2023. július 6. csütörtök

júl. 6
12:18
Akár a Forma-1-ben is megjelenhet a Mercedes juniorját lenyűgöző pulzusmérő (Racingline)
A Forma-1 is gondolkodik azon, hogy bevezesse az Formula 2-ben debütáló pulzusmérőt. Az F2 egy különleges újítással próbálkozott Ausztriában. A Mercedes juniorja, és ellenfele Theo Pourchaire, szombaton kapott egy új eszközt, minek segítségével a percenkénti szívverésük megjelent a közvetítés során. Az újtást egy grafikonon ábrázolták a képernyőn,
júl. 6
12:30
Lappi nem érti a Kenyában előfordult problémák okát (Racingline)
Esapekka Lappi Kenyában főként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy sorra törte a Hyundai kardántengelyeit. A finn versenyző azonban nem érti a problémát, mert ugyanazt az alvázt használta, mint Szardínián.
júl. 6
13:18
Szoboszlai menedzsere: Úgy kezelték Dominikot, mint egy világsztárt (Telex)
Esterházy Mátyás is ott volt azon a magánrepülőn, amit az angol klub küldött a magyar válogatott csapatkapitányáért Budapestre. Az úton szóba került, hogy Szoboszlai 14 évesen, egy lakótelepi lakásban álmodta meg azt, ami most valóra vált. Beszéltünk egy büntetésről is, ami csak erősebbé tette a játékost.
júl. 6
13:27
Stratégiai megállapodást kötött az FTC és a Nemzeti Színház (Demokrata)
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze fogja elvégezni a Fradi BL-meccsének kezdőrúgását.
júl. 6
13:39
Szavazás: ön Szoboszlaiék trióját választaná? (Infostart)
Az ESPN portálja azt tudakolja olvasóitól, melyik lesz az új idényben a Premier League legerősebb középpályássora. Nem könnyű a választás.
júl. 6
14:00
Itt lehet élőben követni a Skandináv Rally kvalifikációját (Racingline)
Csütörtökön 14 órától rendezik a svéd Skandináv Rally kvalifikációját egy 4.43 km-es szakaszon, melyet minden érdeklődő élőben követhet.
júl. 6
14:18
Norris is bajnok akar lenni, de azért nem minden áron (Racingline)
Lando Norris is világbajnok szeretne lennie a Forma-1-ben, ám szerinte nem mindenben volt igaza a szakértőknek. A brit versenyző 2019 óta tagja a száguldó cirkusznak. A McLarennel már nem egyszer állt dobogón, rajtelsőséget is szerzett, ám a brit himnusz még nem szólt az F1-ben a tiszteletéért. 2021-ben nagyon közel volt Szocsiban a sikerhez, ám eg
júl. 6
14:42
Bodrogi Gyula végzi majd el a Fradi kezdőrúgását a BL-selejtezőben (Telex)
A Nemzeti Színház stratégiai megállapodást kötött az FTC-vel, utána a színész, Vidnyánszky Attila színházigazgató és Rátóti Zoltán is kapott egy-egy Fradi-mezt.
júl. 6
14:51
Pályára lép Bodrogi Gyula a Ferencváros következő BL-meccsén (Infostart)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárosi Torna Club (FTC) és a Nemzeti Színház: ennek első lépéseként Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház művésze végzi majd el a kezdőrúgást július 19-én a Groupama Arénában, a feröeri KÍ Klaksvík elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőn.
júl. 6
14:57
Gálfi Dalma továbbjutott az első fordulóból Wimbledonban (Demokrata)
Gálfi Dalma három szettben legyőzte a cseh Linda Noskovát.
júl. 6
15:30
Ezt benézte az FIA – a Mercedes megúszta a büntetést (Racingline)
Nincs más magyarázat arra, hogy az FIA felügyelői miért nem sújtották időbüntetéssel George Russellt az Osztrák Nagydíj sprintjén.
júl. 6
15:39
Száguldás a Kékszalagon, hihetetlen szintidők teljesülnek (Infostart)
Idén 3 óra elég volt az elsőnek a keszthelyi fordulóhoz, tavaly több mint 5 óra volt ez a "szintidő". Az egyik esélyes borulás miatt kiesett.
