Utolsó előtti csapatként az Alfa Romeo is megerősítette, mikor mutatja be idei versenygépét. A Valtteri Bottast és Guanyu Zhout foglalkoztató istálló viszonylag hamar, már február hetedikén bemutatja a 2023-as autóját. A C43-ról Svájcban, Zürich városában hull le a lepel, délelőtt 10 órakor. Ez azt jelenti, hogy a hinwili központú alakulat lesz a h
A magyarokkal egy középdöntő csoportban Portugália magabiztosan, 35-23-ra verte a Zöld-foki Köztársaság válogatottját. Az első félidő még szoros volt, de a másodikban ellenállhatatlan volt az európai csapat. A két szövetségi kapitány a mérkőzést követően hasonlóan vélekedett a látottakról.
A magyar válogatott többször is ellépett Brazíliától, ám a szívósan küzdő dél-amerikai együttest csak a hajrában sikerült megtörni – a 28–25-ös győzelem viszont sokat érhet a folytatásban, akár negyeddöntőt is.
Mivel a Qiddiyában való pálya építési munkálatai nem állnak jól, így a Szaúdi Nagydíj helyszíne 2027-ig változatlan maradna és továbbra is Jeddah adhatna otthont az eseménynek. A közel-keleti ország 2021-ben mutatkozott be a száguldó cirkuszban és az első versenyt a Jeddah Corniche Circuit-en rendezték meg. Az előbbi helyszín csupán átmeneti megold
Szoboszlai Dominik és Willi Orbán is a kezdőcsapatban kapott helyett a Bayern München elleni Bundesliga-rangadón, míg Gulácsi Péter sérülés miatt hiányzik a kapuból.
A magyar válogatott többször is ellépett Brazíliától, ám a szívósan küzdő dél-amerikai együttest csak a hajrában sikerült megtörni – a 28–25-ös győzelem viszont sokat érhet a folytatásban, akár negyeddöntőt is.
Mint ismert, a magyar férfi kézilabda-válogatott 28–25-re legyőzte Brazíliát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének második fordulójában, ezzel megőrizte esélyét a negyeddöntőbe jutásra.
Egy kilogramm kristálycukrot kaptak nyereményként a Baján megrendezett 18. Optimum Solar Ofenbeher Nándor Futsal Kupa legjobb játékosai – írta meg az rtl.hu.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Brazíliát az olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken Göteborgban, ezzel megőrizte esélyét a negyeddöntőbe jutásra. A mérkőzés után a nemzeti csapat játékosai hullámzó meccsről, és megérdemelt győzelemről beszéltek.
Eseménydús heteken vannak túl az NB I-es labdarúgócsapatok, amelyek a ZTE kivételével külföldi edzőtáborozással készültek a bajnokság jövő heti folytatására.
Szombaton a férfi kézilabda-világbajnokság hármas, illetve négyes csoportjának küzdelmei lesznek terítéken, de emellett közvetítünk jégkorongot, kosárlabdát és vízilabdát is.
Lando Norris újfent elmondta miért volt számára fontos az, hogy hosszútávú szerződést írjon alá a McLarennel. A brit versenyző 2021-ben hosszabbította meg lejáró kontraktusát a gárdával, majd tavaly kiegészítették az érvényben lévő szerződést. Így a 23 éves versenyző 2025 végéig a wokingi istállónál fog versenyezni. Norris korábban már elmondta bes
Az éllovas Gyergyói HK meglepetésre csak hosszabbításban tudott nyerni Dunaújvárosban a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján, míg a A második helyen álló Budapest JA 7-2-re legyőzte a vendég Brassót.
Nem bírt egymással az RB Leipzig és a Bayern München a német labdarúgó bajnokság 16. fordulójának rangadóján, így maradt a hatpontos különbség a két csapat között.
A magyar válogatott középpályás a második félidőben fejjel adott gólpasszt a Bayern ellen, majd kis híján kiharcolt egy piros lapot – a Lipcse végül döntetlenre végzett a péntek esti rangadón.
A svéd férfi kézilabda-válogatott a a lengyelekkel közös rendezésű világbajnokságon fontos 35-30-as győzelmet aratott Izland felett középdöntő csoportjában, amelyben a magyar nemzeti csapat is szerepel, bebiztosítva helyét a negyeddöntőben. A meccs végig izgalmasan alakult, és a játékosokban is alaposan dolgozott az adrenalin.