2023. július 10. hétfő

júl. 10
12:12
Brad Pitt máris beleszeretett az F1-be – elárulta, miről fog szólni a filmjük (m4sport.hu)
Magával ragadta a Forma–1 és az autóversenyzés világa a királykategóriáról filmet forgató Brad Pittet. Elmesélte, miről fog szólni a még cím nélküli mozijuk, és elismerését fejezte ki a sportág résztvevői felé.
júl. 10
12:12
A veterán klasszis a Golden State Warriorsnál folytatja (Sportal)
A tavalyi bajnok Golden State Warriorsnál folytatja pályafutását Chris Paul, az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) veterán klasszisa.
júl. 10
12:18
Arrivabene elmondta, mit gondol a Ferrari jelenlegi csapatfőnökéről (Racing)
Maurizio Arrivabene újfent megszólalt a Ferrari kapcsán, ezúttal Frédéric Vasseur csapatfőnökről nyilatkozott. Az olasz vezető 2015-2018-ig irányította a Scuderiát. A csapat a Mercedes mellet kétszer is bajnokesélyesnek bizonyult, ám a hőn áhított világbajnoki címeket nem sikerült megszerezniük. A sajtó 2018-ban arról számolt be, hogy belharcok dúl
júl. 10
12:30
Két éremesélyes birkózónak is a vébéjébe kerülhet, hogy sérülés miatt lemaradhatnak az utolsó válogatóversenyről (m4sport.hu)
Két komoly magyar hiányzója lesz a csütörtökön kezdődő budapesti birkózó Polyák Imre-Varga János-emlékversenynek, mely a nemzetközi szövetség utolsó rangsorversenye a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.
júl. 10
12:30
Tanak komoly kritikát fogalmazott meg önmagával szemben (Racing)
Ott Tanak hétvégén megnyerte a Dél-Észt Rallyt, a verseny után azonban komoly kritikát fogalmazott meg az M-Sport pilótája.
júl. 10
12:30
Ezúttal a Lazio középpályásáért érkezett ajánlat Szaúd-Arábiából (Sportal)
Szergej Milinkovics-Szavics a szaúdi liga legújabb kiszemeltje. A szerb játékosért sajtóhírek szerint az al-Hilal jelentkezett be.
júl. 10
12:33
„Nyugi, a Fradi kitömi a feröerieket” – kettős sikert várnak az FTC-től a BL-ben (Metropol)
Csak egy dolog tilos: gólt kapni
júl. 10
12:42
Vb-ezüstérmesünk és Eb-bronzérmesünk sem indul az emlékversenyen (Sportal)
Két komoly magyar hiányzója lesz a csütörtökön kezdődő budapesti birkózó Polyák Imre-Varga János-emlékversenynek, mely a nemzetközi szövetség utolsó rangsorversenye a szeptemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt.
júl. 10
12:54
Olimpiai bajnokot igazolt a VasasPlaket (m4sport.hu)
Strahinja Rasovic személyében olimpiai bajnokkal erősítette meg keretét a férfi vízilabda ob I-ben legutóbb negyedik A-Híd VasasPlaket.
júl. 10
13:24
Meghalt Ormai László, a Statisztikát egekbe emelő mesteredző (m4sport.hu)
Életének 92. évében, hétfőre virradóra elhunyt Ormai László mesteredző, a Magyar Edzők Társasága korábbi elnöke, a Statisztika PSC asztaliteniszklub megalapítója, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli alelnöke – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Edzők Társasága.
júl. 10
13:30
Túlságosan félős volt a Ferrari, ez lett a veszte Vasseur szerint (m4sport.hu)
A bátortalanságának és rossz felkészülésének itta meg a levét Silverstone-ban a Ferrari a csapatfőnök Frédéric Vasseur szerint.
júl. 10
13:36
Meghalt Ormai László legendás mesteredző (SzMo)
A kiemelkedően sikeres edzői és sportvezetői tevékenységét 17 kitüntetéssel ismerték el. 92 éves volt.
júl. 10
13:39
Elhunyt Ormai László (Infostart)
Életének 92. évében, hétfőre virradóra elhunyt Ormai László mesteredző, a Magyar Edzők Társasága korábbi elnöke, a Statisztika PSC asztaliteniszklub megalapítója, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli alelnöke – tájékoztatott a Magyar Edzők Társasága.
júl. 10
13:54
Betört a felnőttekhez az Európa Játékok legeredményesebb magyar versenyzője (m4sport.hu)
Az Európa Játékokon négy számban is aranyérmes sportlövő Pekler Zalán úgy érzi, eredményességével megtörtént az áttörés a juniorból a felnőtt korosztályba
júl. 10
14:03
Gyászol a sportvilág: elhunyt Ormai László (Metropol)
Életének 92. évében, hétfőre virradóra elhunyt Ormai László mesteredző.
