2023. július 20. csütörtök

júl. 20
11:24
Kerkezt nagyon fogják szeretni a szurkolók – Gera reméli, megnyílik a PL ajtaja a magyar futballisták előtt (m4sport.hu)
A Bournemouth-ba igazoló Kerkez Milos és Szoboszlai Domink példája is azt mutatja, bátran vállalni kell a külföldre igazolást a hazai futballistáknak, mert onnan már eljuthatnak a Premier League-be is – nyilatkozta a közmédiának Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője, aki maga is hosszan légióskodott Angliában, egyúttal reméli hamarosa
júl. 20
11:33
Kerkez Milos csapattársa is távozott, topklubnál folytatja (Sportal)
Holland középpályást szerződtetett az olasz élvonalban szereplő egyesület az AZ Alkmaartól.
júl. 20
11:39
A WTA megvizsgálja a botrányos budapesti teniszmeccset (Sportal)
A női versenyeket szervező WTA közölte: megvizsgálja, hogy mi történt a Tóth Amarissa–Csang Suaj mérkőzésen a Budapesten zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
júl. 20
11:41
Eldőlt, mikor kezdődik a Ferencváros és a Shamrock párharca (Sportal)
Jövő csütörtökön 19 órakor kezdődik az FTC–Shamrock Rovers mérkőzés a Groupama Arénában, a visszavágót augusztus harmadikán rendezik Írországban. A párharc győztese a Konferencia Liga 3. selejtezőkörébe jut…
júl. 20
11:43
Megvan a Ferencváros új edzője (Sportal)
Gyors, de átmeneti döntést hozott a klub vezérkara, és ideiglenesen az eddigi másodedzőt bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátására.
júl. 20
11:48
Itt a nagy bejelentés, ez a fiú követi Szoboszlai Dominikot (BorsOnline)
Kiderült, mennyi pénzt fizettek a fiatal focistáért.
júl. 20
11:54
Egyelőre Máté Csaba irányítja a Fradit, Leandro segíti (m4sport.hu)
Sztanyiszlav Csercseszov menesztése után egyelőre másodedzőjét, Máté Csabát bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásával a Ferencváros.
júl. 20
12:03
Nem változott a magyar válogatott helyezése a FIFA-világranglistán (Sportal)
A magyar válogatott változatlanul a 36. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.
júl. 20
12:06
Máté Csaba a megbízott vezetőedző a Ferencvárosnál (HírTV)
A Ferencváros Máté Csabát bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásával a férfi labdarúgócsapatnál, miután Sztanyiszlav Csercseszov távozik az együttestől.
júl. 20
12:15
Még honfitársa is kinevette Hamilton ötletét (Racing)
Továbbra is téma Lewis Hamilton javaslata, de egyelőre mindenki „komolytalannak” gondolja. A hétszeres világbajnok még Ausztriában állt elő azzal az ötlettel, hogy az FIA-nak meg kellene határoznia egy olyan dátumot, ami előtt nem lehet a következő évre koncentrálni. Így a nagy előnnyel vagy hátránnyal rendelkező alakulatok, nem tudnának a következ
júl. 20
12:15
Máté Csaba harmadszor lett a Fradi megbízott edzője (Telex)
Az ír Shamrock Rovers ellen mutatkozik be a jövő héten.
júl. 20
12:18
Vay Ádám a HK Popradban folytatja pályafutását (m4sport.hu)
A szlovák élvonalban szereplő HK Poprad jégkorongcsapatában folytatja pályafutását a kapus Vay Ádám.
júl. 20
12:24
A sztrájk ellenére folytatódik Brad Pitték filmjének forgatása a Hungaroringen (m4sport.hu)
Hiába a filmes világ sztrájkja, Brad Pitték új Forma–1-es témájú filmjének forgatása a hétvégi Magyar Nagydíjon is folytatódik. Igaz, kicsit másképp.
júl. 20
12:26
Steiner nem vár változást az őszi szünettől (m4sport.hu)
A Haas főnöke szerint nem hoz előrelépést a majd’ egyhónapos pihenő.
júl. 20
12:27
Kovács Kokó Istvánnal is találkozhatsz atlétikai világbajnokságon (Metropol)
Mától lehet nevezni a Hősök Futására.
júl. 20
12:30
Bőven van még benne potenciál – Rossi nem tart attól, hogy Kerkeznek gondot okozna az átállás (m4sport.hu)
Nem félti a beilleszkedéstől Kerkez Milost, a magyar válogatott Bournemouth-hoz szerződő játékosát Marco Rossi.
júl. 20
12:33
Rovanpera nyerte az észt shakedownt, Tanak komoly bajba került (Racing)
Kalle Rovanpera volt a leggyorsabb az Észt Rally hivatalos tesztjén Thierry Neuville-t és Esapekka Lappit megelőzve. Ott Tanak csak egyszer tudta teljesíteni a szakaszt motorhiba miatt.
