2023. január 10. kedd

jan. 10
16:06
"Azt sem tudom, ki ez a hölgy" - szexuális zaklatás miatt nyomozás indult Dani Alves ellen (Infostart)
A brazil védőlegendát betámadta egy szórakozóhelyen vele találkozott nő.
jan. 10
16:06
Teljes nagytakarítás Arizonában; edzőmenesztés a Houstonnál; marad a Patriots „nagyura” az NFL-ben (m4sport.hu)
A 2022-es NFL-alapszakasz zárása után a szokásos „fekete hétfőn” ezúttal is több csapatnál lecsapott a kasza: elküldte vezetőedzőjét az 1/1-es draftcetlit utolsó pillanatban elbukó Houston Texans, de nagytakarítást tartott az Arizona Cardinals is, amely edzője mellett az ügyvezető igazgatójával is szakított.
jan. 10
16:06
Vasas-vereség a kilencszeres azeri bajnok ellen (Sportal)
A Netfci Baki legyőzte az angyalföldieket, Novothny Soma lábában maradt az egyenlítés.
jan. 10
16:12
Korábbi Forma-1-es pilótával vág neki a Hypercar-projektnek a Ferrari (Racing)
A Ferrari hivatalosan is bejelentette, milyen pilótákkal vág neki a 2023-as WEC szezonnak a Hypercar kategóriában. Két autót indítanak, az 50-est, illetve az 51-est, előbbi épp azt jelzi, hogy ennyi éve már, mióta a Ferrari legutóbb a sportautózás csúcsán versenyzett. Az 50-es autó legénységét Antonio Fuoco, Miguel Molina és Nicklas Nielsen alkotjá
jan. 10
16:12
„Soha nem gondoltam arra, hogy meghalok” (Sportal)
Az életéért harcolt, de sosem gondolt a halálra a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának elefántcsontparti válogatott focistája, aki őszintén beszélt a hererák elleni küzdelemről.
jan. 10
16:18
Koktélcseresznye (Sportal)
.
jan. 10
16:24
Csacsogós pilótát igazolt a Nascar egyik csapata (Racing)
A 22 éves Blaine Perkins az első teljes szezonjára készülhet a NASCAR második számú ligájában, az Xfinity Series-ben. Az előző két évben 13 futamon állt rajthoz itt, most az SS-Green Light Racing ad neki lehetőséget. „Azért utaztam a keleti partra, hogy versenyezzek, és időszakosan kezdtem versenyezni az Xfinity Series-ben, majd teljes szezont futo
jan. 10
16:24
Európa sztárja lehet a fiatal magyar válogatott játékos? (Sportal)
A magyar labdarúgó-válogatottban 2022-ben debütáló Kerkez Milos is bekerült az UEFA listájára, ahol a legígéretesebb 21 év alatti játékosokat gyűjtötték össze.
jan. 10
16:30
Sajtóhír: a Ferencváros elutasította a Sampdoria ajánlatát Laidouniért (m4sport.hu)
A tuttomercatoweb.com azt is tudni véli, a magyar rekordbajnok mennyit szeretne kapni a középpályásért.
jan. 10
16:36
Európa sztárja lehet a fiatal magyar válogatott játékos? (Sportal)
A magyar labdarúgó-válogatottban 2022-ben debütáló Kerkez Milos is bekerült az UEFA listájára, ahol a legígéretesebb 21 év alatti játékosokat gyűjtötték össze.
jan. 10
16:38
Íme, ennyi szavazattal nyert Milák Kristóf az Év Sportolója Gálán (Sportal)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége kedden tette közzé a 65. Év Sportolója-szavazás végeredményeit – írja az MTI.
jan. 10
16:42
Íme a pontszámok: így szavaztak az újságírók az Év sportolója gálára (m4sport.hu)
Közzétették a tízes listák pontszámait, amelyek alapján győzteseket hirdettek az M4 Sport – Az év sportolója gálán.
