2023. január 9. hétfő

jan. 9
14:06
Az olimpiai család is felköszöntötte a 102. születésnapját ünneplő Keleti Ágnest (m4sport.hu)
Virág, torta és sok mosoly a jeles napon.
jan. 9
14:06
Öt edzőmérkőzést játszik a Vasas, kizárólag élvonalbeli csapatokkal (Sportal)
A Pakshoz és a Kecskeméthez hasonlóan a piros-kékek is a törökországi Belekben készülnek a tavaszi szezonra.
jan. 9
14:12
Rangos magyar vívósikerekkel indult az év (Infostart)
Egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel zárt a magyar junior vívóválogatott a 2023-as év első Világkupa-hétvégéjén.
jan. 9
14:12
Thomas Müller: Amíg profi labdarúgó vagyok, mindig a válogatott rendelkezésére állok (m4sport.hu)
A vb-kiesés után úgy tűnt, többé nem szerepel a nemzeti együttesben.
jan. 9
14:12
Wolff most már támogatja az Andretti csapat érkezését (Racing)
Toto Wolff azt már támogatja, hogy egy autógyár oldalán szálljon be az Andretti a Forma-1-be. Nyílt titok, hogy Michael és Mario Andretti szerencsét próbálna a Forma-1-ben 11. csapatként. Eddig a terveik között az szerepelt, hogy egy meglévő istállót vesznek meg és úgy lépnek be a száguldó cirkuszba, ám most már új csapatként indulnának. A Cadillac
jan. 9
14:24
Tényleg itt a járvány vége? Covidosan is játszhatnak a teniszezők az Australian Openen (ATV)
Idén már azok a játékosok is pályára léphetnek az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, akik éppen covidosok.
jan. 9
14:24
Elárulta néhány versenyző, hogy mennyibe kerül a Dakar részvétel (Racing)
A Dakar Classic néhány résztvevője elárulta mennyibe kerül nekik a verseny.
jan. 9
14:30
Verstappen titkáról beszélt egyik csapattársa (m4sport.hu)
Szimulátoros csapattársa felfedte, mitől annyira különleges Max Verstappen vezetési stílusa.
jan. 9
14:30
Ronaldo Messi ellen mutatkozhat be új csapatában (Sportal)
A portugál klasszis a friss világbajnokot foglalkoztató PSG ellen léphet pályára először az al-Naszrban.
jan. 9
14:32
Folytatja a versenyt a magyar kamionos egység a Dakar-ralin (Sportal)
Sikerült megoldania a csütörtökön keletkezett motorgondjait, így kedden folytatja a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a kamionosok között versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió.
jan. 9
14:36
Roberto Martínez lett a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya (Infostart)
A spanyol származású szakvezető szerződése - sajtóhírek szerint - 2026-ig szól.
jan. 9
14:36
Már veszélyesen nehezek az F1-es autók Russell szerint (m4sport.hu)
Évek óta hiába morognak az F1-es versenyzők autóik egyre növekvő tömege miatt. George Russell azonban figyelmeztet: a mai monstrumok már potenciális veszélyt jelentenek.
jan. 9
14:36
Folytatja a versenyt a magyar kamionos egység a Dakar-ralin (Sportal)
Sikerült megoldania a csütörtökön keletkezett motorgondjait, így kedden folytatja a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a kamionosok között versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió.
jan. 9
14:54
Kvitová nyerte a wimbledoni bajnokok csatáját az adelaide-i tenisztornán (Sportal)
A wimbledoni bajnokok összecsapásán Petra Kvitová két szettben legyőzte Jelena Ribakinát, ezzel bejutott a legjobb 16 közé az adelaide-i tenisztorna női versenyében.
jan. 9
15:06
Az olasz edzőlegenda szerint Marco Rossival szintet lépett a magyar futball (Sportal)
Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával szintet lépett a magyar futball – mondta a hétfő esti M4 Sport-Az Év Sportolója Gálán díjat átadó legendás futballtréner, Fabio Capello, aki a nap folyamán Orbán Viktorral is találkozott.
jan. 9
15:18
55 éve nyert magyar csapat az Anfielden (Sportal)
1968. január 9-én a Vásárvárosok Kupája 3. fordulójának visszavágóján a Ferencváros 1–0-s győzelmet aratott a Liverpool otthonában. Ezzel a zöld-fehér együttes az első és eddigi egyetlen magyar csapat, amely nyerni tudott az Anfielden.
jan. 9
15:20
Kórházi ágyából üzent, sőt „élőben közvetített” az NFL-játékos, akinek leállt a szíve (Sportal)
A Buffalo Bills safetyje szemmel láthatóan jobban érzi már magát, családtagjai körében drukkolt csapatának a New England Patriots ellen.
