viszont nem hagyták parlagon heverni az ifjú v
márc. 11
9:15
A brit kormány az olimpia legnagyobb szponzorainak írt levelet, hogy segítsenek megakadályozni, hogy az oroszok propagandára használhassák a játékokat (444.hu)
Többek közt a Coca-Cola, az Intel, a Samsung és a Visa vezérigazgatói kaptak levelet a brit kulturális minisztertől.
márc. 11
9:15
Bondár Anna párosban is búcsúzott (Demokrata)
A kettős Danielle Collinsszal és Peyton Stearnsszel csapott össze pénteken, és két sima szettben, bő egy óra alatt szenvedett vereséget.
márc. 11
11:03
Nem volt magyar döntős szombaton (Demokrata)
A legjobb esélye az Európa-bajnokságon ezüstérmes Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka alkotta női stafétának volt.
márc. 11
11:15
Elárulta a McLaren, mikor fordulhatnak jobbra a dolgaik (Racing)
Várva-várt fejlesztést kezdhet el használni a nyáron a McLaren, ám az újítás igazán csak 2024-ben fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket. Az új szabályok hajnalán nem jó irányba indult el wokingi istálló, de az évközi fejlesztések során sikerült a középmezőnybe feltornázniuk magukat. 2023-ban viszont megismétlődött a tavalyi rossz szereplés. Mind
márc. 11
11:27
Szívmelengető – így „találkozhattak” súlyos beteg gyerekek kedvenc F1-es pilótáikkal (Racing)
Két, egyaránt súlyos betegséggel élő fiatal F1-es szurkoló virtuálisan találkozhatott néhány pilótával a bahreini hétvégén.
márc. 11
11:27
70 éves Bölöni László, aki C. Ronaldo mellett világbajnokot is útnak indított (Telex)
A játékoskarrierje imponáló, BEK-et nyert a Steauával, közben fogorvosi diplomát szerzett.
márc. 11
11:29
Heikkila vezet a Fafe Rallyn, Csomósék a 12. helyen (Racing)
Mikko Heikkila vezet három szakasz után a Fafe Rallyn Mads Ostberg és Hayden Paddon előtt. Több versenyző is defektet szedett össze a szombati második szakaszon.
márc. 11
11:51
Éljen az új vezér(lépés)! (Telex)
Ha szombat, akkor sakkfeladvány a Telexen!
márc. 11
12:45
23 év után címegyesítés a nehézsúlyban: Fury és Uszik a Wembley-ben bokszolnak (Telex)
Korábban 500 millió fontos díjalapról jöttek a hírek.
márc. 11
13:03
Meghalt az amerikaiak legendás olimpiai bajnoka (Infostart)
Kilencvenkét éves korában elhunyt Pat McCormick, az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnok műugrója, az első, akinek sikerült 3 és 10 méteren is nyernie két egymást követő ötkarikás játékokon.
márc. 11
13:15
Hiába Gasly remeklése, továbbra is a sötétben tapogatózik az Alpine (Racing)
Otmar Szafnauer szerint még mindig nincsenek tisztában azzal, hogy az Alpine idei autója mennyire lesz versenyképes. A francia istállóban azért maradtak kérdések, mert mindkét pilótájuk szenvedett a bahreini szezonnyitón. Az enstone-i alakulat körül volt a legtöbb kérdőjel a bahreini tesztet követően, miután Pierre Gasly és Esetban Ocon sem teljesí
márc. 11
13:27
Az IndyCar legjobb francia pilótája újra hazai pályán bizonyíthat (Racing)
Több, mint egy évtizede vágott hasonló kalandba, Simon Pagenaud legutóbbi sikerei azonban újra lehetőséget nyújtottak neki részt venni egy legendás versenyen.
márc. 11
13:29
Leszakadt az ég, ismét Ostberg az élen, Csomós kilencedik (Racing)
A Fafe Rally harmadik szombati szakaszára hatalmas eső érkezett, a ködös körülmények pedig Mads Ostbergnek kedveztek, aki ismét átvette a vezetést az ERC szezonnyitón. Csomós Miklós három helyet is javított.
márc. 11
14:15
Webber: Verstappen ellen tavaly már év közepén feladta mindenki (Racing)
A Red Bull korábbi pilótája, Mark Webber szerint tavaly Spában Max Verstappen az egész mezőnyt meghunyászkodásra kényszerítette. Mark Webber ugyan nem versenyzett a világbajnok ellen, apjával azonban összetalálkozott a pályán, és a stílust most már kívülről is felismeri. „
márc. 11
14:39
Újabb szakaszt töröltek a Fafe Rallyn (Racing)
A romló időjárás és nagy köd miatt a Fafe Rally szombati negyedik pályáján egyáltalán nem lehet versenyezni, az ötödik szakasz után a kilencediket is törölték.
márc. 11
14:39
Polyánszky Zoltán a sakkozók új elnöke, a TF rektora kikapott (Telex)
54–33 a végeredmény, a korábbi elnök, Szabó László az elnökségi tagságtól is visszalépett.
márc. 11
15:03
Eurokupa: kikaptak, de döntősök a zöld–fehér lányok (Infostart)
A Ferencváros a szombati visszavágón 9–7-re kikapott a vendég olasz Plebiscito Padovától, de egy gólt megőrzött az első mérkőzésen kiharcolt előnyéből, ezzel bejutott a döntőbe a női vízilabda Eurokupában.
márc. 11
15:57
Lauda a katonaságnak is köszönhette az életét, megmentője egyvalamit a mai napig nem ért (Racing)
80 éves lett Arturo Merzario, aki elsősorban Niki Lauda megmentésével írta be magát a Forma-1 történelmébe.
márc. 11
16:15
Az Audi elhintette, akár leszerződtethetik Schumachert (Racing)
2026-ban csatlakozik majd a Forma-1-hez az Audi, méghozzá a Sauber átvételével, és jelezték, szeretnének egy német pilótát a csapatukba. Addig még három év van hátra, de a találgatások már most megkezdődtek a német márka felállásáról. Például az Alfa Romeo egyik pilótája, Valtteri Bottas nem rejtette véka alá, akár már most elkötelezné magát egy új
márc. 11
16:45
Várat magára a magyar kvóta a párizsi olimpiára (Infostart)
A nők után a magyar férfiak is elbúcsúztak a további küzdelemtől a puskások egyéni versenyében a Tallinnban zajló olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság szombati napján, ezzel az is eldőlt, hogy az észt fővárosban nem szereznek ötkarikás kvótát a magyarok.
márc. 11
16:51
Breen vette át a vezetést, Csomós tovább javított (Racing)
A Fafe Rally első szombat délutáni szakaszára elállt az eső, Mads Ostberget pedig Craig Breen és Mikko Heikkila i9s megelőzte. Csomós Mixiék ismét jó teljesítményt nyújtottak és már a nyolcadik helyen állnak.
márc. 11
16:54
„Ez kemény” – Jenson Button is megszólalt Chase Elliott sérülése kapcsán (USAracing)
Jelen állás szerint Chase Elliottnak még legalább hat hetet kell várnia arra, hogy újra versenyautóba...
márc. 11
16:57
„Ez kemény” – Jenson Button is megszólalt Chase Elliott sérülése kapcsán (Racing)
Jelen állás szerint Chase Elliottnak még legalább hat hetet kell várnia arra, hogy újra versenyautóba...

Keresés