2023. július 1. szombat

júl. 1
15:33
Szoboszlai a Liverpool történelmének harmadik legdrágább igazolása lesz (Sportal)
Egybehangzó sajtóhírek szerint a Liverpool kifizeti a Lipcsének a szerződésben szereplő 70 millió eurós kivásárlási árat Szoboszlai Dominikért, márpedig a klub történelmében ennél többet csak két futballistáért fizettek.
júl. 1
15:51
Vigaszágas a magyar cselgáncs csapat az Európa Játékokon (Sportal)
Két győzelem után a negyeddöntőben kikapott, így a vigaszágon folytathatja szereplését a magyar válogatott a cselgáncsozók vegyes csapatversenyében a krakkói központú Európa Játékokon.
júl. 1
15:53
Megbüntették a Ferrari versenyzőjét, amiért feltartotta Piastrit (Sportal)
A Forma–1 a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy a Ferrari versenyzője, Charles Leclers háromhelyes rajtbüntetést kapott az Osztrák Nagydíj sprintfutamát megelőzően.
júl. 1
15:57
Egyre közelebb a szenzációs szerződéshez: Szoboszlai megérkezett Liverpoolba (Demokrata)
A Nemzeti Sport azt írja: a hírek szerint már zajlanak az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatok.
júl. 1
16:03
„Szoboszlai Dominik joggal került fel a legmagasabb polcra” (Infostart)
Bogdán Ádám 21-szeres válogatott kapus szerint a Liverpoolhoz igazoló Szoboszlai Dominik immár a labdarúgás világelitjéhez tartozik.
júl. 1
16:03
A történelmi győzelmet is elhomályosította minden idők egyik legnagyobb F1-es csatája (Racing)
44 évvel ezelőtt zajlott Gilles Villeneuve és René Arnoux legendás csatája, amely még a történelmi sikert is háttérbe szorította.
júl. 1
16:03
Marozsán Dzsenifer szerződést hosszabbított Lyonban (Sportal)
Marozsán Dzsenifer két évvel meghosszabbította szerződését a francia élvonalbeli Lyon futballcsapatával.
júl. 1
16:09
Videó: Magángépet küldött a Liverpool Szoboszlai Dominikért (SzMo)
Pénteken derült ki, hogy a magyar középpályás elhagyja Lipcsét, és az angol klubnál folytatja a pályafutását. Szoboszlai szombaton már meg is érkezett Angliába.
júl. 1
16:09
Döntős a magyar női páros teqballban az Európa Játékokon (Sportal)
A negyeddöntőben és az elődöntőben is simán nyert, így fináléba jutott Janicsek Zsanett és Vasas Lea a krakkói Európa Játékok teqball női párosainak versenyében.
júl. 1
16:21
Hetedik lett a magyar cselgáncscsapat az Európa Játékokon (m4sport.hu)
A vigaszágon kiélezett meccsen veszített, ezzel a hetedik helyen zárt a magyar válogatott a cselgáncsozók vegyes csapatversenyében a krakkói központú Európa Játékokon.
júl. 1
16:21
Hetedik helyen végzett a magyar cselgáncs csapat (Sportal)
A vigaszágon kiélezett meccsen veszített, ezzel a hetedik helyen zárt a magyar válogatott a cselgáncsozók vegyes csapatversenyében a krakkói központú Európa Játékokon.
júl. 1
16:27
Bronzérem és olimpiai kvóta: nagy sikerek az Európai Játékok öttusáján (Metropol)
Gulyás Michelle a hetedik helyen végzett, ezzel olimpiai kvótát szerzett női öttusában a krakkói központú Európa Játékokon. Barta Luca 13., Guzi Blanka 14. lett.
júl. 1
16:33
Egymást tartotta fel Hamilton és Verstappen, elmaradt a büntetés (Racing)
Egy az Osztrák Nagydíj szombati időmérőjéről előkerült felvétel magyarázatot adhat arra, miért esett ki Lewis Hamilton már az első szakaszban: Max Verstappen ugyanis versenyre szállt vele a gyorsköre kezdetén.
júl. 1
16:33
Másfél millió dollárt ért Michael Jordan barcelonai dzsekije (Sportal)
Másfél millió dollárért kelt el egy árverésen az egyetemes kosárlabdasport egyik legnagyobb alakjának, Michael Jordannek az a dzsekije, amelyet az 1992-es barcelonai olimpiai aranyérem átvételekor viselt az eredményhirdetéskor a pódiumon.
júl. 1
16:51
Szerződést hosszabbított magyar származású csatárával a Lyon (Infostart)
Marozsán Dzsenifer két évvel meghosszabbította szerződését a francia élvonalbeli Lyon futballcsapatával.