jan. 9
15:24
Idén koronavírusosan is lehet játszani az Australian Openen (444.hu)
Tavaly még az országból is kiutasították az oltásellenes Djokovicot.
jan. 9
15:24
A Ferrari távolmaradási pénzt fizetett Binottónak, ekkor láthatjuk leghamarabb újra az F1-ben (Racing)
A mérnökként is jelentős feladatokat ellátó szakember távozásával a motorrészlegen is történtek változások.
jan. 9
15:24
„Mourinho lesz a brazil szövetségi kapitány” (Sportal)
Carlos Alberto korábban José Mourinho játékosa volt, ám hamarosan a segítője lehet a brazil válogatott kispadján.
jan. 9
15:42
Rosberg: Lenyűgöző szezon volt, köszönjük meg Brawnnak! (m4sport.hu)
Elismerően nyilatkozott az F1 vezetőiről és távozó sportigazgatójáról.
jan. 9
15:44
Capello szerint Rossival szintet lépett a magyar futball (m4sport.hu)
A 76 éves edzőlegenda az M4 Sport-Az Év Sportolója Gálára érkezett Magyarországra.
jan. 9
15:54
Piros zászlós temetések, lehetetlen egybeesések és pöcegödör – 17 bizarr tény a Nascar pályáiról (USAracing)
Ki volt az a versenyző, aki a gokartból egyenesen a Nascar királykategóriájába igazolt át? Melyik...
jan. 9
15:54
Piros zászlós temetések, lehetetlen egybeesések és pöcegödör – 17 bizarr tény a Nascar pályáiról (Racing)
Ki volt az a versenyző, aki a gokartból egyenesen a Nascar királykategóriájába igazolt át? Melyik...
jan. 9
15:54
A Bayern München klasszisa megszólalt a válogatottbeli jövőjéről (Sportal)
Amennyiben a szövetségi kapitány számít rá, továbbra is a német labdarúgó-válogatott rendelkezésére áll a világbajnok Thomas Müller.
jan. 9
16:06
Két Real Madrid-játékos is kidőlt (Sportal)
A Real Madrid szerdán spanyol Szuperkupa-elődöntőt játszik a Valencia ellen. Két nappal a mérkőzés előtt bejelentette a klub, hogy sem David Alaba, sem Aurélien Tchouaméni nem lesz bevethető.
jan. 9
16:12
Olasz edzőlegendát fogadott Orbán Viktor (Infostart)
Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával szintet lépett a magyar futball – mondta a hétfő esti M4 Sport-Az Év Sportolója Gálán díjat átadó Fabio Capello.
jan. 9
16:12
Vasseur gyorsabb és határozottabb fellépést szeretne (Racing)
A Ferrari újonnan kinevezetett csapatfőnöke Frederic Vasseur az FIA-nak üzenve elmondta, hogy szeretné, ha a szövetség a jövőben sokkal keményebben lépne fel a költségvetési limitet megszegőkkel szemben. A tavalyi egyik slágertémája az volt, amikor kiderült, hogy a Red Bull és az Aston Martin is megszegte a költségvetési szabályt, vagyis a megenged
jan. 9
16:12
Még családalapítás előtt világbajnok lenne az Exatlon korábbi versenyzője (Sportal)
A profi világbajnoki címért lép kötelek közé az újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban a vasárnapi Royal 01 kick-box gála főmérkőzésén Busa Gabriella háromszoros amatőr világbajnok versenyző.
jan. 9
16:18
Máris aggasztó jeleket lát az amerikai F1-es álomban Schumacher első autójának tervezője (Racing)
A Cadillac által támogatott, F1-be vágyó Michael Andretti projektje beindította a vészcsengőt a korábbi F1-es szakember fejében, mert saját tapasztalatai alapján egy nagy autógyárral való együttműködés rengeteg felesleges problémát szülhet. Gary Andersont zavarja néhány kijelentés a múlt héten nyilvánosságra hozott együttműködés tartalmából. A „vés
jan. 9
16:24
Orbán Viktor fogadta Fabio Capellót (HírTV)
Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával szintet lépett a magyar futball - mondta a hétfő esti M4 Sport-Az Év Sportolója Gálán díjat átadó legendás futballtréner, Fabio Capello, aki a nap folyamán Orbán Viktorral is találkozott.
jan. 9
16:24
Ennyi Rally1-es autó épült 2022-ben (Racing)
Négy autó már meg is semmisült a tavaly legyártottakból.
jan. 9
16:36
Hivatalos: Gareth Bale bejelentette, befejezi a profi labdarúgást (m4sport.hu)
A walesi ikon klubszinten és a válogatottban sem folytatja.
