Ifjabb Dárdai Pál a Fehérvár FC labdarúgócsapatától visszatér a Hertha BSC-hez, így mostantól a Dárdai családból.négyen kapnak szerepet a berlini klubnál.
Nehézkesre sikerült az amerikai válogatott elleni negyeddöntő lezárása, aminek pszichológiai okai is voltak a világbajnoki elődöntőre készülő magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Varga Zsolt szerint.
A bennmaradás a minimális cél a labdarúgó NB II egyetlen újonca, a BVSC-Zugló számára, amely ingyen engedi be a nézőket a vasárnapi nyitó fordulóban a Szombathelyi Haladás elleni bajnoki mérkőzésre.
Mohammed ben-Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke szerint akár már augusztusban bejelenthetik, hogy melyik új csapat csatlakozik majd a Forma-1 mezőnyéhez, ő pedig előnyben részesíti az autógyártókat, szerinte ugyanis egy újabb márka belépése jót tenne a sportágnak.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elmondta, mi veheti el Sebastian Vettel kedvét attól, hogy valamilyen formában ismét a Forma-1 tagja legyen. A 2022-es szezon végén a négyszeres világbajnok szögre akasztotta a sisakot, ugyanis több időt szeretett volna a családjával tölteni. Noha Vettelnek tetszik az „nyugdíjas élet”, a száguldó cirkusz varázsa
Kalle Rovanpera fantasztikus teljesítményt nyújtva megnyerte az Észt Rally szombati és vasárnapi szakaszait, valamint pénteken is két gyorsaságin a leggyorsabb volt, azonban még így is elmaradt Sébastien Loeb 2005-ös rekordjától.
A szövetségi kapitány szerint jóval korábban le kellett volna zárnia a magyar férfi vízilabda-válogatottnak az amerikaiak ellen kedden megnyert világbajnoki negyeddöntőt.
A Heineken legújabb reklámájában Max Verstappen is feltűnik, és elege lesz abból, hogy mindenki helyett ő vezet. A holland gyártó újabb kampányt indított, amelyben „ha vezetsz, soha se igyál” gondolatot akarják tovább erősíteni a jogosítvánnyal rendelkezőkben. A legújabb spot a „legjobb vezető” nevet kapta. A kétszeres világbajnok, aki a Heineken m
Az első helyen kiemelt Fucsovics Márton két játszmában legyőzte a belga Michael Geertset a spanyolországi Segoviában zajló challenger tenisztorna első fordulójában kedden, és bejutott a 16 közé.
Charles Leclerc a Magyar Nagydíj után felfedte, nem érzelmi kitörései miatt adott dühösnek tűnő üzeneteket a rádióban, hanem azért, mert ezzel a kommunikációs eszközzel is gond adódott.
Ott Tanak autójában motort kényszerült cserélni az M-Sport csapata, amiért az észt versenyző öt perc büntetést kapott, és a győzelmet illetően esélytelenné vált hazai versenyén. A büntetést Kalle Rovanpera túl soknak gondolta, ezt az üzenetet meghallva pedig az FIA kész megvizsgálni a büntetés mértékét.
Szilágyi Áron az elődöntőben már 13:10-re is vezetett, végül 15:13-re kikapott az amerikai Eli Dershwitztől, így bronzérmet szerzett a férfi kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.