júl. 20
12:33
„A Bournemouthban játszani nem kis dolog” – Gera Zoltán Kerkez Milosról (Sportal)
Gera Zoltán, aki két csapatban is szerepelt a Premier League-ben – a West Bromwich Albionban és a Fulhamben –, úgy vélekedett, azzal, hogy Kerkez Milos a Bournemouthhoz szerződött, nagyon jó helyre került.
júl. 20
12:36
Kovács Koko István mellett indulhatsz a Budapest 10k Hősök Futásán (BorsOnline)
Kovács Koko István is elindul a Budapest 10k Hősök Futásán.
júl. 20
12:39
Többen napközben villanyszerelőként dolgoznak a Fradit kiejtő feröeri csapatban (444.hu)
René Joensen arról beszélt, hogy talán ez volt élete legnagyobb sikere, és egy cégben dolgoznak hatan-heten is a csapatból. Az Origo szerint ez a vereség okot ad arra, hogy „mindenki, akinek fontos a magyar labdarúgás és a legnépszerűbb magyar csapat sikere, a zöld-fehérek mögé álljon”.
júl. 20
12:39
Vay Ádám a szlovák élvonalban folytatja pályafutását (Sportal)
A szlovák élvonalban szereplő HK Poprad jégkorongcsapatában folytatja pályafutását a kapus Vay Ádám.
júl. 20
12:54
A Fehérvár a főtáblán, a Körmend a selejtezőben kezd a férfi kosárlabda Európa-kupában (m4sport.hu)
A magyar bajnoki ezüstérmes Arconic-Alba Fehérvár a főtáblán, a bronzérmes Egis Körmend pedig a selejtezőben kezdi meg szereplését a férfi kosárlabda Európa-kupa következő idényében.
júl. 20
13:03
Csercseszov az éjjel ment, de már meg is van a végleges utóda a Fradi kispadján (Infostart)
A örökös másodedző kapja meg a vezetőedzői megbízatást az Üllői úton, egy régi fradista lesz a segítője.
júl. 20
13:06
Csapattársa szerint több időt is adhatott volna a Red Bull a kirúgott De Vriesnek (m4sport.hu)
Várhatott volna még Nyck de Vries elbocsátásával a Red Bull az Alpha Taurinál maradó Cunoda Juki szerint.
júl. 20
13:09
A Fehérvár a főtáblán, a Körmend a selejtezőben kezd a férfi kosárlabda Ek-ban (Sportal)
A magyar bajnoki ezüstérmes Arconic-Alba Fehérvár a főtáblán, a bronzérmes Egis Körmend pedig a selejtezőben kezdi meg szereplését a férfi kosárlabda Európa-kupa következő idényében.
júl. 20
13:21
Címvédés a férfi műugrók 3 méteres versenyében a vizes vb-n (Sportal)
A kínai Vang Cung-jüan megvédte címét a férfi műugrók 3 méteres versenyében csütörtökön a fukuokai olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságon.
júl. 20
13:23
Lövöldözés a női vb helyszínén; új edző a Ferencvárosnál – délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Ha lemaradt volna a legfontosabb csütörtök délelőtti sporteseményekről, nálunk elolvashatja, megnézheti egy helyen.
júl. 20
13:24
Parkes: „Inkább érzem magam magyarnak, mikor Új-Zéland ellen játszom” (m4sport.hu)
Pontosan négy éve már játszott szülőhazája, Új-Zéland ellen a női vízilabda-válogatott honosított játékosa, Parkes Rebecca, aki a fukuokai meccs kapcsán mondta azt, hogy élete legjobb döntésének tartja a magyar invitálás elfogadását.
júl. 20
13:26
40x20: Új kihívások előtt a junior Eb döntőjének egyik hőse - interjú Varga Emíliával (m4sport.hu)
A mentális erőben látja a junior Eb-győztes csapat titkát Varga Emília, aki 11 góllal, közte 9/9 értékesített hétméteressel segítette a magyar válogatottat a döntőben. A NEKA együttesétől a bajnoki 4. helyezett, Európa-liga induló Mosonmagyaróvárhoz szerződő balátlövő az interjúban elárulta, hogy lőtt-e már ennyi gólt fontos mérkőzésen, milyen kihí
júl. 20
13:36
„Számomra nincs újdonság” – Szoboszlai lazán nyilatkozott első liverpooli meccse után (BorsOnline)
A klub hivatalos honlapján nyilatkozott.
júl. 20
13:39
Az orosz tornászok 2024-től ismét versenyezhetnek (Sportal)
Oroszország és Fehéroroszország tornászai a jövő év elejétől ismét részt vehetnek nemzetközi versenyeken egyénileg, semleges színekben – jelentette be a sportági világszövetség (FIG).
júl. 20
13:41
Visszavonult kapus nullázta le a Ferencvárost (Sportal)
A KÍ Klaksvik júniusban vészmegoldásként szerződtette Jonatan Johanssont, aki 2022-ben már szögre akasztotta a kesztyűt, azóta csak a norvég ötödosztályban játszott hobbiból – középső védőként…
júl. 20
13:51
Hihetetlen, de igaz: visszavonult kapus nullázta le a Ferencvárost! (Sportal)
A KÍ Klaksvik júniusban vészmegoldásként szerződtette Jonatan Johanssont, aki 2022-ben már szögre akasztotta a kesztyűt, azóta csak a norvég ötödosztályban játszott hobbiból – középső védőként…
júl. 20
13:54
Elhalasztják a szombati Balaton-átúszást (HírTV)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján - a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével - a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartják meg szombaton a 41. Lidl Balaton-átúszást.