júl. 10
14:18
Hamilton felszólította a Mercedest, komoly beszélgetéseket akar folytatni (Racing)
Lewis Hamilton szerint „komolyan el kell beszélgetniük” a Mercedesnél, mivel a Brit Nagydíjon már a McLaren is jobbnak bizonyult. Ausztriában vetett be egy nagyobb átfogó csomagot a McLaren. Már a Red Bull Ringen jól mozgott Lando Norris, ám a fejlesztéseket sikeressége Silverstone-ban mutatkozott meg igazán. A wokingi istálló hazai versenyén Oscar
júl. 10
14:21
Dibusz nem tágít, bátor célt tűzött ki a Fradinál (Metropol)
Mindössze öt napot pihent a válogatott kapus.
júl. 10
14:30
Babosék a nyolcaddöntőben kiszálltak, párostársa vissza is vonul a wimbledoni vereség után (m4sport.hu)
Babos Tímea oldalán a belga Kirsten Flipkensszel búcsúzott a nyolcaddöntőben a wimbledoni tenisztorna női párosversenyében.
júl. 10
14:30
Újabb felvételek jelentek meg a Skandináv Rally legnagyobb balesetéről (Racing)
Frank Tore Larsen a Skandináv Rally harmadik helyén állva szenvedett szombaton elképesztően nagy balesetet a tizedik gyorsaságin.
júl. 10
14:36
Meghalt Ormai László, a magyar pingpong egyik legnagyobb mestere (Telex)
Edzőként 25-ször nyert BL-t, 30-szor Európa-bajnokságot. Véletlenül kezdett pingpongozni, véletlenül lett edző, és a kínaiak is kíváncsiak voltak szaktudására.
júl. 10
15:06
A gumiteszt a Red Bull utolsó vizsgája a De Vries, Ricciardo csere előtt? (m4sport.hu)
Egyre reálisabbnak tűnik a lehetőség, hogy Daniel Ricciardo a csalódást okozó Nyck de Vries utódjaként az Alpha Taurival térjen vissza. Van, aki szerint a döntés már meg is születhetett.
júl. 10
15:08
Két távozót jelentett be az FTC férfi kézicsapata (m4sport.hu)
Elhagyja a férfi kézilabda NB I 2022/2023-as kiírását 4. helyen záró FTC-Green Collect csapatát a balszélső Bohács Sándor, az irányító Török Ádám pedig kölcsönbe kerül.
júl. 10
15:12
Red Bull: Még pár kör, és Norris elkapta volna Verstappent (m4sport.hu)
Elbukhatta volna a győzelmét Max Verstappen a Red Bull szerint, ha tart még pár körig a Brit Nagydíj. George Russell vezette félre őket.
júl. 10
15:36
Sajtó: A Ferrari figyeli Albont (m4sport.hu)
Ő lehet Sainz utódja, ha a spanyol csapatot vált?
júl. 10
15:42
Edzőtáborok és csapathirdetés előtt az öttusázók (m4sport.hu)
A két magyar kvótát hozó Európa Játékok után a magyar öttusázók az egyesületekben, majd tatai edzőtáborozással készülnek fel az augusztus 21. és 28. közötti olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
júl. 10
15:48
Piastri Verstappen ellen: „Hazudnék, ha azt mondanám, nem jutott eszembe 2021” (m4sport.hu)
A mezőny sűrűjéből egy kétszeres világbajnokkal vívott kerék a kerék elleni csatában találta magát Oscar Piastri Silverstone-ban, és egy kicsit sem tűnt megilletődöttnek
júl. 10
16:00
Brad Pitt feldobta az F1-es pilóták hétvégéjét, de Verstappen nem lelkesedett érte (Racing)
A Forma-1-es pilóták többségét lenyűgözte Brad Pitték jelenléte Silverstone-ban, de Max Verstappent mindez teljesen hidegen hagyta.
júl. 10
16:12
Brit Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang (m4sport.hu)
Ezt írták a nagyvilágban a Brit Nagydíj másnapján.
júl. 10
16:18
Teljesíti Marco Rossi kívánságát a válogatott sztárja (Ripost)
Szalaiért sorban állnak a kérők. Az Union az esélyes, de...
júl. 10
16:24
Hivatalos: Kínába igazolt a Budapest Honvéd házi gólkirálya (m4sport.hu)
Kínában folytatja a pályafutását Nenad Lukics – írja hivatalos honlapján a Budapest Honvéd.
júl. 10
16:24
Nemzetközi sajtó: öröm és keserédes utóíz, de Verstappen előnye már csökken (Racing)
A nemzetközi sajtóorgánumokat Max Verstappen újabb győzelme helyett, inkább Lando Norris, a McLaren és a Ferrari teljesítményét értékelték. A holland versenyző rajtolhatott ugyan az első rajtkockából, ám a wokingi istálló brit pilótája az első kanyarokban megelőzte 25 éves ellenfelét. A közönség üdvrivalgásban tört ki, míg Oscar Piastri is megpróbá
júl. 10
16:51
Melyik ujjába harap Dárdai Pál? Sztárklubok versenyeznek a legkisebb fiáért (Metropol)
Öreg Hölgy is csábítja a 17 éves Dárdai Bencét.