jan. 10
17:00
Giovinazzi a Ferrarival versenyez Le Mans-ban (m4sport.hu)
A tartalékpilóta is részese lesz a nagy visszatérésnek.
jan. 10
17:06
Nem eladó a világbajnokságot majdnem eldöntő frankfurti támadó (m4sport.hu)
Nem kívánja eladni francia válogatott csatárát, Randal Kolo Muanit a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Eintracht Frankfurt. Markus Krösche, a klub sportigazgatója kijelentette, ugyan több megkeresés is érkezett a 24 esztendős támadó miatt, az egyesület azonban megtartja a futballistát, akinek 2027-ig szóló szerződése.
jan. 10
17:12
Mi történt? A demo autót sem vezetheti Ricciardo (Racing)
Daniel Ricciardo nem fogja vezetni a Red Bull Forma-1-es autóját, amely a jövő hónapban megrendezésre kerülő Liqui Moly Bathurst 12 órás versenyen ment volna – tudta meg a Speedcafe.com. A rendezvény szervezői a múlt hónapban jelentették be, hogy egy RB7-es, ugyanaz az autómodell, amely a 2011-es F1-es szezonban megnyerte a pilóták és a konstruktőr
jan. 10
17:30
Kézibajnoki, vb-rajt és póló-BL szerdán élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Fradi–Debrecen a női NB I-ből, francia-lengyel meccs a férfi vb-ről és Fradi–Spandau a póló-BL-ből.
jan. 10
17:48
Az elnök Zidane-t bíráló nyilatkozata után rendkívül ülést hívott össze a Francia Labdarúgó Szövetség végrehajtó bizottsága (m4sport.hu)
Noël Le Graët elnök a kritikák kereszttüzébe került, miután bírálói szerint tiszteletlenül beszélt a legendás Zinedine Zidane-ról.
jan. 10
17:48
Edzője elárulta: Szilágyi Áron ezért hagyta ki az Év Sportolója Gálát (BorsOnline)
Szilágyi Áron edzője, Decsi András elmondta, a kiváló kardvívó miért hagyta ki az Év Sportolója Gálát.
jan. 10
17:54
Ronaldo klubjának egyik legnagyobb sztárja volt: így gyászolják Mészáros Bubut a portugálok (BorsOnline)
Oroszlánként emlékeznek rá, Mészáros-frizurát hordtak.
jan. 10
18:06
Pat Cortina marad a magyar női jégkorong-válogatott kapitánya, de még kérdés, az áprilisi vébén is a kanadai szakember irányítja-e majd az együttest (m4sport.hu)
Kolbenheyer Zsuzsanna: Több okból is döntöttünk úgy, hogy vele folytatjuk.
jan. 10
18:08
Andretti: Ez az egész a kapzsiságról szól (m4sport.hu)
Az amerikai csapatvezető odaszúrt a csapatvezetőknek.
jan. 10
18:12
Videó: két műtét és négy kemoterápia után Sébastien Haller újra a pályán (m4sport.hu)
A nyáron hererákkal diagnosztizált játékos csereként lépett pályára a Dortmund felkészülési meccsén.
jan. 10
18:12
Montoya fiát végleg megszerezte a Red Bull (Racing)
Sebastián Montoya immáron hivatalosan is a Red Bull junior programjának a tagja. A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a 7-szeres Forma-1-es futamgyőztes Juan Pablo Montoya fia eddig csupán az energiaitalosok sportolója volt, de most már ténylegesen a Milton Keynes-i istálló pilótaakadémiájának a tagja. Az ifjú Montoya a tavalyi évet a Formul
jan. 10
18:30
Nem térdelt le a kezdőrúgás előtt, a csapat elhagyására kényszerítették, most 100 000 dollárt kártérítést kapott (m4sport.hu)
A korábban a Virginia Tech egyetemi női labdarúgó csapatát erősítő Kiersten Hening 100 000 dolláros kárterítési pert nyert azok után, hogy 2020-ban egy barátságos meccsen nem vett részt az akkor társadalmi-szolidaritást kifejezni kívánó mérkőzés előtti térdelésben, amely a Black Lives Matter mozgalom iránti legismertebb kiállás volt a sportvilágban
jan. 10
19:12
Russell szerint változtatni kell a büntetőpontok rendszerén (m4sport.hu)
Gasly az eltiltás kapujában áll – riválisa őt egyáltalán nem tartja agresszívnek, vagy szabálytalannak.