jan. 9
16:36
Kiderült, hogy Weghorst a Manchester Unitedhez igazol-e (Sportal)
A Besiktas hivatalos közleményt adott ki Wout Weghorst kapcsán, akiért a hírek szerint a Manchester United érdeklődik.
jan. 9
16:38
Gareth Bale bejelentette visszavonulását (Sportal)
A walesi válogatott kiválósága, Gareth Bale saját hivatalos közösségi oldalain jelentette be, hogy felhagy a labdarúgással.
jan. 9
16:54
Meghalt a magyar válogatott legendás kapusa, Mészáros Ferenc (Sportal)
72 éves korában elhunyt Mészáros Ferenc, a Vasas és a Sporting egykori kapusa.
jan. 9
17:00
„Mindenki szurkoljon, hajrá magyarok!” – nehéz világbajnokságot jósol a férfi kéziseknek a szövetségi kapitány (m4sport.hu)
A legjobb hét közé kerülést célozza a szerdán kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyar válogatott.
jan. 9
17:06
Gareth Bale visszavonult (HírTV)
A 33 éves walesi támadó hétfőn közösségi oldalain hozta nyilvánosságra elhatározását.
jan. 9
17:12
Az F3 meglepetésemberével erősített a Williams (m4sport.hu)
Megvan, ki veszi át Sargeant helyét a juniorakadémián.
jan. 9
17:12
Ázsiai Formula 3: magyar kihívója is lesz Montoyának és Kiminek (Racing)
Alakul a 2023-as ázsiai Formula Regional Middle East bajnokságának mezőnye. Számos nagy név mellett egy magyar fiatalnak, Révész Leventének is szoríthatunk majd a sorozatban, aminek versenyeit januárban és februárban rendeznek majd meg. A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy Révész a tavalyi szezonban a Formula Regional Championship by Alpine-
jan. 9
17:12
Kiderült, mit válaszolt Mourinho a brazil válogatottnak (Sportal)
A pletykák ellenére a Roma edzője, José Mourinho nem lesz brazil szövetségi kapitány – számol be Gianluca Di Marzio újságíró.
jan. 9
17:14
Kinevezték az új portugál kapitányt; legendáját gyászolja a magyar futball – délutáni hírösszefoglaló (Sportal)
Egy helyen megtekinthetőek a hétfő kora délután legfontosabb sporthírei.
jan. 9
17:18
Gareth Bale bejelentette azonnali visszavonulását (Infostart)
Profi karrierje tizenhét szezonon át tartott.
jan. 9
17:18
Kialakult a végleges keret, két kapussal utazik a világbajnokságra a magyar férfi kéziválogatott (m4sport.hu)
A magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitány, Chema Rodríguez megnevezte az utolsó kimaradót, így eldőlt, mely tizennyolc játékos lesz ott a 28. férfi kézilabda-világbajnokságon.
jan. 9
17:20
Dr. Filus Andor: Nehéz évek után jutottunk el oda, hogy Kecskeméten újra pezsegjen a futballélet (m4sport.hu)
Dr. Filus Andor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét TE ügyvezetője értékelte a klub 2022-es esztendejét.
jan. 9
17:24
Kulisszatitkok az Ecclestone-sorozatról – senkinek nem nyílt még így meg az F1 korábbi vezére (Racing)
A 92 esztendős üzletemberrel a koronavírus-járvány kellős közepén, megfelelő óvintézkedések mellett tölthetett el heteket a Lucky! készítője.
jan. 9
17:30
Nagyon várja a fiatal pilóta, hogy végre hozzá hasonló képességűekkel versenyezzen (Racing)
Az Indy Lights 2021-es bajnoka, Kyle Kirkwood új csapatnál folytatja a pályafutását az IndyCar-ban, és az egyik előnynek azt látja benne, hogy házon belül erősebb lesz a konkurencia. Szerinte ez a fejlődés kulcsa. Kirkwood 2022-ben mutatkozott be az IndyCar-ban, és a sereghajtók közé tartozó istállóval legjobb eredményként egy 10. helyet tudott fel
jan. 9
17:36
Serie A-csapat jelentkezett be Laidouniért (m4sport.hu)
A Sport Mediaset szerint a Sampdoria már ajánlatot is tett a Fradi tunéziai középpályásáért.
jan. 9
17:38
Életének 73. évében elhunyt Mészáros Ferenc, a magyar válogatott korábbi kapusa (m4sport.hu)
72 éves korában elhunyt Mészáros Ferenc, a magyar válogatott korábbi kapusa, aki az 1978-as és az 1982-es világbajnokságon is védte a nemzeti csapat kapuját.
jan. 9
17:42
Hihetetlen esemény, Messi itt találkozik Ronaldóval (Metropol)
Újra összecsap egymással a két világsztár.

Keresés