júl. 6
16:18
A Mercedes szentül hiszi, hogy önerőből is le tudja győzni Verstappent (Racingline)
A Red Bull rekordbeállításra készül a hétvégén, de Toto Wolff optimista, hogy a Mercedes előbb vagy utóbb saját erőből, külső segítség nélkül is győzelmet tud szerezni.
júl. 6
16:30
Jogosítvány nélkül is lehet rallyversenyen indulni? (Racingline)
Rallys témák is előkerültek az FIA közgyűlésén.
júl. 6
16:51
Kékszalag: döbbenetes győzelem, alig több mint 5 óra az új csúcs (Infostart)
Az MLS Raiffeisen 5050 Fifty-Fifty "űridővel" védte meg címét az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon.
júl. 6
17:06
Női kézi-vb: Montenegrót és Horvátországot kell verni az olimpiáért (Telex)
Csütörtökön sorsolták ki a decemberi vb csoportjait.
júl. 6
17:18
Leclerc sejtése rossz hír a Ferrari rajongóinak (Racingline)
Charles Leclerc az előző versenyen a második dobogós eredményt jegyezte a Ferrarinak az idény során, ennek ellenére mérsékelt optimizmussal várja a hétvégi Brit Nagydíjat.
júl. 6
17:36
A Bridgestone már az idén F1-es autóval tesztelhet, ami nagy vitákat szülhet a csapatok között (Racingline)
Amennyiben az F1 őket választja, a Bridgestone visszatér a száguldó cirkuszba, és rögtön nagy problémával fogja szembetalálni magát.
júl. 6
17:51
Nagy nevek az átigazolási piacon: Di María, Mbappé, Kane, Declan Rice (Infostart)
Régi-új klubba került Ángel Di María, Thomas Tuchel elment Harry Kane lakására, megdőlhet egy angol átigazolási csúcs, a PSG újra világossá tette álláspontját Mbappé ügyében, a Bayern arra vár, hogy leszereljen egy dél-koreai baka.
júl. 6
18:09
Felborult egy vitorlás a Kékszalagon (SzMo)
A Raffica fedélzetén senki nem sérült meg, a hajót később sikerült visszaállítani. A verseny azonban számukra idén véget ért.
júl. 6
18:18
Russell már a fellegekben: hatalmas élménnyel lepték meg (Racingline)
A Mercedes versenyzője, George Russell a hazai versenye, a Brit Nagydíj előtt kipróbálhatta, milyen érzés egy vadászrepülőben “utazni”.
júl. 6
18:30
Az M-Sport csapatfőnöke teljesen kiakadt egy interjú során (Racingline)
Richard Millener, az M-Sport csapatfőnökének türelmét alaposan próbára tette a Dirtfish riportere, A csapatfőnök teljesen felháborodott egy kérdésen.
júl. 6
18:45
Szoboszlai Dominik még a Salzburgban játszott, amikor már felfigyelt a tehetségére a Liverpool-edző Jürgen Klopp (444.hu)
Egy pár perces videóban megvan a magyar játékos összes labdaérintése arról a meccsről, a The Athletic pedig megírta, miként is került végül a Liverpoolba. Ezek mentek a színfalak mögött.
júl. 6
19:18
Hogy várja a visszatérést a horrorbaleset helyszínére a kínai F1-es pilóta? (Racingline)
Csou Kuan-jü egy éve Silverstone pályáján szenvedett ijesztő balesetet.
júl. 6
19:30
Brad Pitt és a fiktív F1-es csapat a Brit Nagydíj rajtrácsán is ott lesz (Racingline)
Olyan pletykák is terjedni kezdtek, hogy a két fekete-arany masina fogja felvezetni a mezőnyt a silverstone-i futam előtt.
júl. 6
20:18
Button nem látott, majd kilökték, de azért élvezte idei második Nascar-futamát (Racingline)
Az F1-es világbajnok elég jó tempót autózott a hétvége során, de egy sajnálatos dolog miatt nem végzett ott, ahol megérdemelte volna.
