Vadim Hutcajt ifjúsági és sportminiszter szerint Ukrajna fontolgatja, hogy mégsem bojkottálja a jövő nyári párizsi olimpiát, ha Oroszország és Fehéroroszország nem vehet részt az eseményen, és sportolóik csak semleges színekben versenyezhetnek.
Eső fogadta a Forma–1 mezőnyét csütörtökön Spában, és az időjárás a folytatásban is meghatározó szerepet játszhat. A csapatok okkal tartanak a szokásosnál jobban a sprinthétvégétől – igazi szerencsejátékká válhat a hétvége?
Amióta Sztanyiszlav Csercseszovnak megköszönték a munkát naponta több szakember nevét is említik, mint az orosz vezetőedző lehetséges utódját. Közben a zöld-fehérek csütörtök este Európa Konferencia Liga-selejtezőre készülnek, a kinevezett vezetőedzővel.
A magyar férfi vízilabda-válogatott Spanyolországgal vív elődöntőt a fukuokai vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján. Cikkünkben élő szöveges összefoglalóval jelentkezünk.
A Ferencváros miközben Máté Csabával készül a csúfos BL-baki után az Ekl-selejtezős meccsére a Shamrock Rovers ellen - melyet csütörtök este az M4 Sport 19 órától élőben közvetít - javában keresi új edzőjét is. Egybehangzó magyar sajtóhírek szerint a jelöltek listájára felkerült az RB Leipzig korábbi vezetőedzője, Jesse Marsch is.
Sajtóhírek szerint már megszületett a döntés arról, ki lesz a Forma–1 kizárólagos gumibeszállítója 2025-től. A visszatérésre vágyó Bridgestone a jelek szerint hiába állt elő vonzó tervekkel.
A magyar férfi vízilabda-válogatott az utolsó másodpercben lőtt góllal 12-11-re legyőzte a spanyolokat a Japánban zajló világbajnokság elődöntőjében. Ezzel megszerezte az olimpiai kvótát is.
A magyar férfi vízilabda-válogatott egy végletekig kiélezett meccsen 12–11-re legyőzte Spanyolországot, és készülhet a Görögország elleni fináléra a fukuokai vizes világbajnokságon.
Manhercz Krisztián az utolsó pillanatban a spanyol kapus hóna alatt bevarázsolta a labdát a kapuba. Visszanézték videón, és bent volt. Ezzel alakult ki a 12-11-es végeredmény.
Nem jutott döntőbe 200 méter pillangón a fukuokai vizes világbajnokságon Kapás Boglárka, aki a hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg érzéseit ezzel kapcsolatban.
A felcsúti akadémia alapítója szerint kell még egy, Ferencvárossal azonos erősségű klub, hogy ne fájjon ennyire egy feröeriek elleni BL-kiesés - azt is elmondta, melyik klubokat látja erre esélyesnek, mert a Puskás Akadémia ezt nem tudja vállalni.
Videó! Az akadémia dolga, hogy olyan futballistákat neveljen a magyar labdarúgásnak, akikkel vissza lehet kapaszkodni a világ élvonalába – mondta Orbán Viktor.
Olcsó kifogás lenne a gumik változásával vagy a költségplafon korlátaival magyarázni az Aston Martin visszaesését Mike Krack szerint. A csapatfőnök bevallotta, rossz döntéseket hoztak.
A Hétköznapi Hős program január óta 37 eseményen több mint 150 ezer embernek biztosított kedvezményes jegyvásárlást a Budapesten augusztus 19-én kezdődő atlétikai világbajnokságra – hangzott el a vb csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Több hónapig tartó huzavona után eldőlt, a továbbiakban már nem dolgozik a Ferrari csapatával a versenyigazgató Laurent Mekies. Belgiumban már nem lesz jelen az Alpha Tauri leendő csapatfőnöke.
A Liverpool saját hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy Jordan Henderson az al-Ettifagnál folytatja pályafutását. Nem sokkal később a szaúdi klub is bejelentette a középpályás érkezését.
Hihetetlen izgalmakat hozott a fukuokai vizes vb magyar–spanyol férfi pólóelődöntőjének hajrája, amelyben Manchercz Krisztián az utolsó másodpercben lőtte fináléba a magyar csapatot.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 12-11-re legyőzte a címvédő spanyol csapatot, ezzel bejutott a fukuokai vizes világbajnokság döntőjébe, egyúttal kvótát szerzett a jövő évi, párizsi olimpiára.
Kivívták a 2024-es olimpiai részvételt is a címvédő spanyolok legyőzésével. Varga Zsolt együttese a szombati fináléban az olimpiai bajnok szerbeket búcsúztató görögökkel találkozik.
A magyar férfi vízilabda-válogatott elképesztő meccsen jutott be a világbajnoki döntőbe, miután 12-11-re, egy utolsó pillanatban szerzett góllal legyőzte Spanyolországot. A találkozót követően Varga Zsolt szövetségi kapitány és a csapat játékosai is boldogan értékeltek, ugyanakkor mindenki elmondta, örömük szombaton lehet teljes.
Mint megírtuk, a magyar férfi vízilabda-válogatott 12–11-re legyőzte Spanyolországot a fukuokai vizes világbajnokság férfi pólótornájának elődöntőjében, és így – amellett, hogy kvótát szerzett a jövő évi, párizsi olimpiára – bejutott a fináléba. Tekintse meg Manhercz Krisztián utolsó másodpercben szerzett győztes gólját!
Kettőt egy csapásra: a magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolok elleni szenzációs győzelemmel nemcsak azt érte el, hogy világbajnoki döntőt játszhat Görögország ellen, hanem megszerezte a jövő nyári, párizsi olimpiára szóló kvótát!
Jelentős érdeklődést kiváltó, a programot hosszú időre megakasztó ukrán-orosz párharcra is sor került a női kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.