júl. 20
14:03
így kérték számon a szurkolók Kubatov Gábort a BL-kiesés után (Sportal)
Mint megírtuk, a Ferencváros 3–0-ra kikapott hazai pályán a feröeri KÍ Klaksvíktól a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében, így a Konferencia Ligában folytatja a nemzetközi kupaszereplést. Az óriási csalódást keltő eredményt Kubatov Gábor elnökön kérték számon a ferencvárosi drukkerek.
júl. 20
14:15
Ezeken a napokon vigyetek esernyőt a Hungaroringre (Racing)
A Magyar Nagydíj hétvégéjén is eshet az eső, ám nem mindegyik napon kell készülni csapadékra. Már itt van a száguldó cirkusz Mogyoródon, a versenyzők a csütörtöki médianapon vesznek részt, míg a rajongó várják, hogy találkozzanak kedvencükkel. Holnap már a két szabadedzéssel folytatódik a program, ám érdemes lesz extra kellékeket is a táskába pakol
júl. 20
14:30
Ricciardo: A Red Bull-ülés az álmom, és kellett egy út, ami oda vezethet (m4sport.hu)
Nyíltan kimondta Daniel Ricciardo, hogy hosszabb távon a Red Bull ülésére pályázik, ám tudja, hogy nincs rá garancia, hogy megkapja. A Hungaroringen elmondta, miért gondolta meg magát és mit vár magától, valamint a Red Bull tőle.
júl. 20
14:33
Tanak győzelmi reményének véget vetett a motorcsere (Racing)
Ott Tanak már biztosan nem tudja megismételni 2021-es eredményét hazai versenyén, mivel autójában motort kellett cserélni az Észt Rally előtt, ezért pedig 5 perc büntetést kapott.
júl. 20
14:39
Elhalasztják a szombati Balaton-átúszást (Sportal)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével – a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartják meg szombaton a 41. Lidl Balaton-átúszást.
júl. 20
14:48
Győzelemmel kezdtek a házigazdák a női labdarúgó-világbajnokságon (m4sport.hu)
Mindkét házigazda, Új-Zéland és Ausztrália is győzelemmel rajtolt a csütörtökön megkezdődött női labdarúgó-világbajnokságon.
júl. 20
14:51
Meglepetéssel kezdődött a női foci-vb (Sportal)
Mindkét házigazda, Új-Zéland és Ausztrália is győzelemmel rajtolt a csütörtökön megkezdődött női labdarúgó-világbajnokságon.
júl. 20
14:57
Máté Csaba pályaedzőt nevezték ki a kirúgott Csercseszov helyére (444.hu)
Máté Csaba tíz éve dolgozik a Ferencvárosnál.
júl. 20
14:57
A feröeri villanyszerelő, aki nyolc óra munka után megy edzeni, és győztesen távozott a Fradi-pályáról (Telex)
René Joensen Dániában nevelkedett, de nem lehetett profi focista.
júl. 20
14:59
Elhalasztják a szombati Balaton-átúszást (444.hu)
Zivatarveszély miatt.
júl. 20
15:09
Két tizedpontos különbséggel történelmi osztrák arany a vizes vb-n (Sportal)
Alig több mint két tizedpontnyi különbség döntött csütörtökön a szinkronúszó párosok versenyében a fukuokai vizes világbajnokságon.
júl. 20
15:12
Kanadai siker a magyar női pólósok csoportjában a vizes világbajnokságon (m4sport.hu)
A magyarokkal azonos csoportban szereplő kanadai válogatott 17-12-re nyert a házigazda japán csapat ellen a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság női vízilabdatornáján.
júl. 20
15:15
Bottas viccesen felelt, amikor a Magyar Nagydíj szokatlan időpontjáról kérdeztük (Racing)
Bottas reagált rá, hogy a megszokottnál hamarabb rendezik a Magyar Nagydíjat, így most nem innen, hanem Spából utazik majd a mezőny a vakációra.
júl. 20
15:33
Mindenkit megrémisztett az őrült, aki 20 éve a száguldó F1-es autókkal szemben futott (Racing)
20 éve rendezték a 2003-as Brit Nagydíjat, amelyen egy ír pap behatolt a pályára, és a forgalommal szemben kezdett rohanni.
júl. 20
15:36
Remek hír érkezett, ezen a sportcsatornán láthatod Szoboszlai meccseit (BorsOnline)
Itt nézheted élőben a válogatott csapatkapitányát.
júl. 20
15:39
„Könnyeztem a szünetben” – megrázta a kiesés a Fradi legendáját (Metropol)
180 perc alatt gólt sem lőtt az FTC.

Keresés