júl. 10
17:00
A Milan és a Juventus is figyeli Dárdai Pál fiát, a 17 éves Dárdai Bencét (m4sport.hu)
Német sajtóhírek szerint a Milan és a Juventus is figyeli Dárdai Bencét, a Hertha 17 éves tehetségét, Dárdai Pál legkisebb fiát.
júl. 10
17:06
Megpróbálták, nem sikerült: távozik a Lokitól Varga Kevin (m4sport.hu)
Nem tudtak megállapodni.
júl. 10
17:08
Új vezetőedzővel ismételné meg előző szereplését az Alba Fehérvár KC a női kézi NB I-ben (m4sport.hu)
Új vezetőedzővel ismételné meg előző bajnoki szereplését az Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapata, amely a hetedik helyen végzett a 2022/23-as szezonban.
júl. 10
17:12
Evenepoel harcba száll a címvédésért a Vueltán (m4sport.hu)
A világbajnok Remco Evenepoel harcba száll a címvédésért az augusztus 26-án kezdődő Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen.
júl. 10
17:18
Alonso üzeni: Semmi pánik! (Racing)
Alonso hangsúlyozta, hogy az Aston Martin nem csüggedhet, miután az előző F1-es versenyek jellemzően nem alakultak jól.
júl. 10
17:24
Újabb név a Red Bull listáján? (m4sport.hu)
A rutinos szakíró szerint lehet még egy jelölt De Vries helyére.
júl. 10
17:48
Az Fia-nak mégis igaza volt, hogy nem tettek kivételt? (Racing)
Az AlphaTauri pilótája, Nyck de Vries alatt igencsak rezeg a léc, és a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko folyamatosan nyomás alá helyezi a hollandot.
júl. 10
18:06
Norris: Nem kell brutálisnak lenned a sikerhez (m4sport.hu)
„Szeretnék a világ legjobbja lenni, de kell-e tennem bármi olyat ezért, amivel átlépem a határokat? Nem hiszem!”
júl. 10
18:12
Hétköznap sem lassítanak a Nascar sztárjai: Larson 1 millió dollárért versenyez, Byron és Elliott újra late modelben (Racing)
Az előttünk álló napokban sem maradnak kedvenceik nélkül a Nascar rajongói. Július 11-én, immár 44....
júl. 10
18:15
Hétköznap sem lassítanak a Nascar sztárjai: Larson 1 millió dollárért versenyez, Byron és Elliott újra late modelben (USAracing)
Az előttünk álló napokban sem maradnak kedvenceik nélkül a Nascar rajongói. Július 11-én, immár 44....
júl. 10
18:18
Első pihenőnap: semmi sem dőlt el – Söprögető Kocsi (m4sport.hu)
Gyakorlatilag semmit sem lehet tudni arról, ki nyeri majd meg a Tour de France-t, az viszont biztos, hogy két ember messze a többiek előtt jár.
júl. 10
18:18
Wolff terve gyorsan megváltozott a Mercedesszel (Racing)
Átmenetinek bizonyult a Mercedes javulása a néhány hete bevetett fejlesztési csomaggal.
júl. 10
18:30
Hatalmas tempó és kiélezett csata – Skandináv Rally 2023 összefoglaló (Racing)
A Skandináv Rally volt az ERC idei szezonjának ötödik futama, melyen hatalmas tempóval kellettt bevállalni azoknak, akik igazán jó eredményt szerettek volna elérni. A csaták pedig egészen a célig tartottak.
júl. 10
18:48
Változás az Alpine vezetőségében: fontos szakembert léptettek elő (m4sport.hu)
Mostantól lesz még egy igazgató a csapatvezető „felett”…
júl. 10
18:48
Nascar: Óriási mérföldkőhöz ért Byron, amiért még egy külön trófeát is kapott (Racing)
Idei negyedik győzelmét ünnepelhette William Byron a Nascar Cup atlantai futamán. A Hendrick Motorsports ifjonca...
júl. 10
18:51
Nascar: Óriási mérföldkőhöz ért Byron, amiért még egy külön trófeát is kapott (USAracing)
Idei negyedik győzelmét ünnepelhette William Byron a Nascar Cup atlantai futamán. A Hendrick Motorsports ifjonca...
júl. 10
19:06
16 hónapra tiltották el a Juventus egykori elnökét (m4sport.hu)
Tizenhat hónapra eltiltották a Juventus labdarúgóklub korábbi elnökét, Andrea Agnellit.
júl. 10
19:12
Petrov Iván: Szabó Szebasztián jó eséllyel indul mindkét egyéni számában a vizes vb-n (m4sport.hu)
Petrov Iván, az UNI-Győri Úszó SE vezetőedzője szerint tanítványának, az Európa-bajnok Szabó Szebasztiánnak 50 méter gyorson és ugyanezen a távon pillangóban is komoly esélyei vannak a formája és a világranglista helyezése alapján a pénteken rajtoló fukuokai vizes világbajnokságon.

Keresés