Győri-Lukács Viktória 2026-ig meghosszabbította idén nyáron lejáró szerződését a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatával – közölte a klub honlapjára hivatkozva az MTI.
Az F1 technikai vezetője, Pat Symonds eléggé biztos abban, hogy Fernando Alonso sikerre tudja vezetni az Aston Martin csapatát, akikhez idén igazolt. Symonds a Renault csapatánál dolgozott együtt Alonsóval még a 2000-es években, a spanyol bajnoki sikerei alatt, majd végül a 2008-as szingapúri botrány miatt távozott a franciáktól. Jelenleg közvetlen
A francia válogatott 35–31-re legyőzte Szlovéniát az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó, harmadik fordulójában, sikerével pedig első helyen ment tovább a négyeséből a középdöntőbe. A magyarokkal azonos kvartettben szereplő izlandiak könnyedén, 38–25-re nyertek Dél-Korea ellen.
Ifjabb Németh Kornél, a Superenduro-vb budapesti pályájának tervezője elárult néhány érdekességet a nyomvonalról, illetve az azzal kapcsolatos munkálatokról.
Az atlétika tisztaságát felügyelő nemzetközi testület (AIU) felülvizsgálja az Indiai Nemzeti Doppingellenes Ügynökség friss határozatát, amellyel négy évről egy évre csökkentette a gerelyhajító Shivpal Singh eltiltását – írta az MTI.
Ha Budapest olimpiát akar rendezni, akkor elsősorban azt kell vizsgálni, hogy milyen hosszú távú fejlesztésekre van szüksége a fővárosnak, és ezeket miként lehet beilleszteni egy rendezési pályázatba. Ezt Szabados Gábor sportközgazdász nyilatkozta az InfoRádiónak, miután Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára egy esetleges újabb olimpiai p
George Russell tavaly futotta első szezonját a Mercedes csapatánál, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton mellett. Ráadásul rögtön sikerült is végrehajtania azt a bravúrt, hogy legyőzte az összetettben, sőt neki a futamgyőzelem is összejött, Hamiltonnal ellentétben. 2022 ugyanakkor nem volt egy jó szezon a Mercedes számára, a korábbi domináns évek
A korábban bokszgálákat szervező, jelenleg az egyik profi világszervezet, az IBO megfigyelőjeként dolgozó Rácz Félix a Sportal Facebook-oldalának kommentszekciójában fogalmazott meg kemény kritikát.
Óriási kézilabdabotrány van kibontakozóban, amely magyar csapatokat is érinthetett. A dán Tv2 szerint 2018-ban készült egy jelentés, amely szerint a fogadási csalásokkal nyolc bírópáros is kapcsolatba hozható.
A magyar válogatott 27–20-ra kikapott Portugáliától a férfi kézilabda-vb utolsó csoportmeccsén. Így értékeltek a vereség után a játékosok és a szövetségi kapitány.
Romain Grosjean reagált Max Verstappen megjegyzéseire a Virtuális Le Mans-i 24 órával kapcsolatban: hiszen a holland azt sugallta, hogy lehet, hogy soha többé nem tér vissza a versenyre. Bohózatnak nevezve azt, miután szerverproblémákkal küszködött. A versenyt a szervező Motorsport Games tulajdonában lévő rFactor 2 platformon bonyolítják le. Gérard
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-20-ra kikapott Portugáliától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, hétfőn Kristiandtadban, így csoportja harmadik helyén végzett és két pontot visz magával a középdöntőbe. A mérkőzés után a nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez kicsit enerváltan nyilatkoz
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-20-ra kikapott Portugáliától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, hétfőn Kristiandtadban, így csoportja harmadik helyén végzett és két pontot visz magával a középdöntőbe. A mérkőzés után érthetően nagyon csalódottan értékelték a mérkőzést a nemzeti csapat játékosai.