júl. 6
20:20
Megmutatjuk, miért vállalkozott lehetetlen küldetésre az AlphaTauri az idős újonccal (Racingline)
A jelek szerint az AlphaTauri kísérlete sem válik be az idős újonccal, de Vries a kirúgás szélén áll.
júl. 6
20:24
Verstappen szó szerint üvöltött a Nascar chicagói futama alatt – „Én nem tudok így vezetni” (Racingline)
A Nascar már az atlantai hétvégére készül, a sportág közösségét azonban továbbra is a chicagói...
júl. 6
21:18
Még Verstappen is ordítva ünnepelte van Gisbergen győzelmét (Racingline)
Igen neves rajongót is szerzett magának a chicagói utcai verseny győztese, Shane van Gisbergen, ugyanis az F1 regnáló világbajnoka késő estig maradt fent, hogy szemtanúja legyen a történéseknek.
júl. 6
22:09
Saját rekordját megdöntve megint a Fifty-Fifty nyerte a Kékszalagot (SzMo)
A kétárbocos magyar fejlesztésű katamarán kicsivel több mint öt óra alatt teljesítette a távot. Negyedszer nyerték meg Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét.

2023. július 7. péntek

júl. 7
6:30
Négy Rally1-es Ford Puma lehet Chilében (Racingline)
Ott Tanak és Pierre-Louis Loubet mellett Alberto Heller is biztosan Rally1-es Ford Pumával indulhat az őszi Chile Rallyn, azonban média információ szerint ez a verseny lesz az, ahol Grégoire Munster is bemutatkozhat a WRC top kategóriájában.
júl. 7
6:45
Fucsovics Márton második meccse is félbeszakadt Wimbledonban (Infostart)
Fucsovics Márton második fordulós mérkőzése sötétedés miatt félbeszakadt csütörtökön a wimbledoni teniszbajnokságon.
júl. 7
7:18
A Balatonpark Circuitre költözhet Micheliszék túraautó-versenye? (Racingline)
A Hungaroring és Monza is fejfájást okoz a TCR sorozatok promótereinek, de így is lelkesek Magyarország kapcsán.
júl. 7
8:15
Félbeszakadt Fucsovics második fordulós mérkőzése Wimbledonban (Demokrata)
Fucsovics Márton mérkőzése sötétedés miatt szakadt félbe.
júl. 7
8:27
Silverstone vagy Wimbledon – sport a tévében (Infostart)
A Brit Nagydíj edzései mellett labdarúgással, dartsszal, sznúkerrel és tenisszel is készülnek a sportcsatornák pénteki élő kínálatukban.
júl. 7
8:48
Ostbergnek el kell kezdenie futamokat nyerni (Racingline)
Holnapra kiderül, hogy sikerült e neki.
júl. 7
8:50
„Úgy játszotta apámat, mint egy punci” – James Hunt fia majdnem megütötte a Rush rendezőjét (Racingline)
A James Hunt és Niki Lauda párharcát bemutató Hajsza a győzelemért című film több dolog miatt is kiverte a biztosítékot Freddie Huntnál.
júl. 7
9:18
Elképesztő áldozatot hozott két F1-szurkoló, hogy az összes versenyen jelen lehessenek (Racingline)
A Forma-1-ben már számtalan őrült szurkolói történetet hallhattunk az évtizedek alatt. Sokan eléggé, már-már eszméletlen dolgokat is képesek feláldozni, csak azért, hogy kedvenceik közelében lessenek. Ezúttal egy új-zélandi házaspár nem mindennapi sztoriját ismerhettük meg. A szóban forgó házaspár – akik az Aston Martin egy, az Osztrák Nagydíjon el
júl. 7
10:06
Senna halála után már megtették, az egyik pilóta most újra kiherélné a legendás kanyart (Racingline)
Négy éven belül a második halálos baleset komoly kérdéseket vetett fel a spái versenypálya biztonságával kapcsolatban.
