2023. július 5. szerda

júl. 5
0:34
BL-selejtezős csapathoz igazolhat a Debrecen magyar játékosa; a Vasastól távozó kapus Cipruson köthet ki – Sportál-infó (Sportal)
Nemrég hosszabbított az NB I-ben szereplő Debrecennel, de információink szerint Sós Bence légiósnak áll, és a BL-selejtezőben induló Topolyához igazol.
júl. 5
0:38
Ez a kínai klub veheti meg a Budapest Honvéd egyik legjobbját – Sportál-információ (Sportal)
Értesüléseink szerint Huszti Szabolcs és Elek Ákos korábbi klubja vásárolja meg a kispestiek szerb gólvágóját.
júl. 5
0:42
Ha a pénz motiválná, Szoboszlai Dominik most Benzema csapattársa lenne (Sportal)
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya itthon piheni ki az elmúlt napok történéseit, kezdésként pedig örömmel válaszolt az újságírók kérdésére, immár a Premier League-ben szereplő Liverpool FC játékosaként.
júl. 5
0:46
A BL-győztes francia válogatott csatár 41 évesen visszatér korábbi csapatához (Sportal)
A 41-szeres francia válogatott Djibril Cissé hétfőn csatlakozott a Ligue 1-ből kieső Auxerre-hez, amelynél a támadókkal foglalkozik majd.
júl. 5
0:50
Szeptemberben ismét lesz Wichmann Tamás nemzetközi regatta (Sportal)
Szeptember 9-10-én másodszor rendezik meg a Wichmann Tamás nemzetközi regattát Dunaújvárosban. A versenyre Európa országaiból érkeznek kajak-kenu, sárkányhajó és SUP klubok, így egy igazi sportfieszta várható a Fejér vármegyei városban.
júl. 5
0:54
A Liverpooltól távozó klasszis is Szaúd-Arábiában folytatja – hivatalos (Sportal)
A szaúdi Al-Ahli hivatalosan is bejelentette Roberto Firmino szerződtetését.
júl. 5
1:24
Kettétört az Európa-bajnok kerékpárja a Tour de France sprintbefutójánál történt bukásban (Telex)
Másik két bringás kulcscsonttörést szenvedett, így négy szakasz után fel kellett adniuk a francia körversenyt.
júl. 5
5:21
A VB kebelcsodája mellbedobással nyűgözte le Erling Haalandot (BorsOnline)
Ivana Knöll a legújabb bikinijében ment nyaralni Ibizára.
júl. 5
5:24
Megszúrta a csapattársa, saját kezűleg húzta ki fegyvert a nyakából (Sportal)
Újra fájdalom nélkül tud járni, élni Csongrádi László olimpiai bajnok kardvívó, a szöuli csapataranyérem hőse, aki újjávarázsolt bal csípővel éppen ma ünnepli a 64. születésnapját.
júl. 5
6:18
Elődöntő az U21-es Eb-n; folytatódik Fucsovics meccse – szerdai sportműsor (Sportal)
Egy helyen megtekinthetőek a szerdai legfontosabb sportesemények.
júl. 5
6:30
Ostberg kész szárnyalni a “hazai” versenyén (Racing)
Mads Ostberg sok szép emléket őriz a Svéd Rallyról, ezért nagyon különleges lesz számára a Skandináv Rallyn versenyezni, lakhelyétől mindössze két órányira.
júl. 5
6:42
A Fradi elleni párharcról beszélt a feröeriek magyar kapusedzője; Firmino is Szaúd-Arábiában folytatja – reggeli hírösszefoglaló (Sportal)
Egy helyen megtekinthetőek a kedd késő délutáni és esti legfontosabb sporthírek.
júl. 5
6:45
2024-től Carlo Ancelotti lesz a brazil válogatott szövetségi kapitánya (444.hu)
Az idei szezonban még a Real Madrid edzője marad, de a jövő évi Copa Americán már ő vezeti a brazilokat.
júl. 5
6:48
Kinevezték a brazil válogatott új szövetségi kapitányát (Sportal)
Ideiglenesen a Fluminense szakvezetője, Fernando Diniz irányítja a brazil labdarúgó-válogatott felkészülését.
júl. 5
6:57
16 évesen bemutatkozott, 36 évesen elege lett – a spanyol futball visszavonuló legendája (Infostart)
Bejelentette a hétvégén a visszavonulását a spanyol futball egyik legendája, az aranykorszak egyik legjobb középpályása. Cesc Fabregas 849 hivatásos mérkőzésén 140 gólt szerzett, 253 gólpasszt adott, s ami még fontosabb, 17 nagy trófeát nyert.
júl. 5
7:09
Nem rendezhet kézilabda-Eb-t Oroszország (Infostart)
Így döntött a sportág európai szövetsége.