jan. 10
19:12
Egy dohányvállalat, amely megváltoztatta a Forma-1-et – Felemelkedés és fénykorszak (Racing)
A Race Debrief gondosan kielemezte a dohányreklámok szerepét a Forma-1-ben, ennek második részét közöljük most. Az első részben a dohányipari szponzorok megjelenéséről ejtettünk szót, beleértve azt is, hogy miért keltett fel a Forma-1 a Philip Morris érdeklődését. A John Player & Sons és a Lotus közös sikereit látva tehát az amerikai óriás is az F1
jan. 10
19:14
Élesedik a konfliktus, az Fia elnöke kitart az F1 bővítése mellett (Racing)
Mohammed bin Szulajm különösen szívesen látna újabb amerikai csapatot, hiába az F1-es csapatok tiltakozása.
jan. 10
19:18
Alig egy óra alatt elfogyott 15000 jegy a Kyrgios-Djokovics meccsre, az ausztrál be is szólt az őt bírálóknak (m4sport.hu)
A 21-szeres Grand Slam-bajnok és karrierje tizedik Australian Open-trófeájára hajtó Novak Djokovics, valamint az ausztrálok közönségkedvenc, fenegyerek teniszezője, Nick Kyrgios pénteken egy edzőmeccs keretein belül összecsap a Rod Laver Arenában, amolyan felvezetőként a január 16-án rajtoló melbourne-i Grand Slam torna előtt. Az összecsapásra 58 p
jan. 10
19:54
Hivatalos: szerződést bontottak a felek, távozik a DVSC-től Horváth Krisztofer (m4sport.hu)
Már nem a labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC játékosa Horváth Krisztofer – adta hírül a Loki a hivatalos honlapján.
jan. 10
20:00
Andretti: Jó lesz befogni a Forma-1-es csapatok száját (USAracing)
Nem csitulnak az indulatok az Andretti Global és a General Motors tervezett Forma-1-es projektje kapcsán....
jan. 10
20:00
Andretti: Jó lesz befogni a Forma-1-es csapatok száját (Racing)
Nem csitulnak az indulatok az Andretti Global és a General Motors tervezett Forma-1-es projektje kapcsán....
jan. 10
20:12
Albon: Eddig a túlélésért küzdöttem (m4sport.hu)
Idén változtathat a hozzáállásán.
jan. 10
20:12
Egy neves európai csapat biztosan nem kér a Forma-1-ből (Racing)
Az alsóbb kategóriákban való dominanciájáról híres Prema első embere, René Rosin elárulta, hogy jelen pillanatban nem áll szándékukban egy Forma-1-es projekt elindítása. Az előző héten az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem azt hangoztatta, hogy nagyon örülne, ha a közeljövőben új csapatok érkeznének az autósport királykategóriájába. Az Andretti ezen
jan. 10
20:18
Szerződést hosszabbított linebackerével a Baltimore és posztja legjobban fizetett játékosa lett (m4sport.hu)
Új, 100 millió dolláros szerződésével posztja valaha volt legjobban fizetett játékosa lett Roquan Smith, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Baltimore Ravens védője.
jan. 10
21:06
A regnáló IndyCar-bajnok is csatlakozik a Daytona 24 mezőnyéhez (USAracing)
A SunEnergy1 Racing hivatalosan bejelentette, hogy Will Power is csatlakozik a Gtd-kategóriában nevező, 75-ös számú...
jan. 10
21:06
Két legendás emelkedő is ott van a Vuelta a Espana 2023-as útvonalában (m4sport.hu)
„A Tourmalet mérföldkő lesz versenyünk történetében, az Angliruval az idei év kolosszusait jelentik.”