júl. 7
10:30
Verstappen tudja, hogy nem lesz népszerű, és számít bizonyos dolgokra a hétvégén (Racingline)
Max Verstappen számít arra, hogy a hétvégén kaphat negatív visszajelzéseket az időmérőn és a futamon, de ez nem igazán zavarja. A holland versenyző nagy eséllyel Silverstone-ban is nyerni fog, ám a brit közönség inkább a Mercedes versenyzőit (legfőképp Lewis Hamiltont) látná az élen. Így a leintés után előkerülhetnek az elégedetlen szurkolók, akik
júl. 7
11:18
Lotti: Michelisz Norbi profi pilóta, Losonczy Levente jó úton jár a TCR-ben (Racingline)
A TCR World Tour promótere méltatta a magyar versenyzőket a Hungaroringen megrendezett forduló alkalmával.
júl. 7
11:30
Verstappen csak nyafog, és azért fenyegetőzik, mert több pénzt akar (Racingline)
Max Verstappen valójában csak taktikázik azzal, hogy néha kijelenti, a visszavonulás felé lökheti a Forma-1 által követett irány?
júl. 7
12:18
Újabb kritikát kapott Hamilton: „eddig egy kissé el volt kényeztetve” (Racingline)
Lewis Hamiltont egyik versenyzőtársa is kritizálta a legutóbbi futamon pordukált rádióüzenetei és nyilatkozatai miatt. Múlt héten a pályalevágások és a fehér vonalak árnyékában telt az Osztrák Nagydíj. A versenyen többen is büntetést kaptak a versenyzésre használt aszfaltcsík „készélesítése” miatt, sőt a futam után volt aki duplázott is a szankciók
júl. 7
12:21
Vízilabda: eldőlt, kik utaznak a fukuokai világbajnokságra (Infostart)
Kihirdette keretét a jövő héten kezdődő fukuokai világbajnokságra Varga Zsolt és Bíró Attila, a magyar férfi és női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
júl. 7
13:18
Russell nyafogással, és nagyobb fizetési igénnyel vádolja Verstappent (Racingline)
George Russell nem igazán érti, miért kell Max Verstappennek azt hangoztatnia, hogy a szerződése lejárta után elhagyhatja a Forma-1-et. Nemrég a sportág közzétette a 2024-es menetrendet, amely során 24 futamra látogatna el a száguldó cirkusz. A dupla és tripla versenyhétvégék gyűrűjében a pilóták egy része nem elégedett, mivel már így is megterhelő
júl. 7
13:36
A Red Bull elgáncsolására vezették be az új gumikat az F1-ben? (Racingline)
Sergio Pérez szerint egyes csapatokat előnyösebb helyzetbe hozhatnak a hétvégi Brit Nagydíjtól használt Pirellik, mint másokat.
júl. 7
13:48
Riválisa Van Gisbergenen is túltett Chicagóban, de ez a kutyát sem érdekelte (Racingline)
Ugyan főleg az került reflektorfénybe, hogy a verseny megnyerő Shane van Gisbergen a 18. helyről jött fel az élre, volt egy még nagyobb felzárkózás, amit kevésbé kaptak fel a hírekben.
júl. 7
14:03
Orbán barátja akkorát spórol a fehérvári fociklubnál, hogy már nem kapnak reggelit és ebédet a játékosok (444.hu)
Eddig volt, most már nincs. A Mol kiszállása alaposan meggyengítette a magyar foci nem is olyan régen még kirakatba szánt csapatát.
júl. 7
14:24
Hatalmasak a csaták a Skandináv Rallyn (Racingline)
Négy szakasz után kevesebb mint négy másodperc a különbség.
júl. 7
14:54
Továbbra is a Red Bull az etalon, de a Williams megtáltosodott (Racingline)
Max Verstappen volt a leggyorsabb a Brit Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb idő Sergio Pérez autózta, míg a harmadik Alex Albon lett. A mezőny fele szinte azonnal kihajtott a pályára, hogy a keménykeverékű abroncsokon megkezdje a programot. Az első mérvadó kört Max Verstappen teljesítette, míg mögé a két Mercedes zárkózott fel. A sárga z

Keresés