júl. 5
7:18
Az NB II-ben folytatja a fehérváriak válogatott labdarúgója (Sportal)
A Győri ETO FC labdarúgócsapata bejelentette Claudio Bumba szerződtetését.
júl. 5
7:54
Angyalföldre került a Puskás Akadémia tehetsége (Sportal)
A Puskás Akadémia és a Vasas is bejelentette, hogy Bakti Balázs egy évre kölcsönben az angyalföldiekhez kerül.
júl. 5
8:00
Új részletek derültek ki Szoboszlai klubváltásáról (Sportal)
A Liverpool egyedül nem tudta volna átutalni az RB Leipzig által Szoboszlai Dominikért kért összeget.
júl. 5
8:30
Valóság vs. szimulátor – A Barum Rally ikonikus szakasza (Racing)
A Barum Rally egyik legikonikusabb szakasza a Semetin gyorsasági, melyet nemcsak a valódi versenyzők, hanem a szimulátort használók is teljesíteni tudnak.
júl. 5
8:30
Meghalt a hatszoros bajnok klublegenda (Sportal)
Gyászol a francia futball, 77 éves korában elhunyt Georges Bereta, a St. Étienne egykori kiváló labdarúgója.
júl. 5
8:33
Közzétették Varga Csaba csúcsvideóját a Nanga Parbatról (Infostart)
Az oxigénpalack nélküli hegymászó a világ 9. legmagasabb hegycsúcsán "forgatott" 3 percig. Mutatjuk!
júl. 5
9:00
A volt Barcelona-játékos döntötte el a történelmi bajnokit (Sportal)
Los Angeles-i rangadót rendeztek magyar idő szerint szerda hajnalban az amerikai bajnokságban, és a meccs nézőszámrekordot hozott.
júl. 5
9:06
Wolff szerint az F1 még tartozik Hamiltonnak a 8. bajnoki címmel (Racing)
Toto Wolff úgy véli, hogy a Forma-1 tartozik Lewis Hamiltonnak a 8. világbajnoki címmel. 2021-ben nagyon közel állt ahhoz a brit versenyző, hogy átírja a történelmet. Ám egy vitatható döntés, egy hibás taktikai meglátás és Max Verstappen előzése miatt végül a holland örülhetett. A hétszeres világbajnok nehezen dolgozta fel az Abu Dhabi Nagydíj esem
júl. 5
9:09
Ukrajna nagy napja lehet a szerdai - sport a tévében (Infostart)
U21-es válogatottja Eb-elődöntőt játszik a spanyolok ellen, a másik ágon Izrael és Anglia próbálkozik. A teniszesek és a bringások sem fognak unatkozni.
júl. 5
9:12
Federer az angol sztárbandával zenélt zürichi koncertjükön (Sportal)
A zürichi Letzigrund a sportbarátoknak leginkább az itt megrendezett híres atlétikai verseny miatt ismert. De ahogy a világ sok stadionjában, úgy természetesen itt is rendeznek pop- és rockkoncerteket. Most vasárnap például a világhírű angol banda, a Coldplay lépett fel – nem akármilyen „vendégművésszel”
júl. 5
9:14
Kinevezték a Monaco új edzőjét (Sportal)
Adi Hütter lett a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Monaco vezetőedzője.
júl. 5
9:21
Két mérkőzéssel készül a Nemzetek Ligájára a női labdarúgó-válogatott (m4sport.hu)
Vasárnaptól Telkiben edzőtáborozik a magyar női labdarúgó-válogatott az első alkalommal sorra kerülő őszi Nemzetek Ligájára való felkészülés jegyében. Két nemzetközi mérkőzés is szerepel a programban.
júl. 5
9:27
30 év után lehet újra magyar az olimpián (Metropol)
Az előzetes számok szerint megvan a régóta várt bravúr.
júl. 5
9:27
Élesben kezdik tesztelni a Wenger-féle szuperliberális lesszabályt, ami akár meg is változtathatja a XXI. század fociját (444.hu)
Mi lenne, ha csak onnantól lenne les, hogy a támadó játékos leghátsó porcikája is túlhaladt az utolsó védő vonalán? Tényleg támadóbb lenne a foci és több a gól? Vagy pont ezzel hozzák vissza a kapu előtti kétségbeesett védekezést? Akárhogy is lesz, a FIFA elgurította a labdát.
júl. 5
9:30
Filmtörténelem a Brit Nagydíjon – Brad Pitt és a „fiktív Hamilton” saját garázst is kapott (fotók) (Racing)
A hétvégén felgyorsulnak az események a várhatóan 2024-ben érkező Forma-1-es mozifilm, az Apex körül.
júl. 5
9:33
Szenzációs bejelentés, itt nézheted élőben a Kékszalag-versenyt (BorsOnline)
A tókerülő verseny július 6-án az Origón lesz élőben látható.
