A Krim Ljubljana elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt a Ferencváros szurkolóit Elek Gábor vezetőedzőről, valamint a csapat erősségeiről és gyengeségeiről kérdeztük, illetve arról, hogy szerintük az együttes képes lenne-e megtölteni az MVM Dome-ot.
Nyck de Vries első teljes Forma-1-es szezonjára készül, miután tavalyi monzai beugrásával gyakorlatilag helyet váltott magának az AlphaTauri csapatához. A holland versenyző rendkívül jó kapcsolatot ápol a világbajnok honfitársával, Max Verstappennel, akit a Forma-1-es bátyjának nevezett. „Igazából az első alkalom, hogy egymással versenyeztünk, az t
Egyhangúlag Kurtucz Csabát, korábbi hatszoros szupernehézsúlyú bajnokot választották meg a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) új elnökének a Magyar Sport Házában tartott szombati rendkívüli tisztújító közgyűlésen – írja az MTI.
Hiába vezetett szerezte meg a vezetést a City, a United nyerte a manchesteri derbit. A City menedzsere, Guardiola pedig érdekes mozdulatsort mutatott be.
Isi Palazon az első félidőben büntetőt hibázott, majd a fordulás után győztes gólt szerzett a Real Valladolid ellen, így a Rayo Vallecano nyerte meg a spanyol bajnokit.
A McLaren csapatától kapott lehetőséget nem csak egyszeri kiruccanásnak tervezi a 2021-es NASCAR bajnok, aki az Indy 500-on kóstolhat bele az együléses autókba.
A Gulfnak sokat kell adnia a grove-i székhelyű Williams csapatnak, hiszen várhatóan 2023-ban egy amerikai pilótát favorizálnak majd. A Gulf utalt is már rá, hogy visszatérne az F1-be, miután a McLarennel kötött szponzori szerződésük 2022 végén lejárt. És bár a jövőjüket még nem erősítették meg, a pletykák szerint a Williams F1-es csapata veszi fel
Nógrádi Bence fináléba, Jászapáti Petra kisdöntőbe jutott 500 méteren a gdanski rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján, míg Bácskai Sára Luca a negyeddöntőben búcsúzott.
A négyszeres magyar bajnok raliversenyző a 2023-as szezont már a sportág csúcssorozatában, a világbajnokságon tölti. Herczig Norbert Ferencz Ramónnal az oldalán egy hároméves programba kezdett bele.
Az FTC-Rail Cargo Hungaria magabiztos játékkal, 37–26-re győzött Érden, a Krim Ljubljana ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában.
Korábban már kiveséztük a 2023-as Forma-1-es mezőny magasságát és súlyát, most pedig az életkorukat vesszük górcső alá. A mezőny egyik legidősebb versenyzője ugyan visszavonult (Sebastian Vettel), a valóban legidősebb (Fernando Alonso) azonban maradt, és visszatért az immáron 35 éves Nico Hülkenberg is. A negyvenesek táborát egyedül Alonso erősíti
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Liverpool sima, 3–0-s vereséget szenvedett a Brighton and Hove Albion vendégeként. Az Everton és a West Ham kiesési rangadót vesztett.
Hiába szerezte meg a vezetést a kiesés ellen küzdő Sevilla a Girona otthonában, a fordulást követően a hazaiak fordítottak, és a hajrában szerzett góllal mindhárom pontot begyűjtötték.
A női váltó fináléba jutott a gdanski rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján, míg a férfi staféta egy esés miatt csak a kisdöntőben szerepelhet – számolt be róla az MTI
Az Eger 25 (!) góllal bizonyult jobbnak a máltai Sirens AFC-nél szombaton, ezzel két meccs után hibátlan a női vízilabda Eurokupa csoportkörében – írta az MTI.
Toto Wolff és George Russell is elköszönt James Vowles-tól, aki februártól már a Williams csapatfőnöke lesz. A grove-i istálló tegnap jelentette be, hogy a Mercedes egyik kiemelkedő szakemberét sikerült leigazolniuk az alakulat élére. Vowles egy ideje már érlelgette magában a pozíciót, majd az osztrák vezetőtől kért tanácsot. Fájó szívvel ugyan, de
Az al-Nasszr és az al-Hilal két városi rivális csapat Szaúd-Arábiában, egyikük az egyik, másikuk a másik korszakos sztár játékjogát birtokolhatja hamarosan.