jan. 10
21:06
A regnáló IndyCar-bajnok is csatlakozik a Daytona 24 mezőnyéhez (Racing)
A SunEnergy1 Racing hivatalosan bejelentette, hogy Will Power is csatlakozik a Gtd-kategóriában nevező, 75-ös számú...
jan. 10
21:18
Rossi szerint a McLaren ajtót nyithat az amerikai pilótáknak a Forma-1-be (Racing)
Alexander Rossi úgy véli, hogy a McLaren áthidalhatja az IndyCar és a Forma-1 közötti szakadékokat. Amióta Zak Brown került a wokingi istálló vezetői székébe, a gárda egyre jobban betör az amerikai piacra. 2020-ban szorosabbra fűzték kapcsolatukat az Arrow McLarennel is, míg egy évvel később már a többségi tulajdonosok is ők lettek. A McLaren ugyan
jan. 10
21:36
Már közel 20 ezer jegy kelt el a jövő évi kézilabda Eb nyitómeccsére (m4sport.hu)
Már 17 ezer jegy elkelt a 2024-es férfi kézilabda Európa-bajnokság düsseldorfi nyitómérkőzésére – jelentette be kedden a Német Kézilabda Szövetség (DHB).
jan. 10
21:42
Nascar: Megérkezett Alex Bowman éjjel-nappali autója (+Galéria) (USAracing)
Már látótávolságban van a Nascar Cup Series 2023-as szezonja, aminek örömére a Hendrick Motorsports le...
jan. 10
21:42
Nascar: Megérkezett Alex Bowman éjjel-nappali autója (+Galéria) (Racing)
Már látótávolságban van a Nascar Cup Series 2023-as szezonja, aminek örömére a Hendrick Motorsports le...
jan. 10
22:18
Hétköznapi hős családját verte szét a Big Brother csalfa botrányhőse (BorsOnline)
Ryan Giggs sztárfutballista egykori szeretője ismét hallatott magáról.
jan. 10
22:24
Jó kezdés után simán kikapott Salzburgban a Fehérvár az osztrák jégkorongligában (m4sport.hu)
A Fehérvár 35 mérkőzés után 16 győzelemmel és 19 vereséggel a nyolcadik helyen áll.

2023. január 11. szerda

jan. 11
0:12
Nyilvánosságra hozták, hány szavazattal nyert Milák Kristóf (Infostart)
Kiderült például, hogy mennyivel nyert Milák Kristóf Szilágyi Áron és Liu Shaoang előtt.
jan. 11
0:12
Meghalt egy néző a Dakar-ralin (444.hu)
Egy dűne mögött állt az olasz szurkoló.
jan. 11
0:12
Kirúghatja jelenlegi versenyigazgatóit a Forma-1 (Racing)
A 2022-ben több komoly hibát is vétő Niels Wittich és Eduardo Freitas is távozhat, az FIA elnöke szerint folyamatban van az utánpótlás képzése.
jan. 11
0:12
Alakul a világrekord, ennyi jegy kelt már el a férfi kézilabda Eb nyitó meccsére (Sportal)
Már 17 ezer jegy elkelt a 2024-es férfi kézilabda Európa-bajnokság düsseldorfi nyitó mérkőzésére – jelentette be kedden a Német Kézilabda-szövetség (DHB).
jan. 11
0:16
"Nem beszélünk így egy legendáról" - Zinedine Zidane kapcsán dagad a botrány (Infostart)
Noel Le Graet kirohanást intézett a francia futball legendája ellen, amivel játékosokat, politikusokat, sőt, Zidane korábbi klubját is magára haragította.
jan. 11
0:16
Szárnyalt a Dakar 9. szakaszán a magyar Scania (Racing)
Újra a pályán a magyar kamion!
jan. 11
0:16
Új játékos tűnt fel a Ferencváros edzésén; ajánlatot tettek az angolai középpályásért? (Sportal)
Új játékos tűnt fel a Ferencváros spanyolországi edzőtáborában – szúrta ki az üllői129.hu.

Keresés