júl. 1
16:51
Hetedik helyen végzett a magyar cselgáncs csapat (Demokrata)
A magyar csapat a negyeddöntőben 4-3-ra elveszítette a németek elleni csatát.
júl. 1
17:03
Közúti balesetet szenvedett, két Nascar-csapat is a segítségére sietett a chicagói autósnak (USAracing)
Finoman szólva is bosszantó, amikor az ember koccanásos balesetbe keveredik. Ha viszont így hozza az...
júl. 1
17:03
Közúti balesetet szenvedett, két Nascar-csapat is a segítségére sietett a chicagói autósnak (Racing)
Finoman szólva is bosszantó, amikor az ember koccanásos balesetbe keveredik. Ha viszont így hozza az...
júl. 1
17:03
Verstappen az élen a sprintfutamon Ausztriában (Sportal)
A Forma–1-es Osztrák Nagydíj a sprintfutammal folytatódik, kövesse élőben a versenyt.
júl. 1
17:05
A kick-boxos Fésű Lajos döntős, Száraz Gergő bronzérmes (Sportal)
A kick-boxos Fésű Lajos legyőzte török ellenfelét, ezzel bejutott döntőbe jutott, míg Száraz Gergő kikapott olasz riválisától, így bronzérmes lett a férfi light-contact kategóriában a krakkói központú Európa Játékokon.
júl. 1
17:15
Fésű Lajos döntős, Száraz Gergő bronzérmes (Demokrata)
A kick-boxos Fésű Lajos legyőzte török ellenfelét, ezzel döntőbe jutott.
júl. 1
17:21
Brutális baleset történt az IndyCar edzésén (USAracing)
Rémisztő jelentek zajlottak le az Ntt IndyCar Series szombati edzésén. A Meyer Shank Racingnek vezető...
júl. 1
17:21
Izland sem okozott gondot – vb-döntőbe jutott az U21-es férfi kéziválogatott (m4sport.hu)
Végig vezetve, nagy különbségű, 37-30-as győzelmet aratott Izlanddal szemben a magyar férfi U21-es kézilabda-válogatott és ezzel bejutott a világbajnokság döntőjébe.
júl. 1
17:21
Szoboszlainál közbeszólt a Manchester City, Dárdai a Balcsin kapott szuper hírt (BorsOnline)
Ezek voltak a Bors legolvasottabb sporthírei a héten.
júl. 1
17:21
Brutális baleset történt az IndyCar edzésén (Racing)
Rémisztő jelentek zajlottak le az Ntt IndyCar Series szombati edzésén. A Meyer Shank Racingnek vezető...
júl. 1
17:21
A szlalom kajakos Lakner Zita nem jutott negyeddöntőbe az Európa Játékokon (Sportal)
A szlalom kajakos Lakner Zita a 35. helyen végzett a szombati időfutam selejtezőben a krakkói központú Európa Játékokon, és így nem jutott be a vasárnapi negyeddöntőbe.
júl. 1
17:23
Korábbi magyar válogatott középpályás távozik a Diósgyőrtől (Sportal)
A klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy Koman Vladimir távozik, míg Godfrey Bitok Stephen aláírt a csapathoz.
júl. 1
17:27
Romániaiakat legyőzve aranyérmes a magyar női páros (Demokrata)
A kettős a fináléban három szettben kerekedett a Barabási Kinga, Dakó Katalin páros fölé.
júl. 1
17:33
A rajtnál még Pérez leelőzte, de később Verstappen dominálta a sprintfutamot (m4sport.hu)
A Red Bull versenyzői mellett Sainz fért még be a legjobb háromba a mozgalmas versenyen.
júl. 1
17:33
Interek és slickek csatája a száradó pályán, szárnyalt a Haas a sprintversenyen (Racing)
Max Verstappennek az első körben le kellett gyűrnie csapattársát, de ezt követően simán nyerte az Osztrák Nagydíj sprintversenyét, amely esőben startolt, de száradó pályán ért véget.
júl. 1
17:33
Öt bronzérem és három döntős a kick-boxosoknál az Európa Játékokon (Sportal)
Öt magyar versenyző kikapott a kick-boxosok szombati elődöntő mérkőzésein, így bronzérmesként zártak, hárman viszont bejutottak a vasárnapi fináléba a krakkói központú Európa Játékokon.
júl. 1
17:33
Brutális, amit Verstappen művelt az esős osztrák sprintfutamon: 24 körön 21 másodperccel nyert (Telex)
Kettős Red Bull-győzelem született, a Ferrarié a dobogó harmadik foka. Izgalmakat igen, drámát nem hozott az eső Ausztriában.
