Az Eger Rally ORB3-as mezőnyében úridővel kezdett szombaton Lenkey Ákos, azonban a vasárnapi harmadik szakaszt már nem sikerült teljesítenie, így legközelebbi riválisuk, Péter Pál állt az élre.
Angeliki Vincilaiu személyében görög irányítót szerződtetett a női kosárlabda NB I-ben legutóbb hatodik TFSE-MTK, amely az amerikai egyetemi ligából (NCAA) érkező Monika Czinanót szerződtetését is bejelentette.
Minden idők legnagyobb karate-világbajnokságára számítanak a szervezők az október 24. és 29. között a Papp László Budapest Sportarénában – számolt be az MTI.
Daniel Ricciardo úgy véli, van egy olyan versenyző a mezőnyben, aki egy nap olyan eredményeket fog elérni, mint Max Verstappen. A Red Bull hegemóniája új szintekre emelkedett idén. Minden versenyen az osztrák csapat pilótái diadalmaskodtak eddig, míg Max Verstappen már zsinórban a hatodik győzelmét ünnepelte. Az idei világbajnoki cím sorsa nem kérd
A felek mindenben megállapodtak egymással, így Dominik Livakovic a Fenerbahce színeiben folytatja pályafutását – számolt be róla a megbízható Fabrizio Romano.
A negyedik helyen végzett 400 méteres gátfutásban Molnár Janka a finnországi Espoóban zajló U23-as atlétikai Európa-bajnokság vasárnapi versenynapján, amelynek délelőtti programjában Takács Boglárka döntőbe jutott 200 méteren.
Váratlan fordulat következett be Kerkez Milos ügyében: a magyar válogatott balhátvédje iránt bejelentkezett a Premier League-ben szereplő Bournemouth – értesült róla Fabrizio Romano.
A Ferrari egyáltalán nem lehetett elégedett a Brit Nagydíjat követően. Az olasz istálló mindkét pilótája szenvedett, és ez az eredményen is meglátszódott. A La Gazzetta dello Sport információi szerint a Vörösök egy jelentősebb fejlesztési csomaggal készülnek a Belga Nagydíjra, és ezzel még tovább csökkentenék a hátrányukat a Red Bullokkal szemben.
Nem tett le Kerkez Milos megszerzéséről a Premier League-ben szereplő Bournemouth csapata, amely a hírek szerint már meg is állapodott a személyes feltételekről a magyar szélső védővel, így gyakorlatilag a klubokon múlik, Angliba vagy Olaszországba igazol.
Az ORB2 második vasárnapi körét sok probléma jellemezte Egerben, műszaki hibák tömkelege fordult elő, az élre pedig Czékmány Norbert állt. Búcsúzott Geiger Máté.
Péter Pál és Dudás István Márton szerezte meg az ORB3 értékelés első helyét az Eger Rallyn, pedig az autót többször is újra kellett indítani az utolsó szakaszon.
Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője szerint a versenyző a svájci körversenyen és a Giro d'Italián aratott szakaszgyőzelmével érdemelte ki, hogy immár a legjobbak között tartják számon.
Rendhagyó forgatókönyv alapján került előnybe a női vízilabda-válogatott a Kanada elleni világbajnoki nyitányon. Vályi Vanda - elsőre meg nem adott - ejtésgólját videózták meg és ítélték érvényesnek a játékvezetők, csakhogy addigra a kanadai csapat is betalált, mivel azonban a magyar gól hamarabb esett, mint az észak-amerikaiaké, utóbbit visszavont
A magyar válogatott 11-10-re legyőzte a kanadai csapatot a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság női vízilabdatornájának a vasárnapi nyitányán.
A magyar válogatott 11-10-re legyőzte a kanadai csapatot a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság női vízilabdatornájának a vasárnapi nyitányán.
Győzelemmel kezdte a vízilabda világbajnokságot a magyar női vízilabda-válogatott, Bíró Attila együttese a csoport legnehezebbnek tűnő ellenfelét, Kanadát győzte le 11–10-re a Fukuokában rendezett vizes világbajnokság első csoportmeccsén.
A nyolcadik helyről rajtolva másodikként ért célba Kiss Norbert, a Révész Racing címvédő és négyszeres Európa-bajnok versenyzője a gyorsasági kamion Eb Nürburgringen rendezett hétvégéjének negyedik, utolsó futamán vasárnap.
A női vízilabda-válogatottat irányító Bíró Attila szerint így kell kezdeni a világbajnokságot, míg Magyari Alda szerint tisztelni kell annyira a vetélytársakat, hogy keményen megverjék őket.
A nyolcadik helyről rajtolva másodikként ért célba Kiss Norbert, a Révész Racing címvédő és négyszeres Európa-bajnok versenyzője a gyorsasági kamion Eb Nürburgringen rendezett hétvégéjének negyedik, utolsó futamán vasárnap.
Wirtmann Ferenc és Kerekes József magabiztos győzelmet arattak az Eger Rally historic mezőnyében, a második helyen Kalapács Zsolt, míg a harmadikon Nagy Dávid ért célba.
A magyar női vízilabda-válogatott egy szoros meccsen, 11-10-re verte a kanadaiakat a fukuokai olimpiai kvalifikációs vízilabdavébé vasárnapi nyitányán.
A jelenleg a holland AZ Alkmaart erősítő, magyar válogatott labdarúgó a hírek szerint korábban rábólintott a Lazio ajánlatára, most azonban újabb csapat neve bukkant fel.
Nagyon sok problémával küzdve ért célba, mégis szoros csatában megnyerte Czékmány Norbert és Takács Gábor az ORB2 egri versenyét a Fábián Donát - Madarász Szabolcs és a Baksai László - Erdei Zoltán kettős előtt.