júl. 5
9:39
Hülkenberg sem számol a váltással (m4sport.hu)
„Úgy állnak a csillagok, hogy ez a házasság folytatódik” – jegyezte meg jövője kapcsán.
júl. 5
9:41
A brazil szövetség elnöke bejelentette: 2024-től Ancelotti lesz a válogatott szövetségi kapitánya (m4sport.hu)
Carlo Ancelotti jövőre elhagyja a Real Madridot, és a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lesz.
júl. 5
9:42
Két mérkőzéssel készül a Nemzetek Ligájára a női labdarúgó-válogatott (Sportal)
Vasárnaptól Telkiben edzőtáborozik a magyar női labdarúgó-válogatott az első alkalommal sorra kerülő őszi Nemzetek Ligájára való felkészülés jegyében. Két nemzetközi mérkőzés is szerepel a programban.
júl. 5
9:48
Ilyen még nem volt: női edzőt neveztek ki az angol profi ligában (Sportal)
Váratlan lépésre szánta el magát Dale Vince, az angol harmadosztályból kieső Forest Green tulajdonosa.
júl. 5
9:50
Tragikus balesetben meghalt a nagy múltú klub tulajdonosa (Sportal)
A Millwall tulajdonosa és elnöke, John Berylson 70 éves korában tragikus balesetben elhunyt – erősítette meg a klub kedd este közleményében.
júl. 5
9:51
Megvannak az időpontok, ekkor láthatjuk Szoboszlait a Liverpool színeiben (Metropol)
A felkészülés után szeptemberben lesz az első tétmérkőzés.
júl. 5
9:51
Kínos szívatás, Szoboszlainak csúnyán beszólt búcsúzóul egy lipcsei focista (BorsOnline)
Megható búcsút vett Szoboszlai Dominik, erre ezt kapta...
júl. 5
9:52
megtámadták a brazil válogatott játékost, kiposztolta a véres nadrágját (Sportal)
Helyi idő szerint kedd éjszaka Corinthians-szurkolók támadtak rá a csapat középpályására, Luanra.
júl. 5
10:09
Erre gondolt Szoboszlai Dominik, amikor komolyra fordult a Liverpool érdeklődése (Infostart)
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, édesapja, Szoboszlai Zsolt, és menedzsere, Esterházy Mátyás kedd esti, budapesti szűk körű sajtótájékoztatóján elhangzottakat mutatjuk.
júl. 5
10:12
Egy érkező után két távozó a Vasasnál (Sportal)
Amíg Bakti Balázs a következő idényben Angyalföldön játszik, addig Birtalan Botond Budaörsre igazolt, Puska Péter pedig a KFC Komárnóhoz került kölcsönbe.
júl. 5
10:15
Az Origo élőben közvetíti az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat (HírTV)
Idén július 6-án rajtol Balatonfüredről az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny, amelyre mintegy 600 hajót várnak a szervezők. Az Origo élőben közvetíti a versenyt. Részletek Vobeczky Zoltántól, a Mediaworks sportigazgatójától.
júl. 5
10:18
Az olasz sajtó szerint további csapások érhetik a Ferrarit (Racing)
Az olasz sajtó szerint fontos mérnököket szerzett meg a Red Bull és a Mercedes a Ferraritól. Az újítások után úgy tűnik, hogy lépett egyet előre a Ferrari, ám még mindig nagyon le vannak maradva az etalont képviselő Red Bulltól. Tavaly még a bajnoki címért küzdhettek, ám a szezon közepétől a Bikák feljebb kapcsoltak, és azóta
júl. 5
10:18
„Mi ez a fostalicska?” Valter Attilát durván kiosztotta Mucsi (Sportal)
Mi történik akkor, ha a legjobb magyar kerékpáros a honi színjátszás nagyágyújával, Mucsi Zoltánnak találkozik? Hát attól függ, mikor és hol…
júl. 5
10:27
Először neveztek ki női vezetőedzőt profi férfi futballcsapat élére Angliában (444.hu)
Hannah Dingley lett a negyedosztályú Forest Green Rovers csapatának megbízott trénere.
júl. 5
10:42
Nem adják fel: továbbra is Csercseszovot akarják a szaúdiak (Sportal)
A Ferencváros vezetőedzője reméli, hogy Daler Kuzjajev végül őket választja.
júl. 5
10:44
Elhalasztották a Ferencváros első bajnokiját az új szezonban (Sportal)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az NB I első és második fordulójának pontos időbeosztását.
júl. 5
10:45
Carlo Ancelotti elhagyja a Real Madridot - Brazília kedvéért (Infostart)
A legendás klubedző szövetségi kapitány lesz.
júl. 5
10:45
Firmino személyében újabb BL-győztes igazolt Szaúd-Arábiába (m4sport.hu)
A Liverpool FC-től távozó Roberto Firmino a szaúdi al-Ahli labdarúgócsapatához igazolt.

Keresés