júl. 1
17:35
Pérez felbőszítette Verstappent, aki erődemonstrációt tartott az ausztriai sprintfutamon (Racing)
Max Verstappen diadalmaskodott az Osztrák Nagydíj sprintfutamán az őt lerajtoló Sergio Pérez és Carlos Sainz előtt.
júl. 1
17:39
EJ: aranyérmes teqballban a magyar női páros (Infostart)
Janicsek Zsanett és Vasas Lea aranyérmet nyert a krakkói Európa Játékok teqball női párosainak versenyében.
júl. 1
17:39
Negyvenhat év után újra döntőben a magyar kézilabda-válogatott (Sportal)
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 37–30-ra legyőzte Izlandot a világbajnokság szombati elődöntőjében, Berlinben.
júl. 1
17:41
Újabb magyar aranyérem az Európa Játékokon (Sportal)
Janicsek Zsanett és Vasas Lea aranyérmet nyert a krakkói Európa Játékok teqball női párosainak versenyében.
júl. 1
17:51
Osztrák Nagydíj, sprintfutam: az első hármas nyilatkozata (m4sport.hu)
Így értékeltek a leggyorsabbak a szombati verseny után.
júl. 1
17:51
Udvardy Luca döntős az alkmaari tenisztornán (Sportal)
Udvardy Luca döntőbe jutott a hollandiai Alkmaarban zajló 15 ezer dollár (5,1 millió forint) összdíjazású női salakpályás tenisztornán.
júl. 1
17:57
Álomszerű, amit a fiatal magyar kézisek elértek (Infostart)
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 37-30-ra legyőzte Izlandot a világbajnokság szombati elődöntőjében, Berlinben.
júl. 1
18:09
Bronzérmes és olimpiai kvótás a magyar öttusázó (Sportal)
Bronzérmet nyert és olimpiai kvótát szerzett az öttusázó Bőhm Csaba a krakkói központú Európa Játékokon.
júl. 1
18:15
Bronzérmes és olimpiai kvótás az öttusázó Bőhm Csaba (Infostart)
Bronzérmet nyert és olimpiai kvótát szerzett az öttusázó Bőhm Csaba a krakkói központú Európa Játékokon.
júl. 1
18:15
Leclerc: Valamit én csinálok rosszul, és rá kell jönnöm, mit (m4sport.hu)
Charles Leclerc úgy érzi, valamit nagyon rosszul csinál változó körülmények között, de még nem jött rá, mit. Önkritikusan értékelte a gyenge sprintjét.
júl. 1
18:21
Aranyérmes a Janicsek Zsanett, Vasas Lea páros a női teqballosoknál (m4sport.hu)
A magyar kettős csak a döntőben vesztett egy szettet az egész torna során.
júl. 1
18:21
Párizs 2024: magyar kvótások (Demokrata)
A magyarok közül Gulyás Michelle szerezte meg azt a párizsi olimpiai kvótát, amelyet az Európa Játékokon osztottak ki a női öttusázóknál.
júl. 1
18:27
Udvardy Luca döntős az alkmaari tenisztornán (m4sport.hu)
Udvardy Luca döntőbe jutott a hollandiai Alkmaarban zajló 15 ezer dollár (5,1 millió forint) összdíjazású női salakpályás tenisztornán.
júl. 1
18:27
Pérez „nem látta” Verstappent, ezért szorította le (Racing)
Nincs vita a két Red Bull-pilóta között a spielbergi sprintet követően, mindketten csak egy vállegyintéssel intézték el az első körben történteket.
júl. 1
18:33
Adam Yates ikertestvérét lehajrázva nyert a 110. Tour de France első szakaszán (m4sport.hu)
Adam Yates sikerével kezdődött szombaton a 110. Tour de France országúti kerékpáros körverseny.
júl. 1
18:33
16 gyorsasági, nagyon hosszú teszt pálya Chilében (Racing)
Megjelent a Chile Rally útvonala, melyben 16 gyorsasági és egy igen hosszú shakedown szakasz is szerepel. A versenyt szeptember és október fordulóján rendezik.
júl. 1
18:33
A tökéletes búcsú: ez volt Szoboszlai utolsó gólja a Lipcsében? (Sportal)
A 22 esztendős magyar középpályás a Frankfurt elleni Német Kupa-döntőben szerzett góljával állította be a 2–0-ás végeredményt. Péntek estére kiderült, alighanem ez volt az utolsó gólja az RB Leipzig mezében.
júl. 1
18:39
Dirk Nowitzki remek meccseket vár a magyarországi U19-es kosár-Eb helyosztóin (m4sport.hu)
A korábbi NBA-klasszis már látott pár meccset Debrecenben.

Keresés