2022. szeptember 27. kedd

szept. 27
10:12
Minden szakágban magyar éremesély, erősebb csapat utazik a kajak-kenu maratoni vb-re (m4sport.hu)
Csütörtöktől vasárnapig a portugáliai Ponte de Limában rendezik az idei kajak-kenu szezon utolsó kiemelt versenyét, a maratoni világbajnokságot, amelyen Kadler Viktor vezetőedző szerint minden szakágban lehet számolni magyar éremeséllyel.
szept. 27
10:18
Rendhagyó, rózsaszínes festésre vált a McLaren az ázsiai hétvégékre (m4sport.hu)
Egyedi, rózsaszínnel kombinált festéssel vág neki a következő két nagydíjhétvégének a McLaren F1-es csapata.
szept. 27
10:39
Hurrikán moshatja el az Imsa és a Nascar hétvégi versenyét (Racing)
Az Ian elnevezésű hurrikán a hétvégén fog partot érni, kérdéses még, hogy pontosan hol, így ez hatással lehet a NASCAR és az IMSA versenyére is. Az IMSA és a NASCAR is folyamatosan monitorozza az Ian hurrikán mozgását, miközben a WeatherTech SportsCar Championship és a nevelőszériái a héten Road Atlantába tartanak a Petit Le Mans-i szezonzáróra,
szept. 27
10:42
„Remélem, hogy a klub ugyanolyan sikeres lesz velem, mint amilyen volt eddig nélkülem” – László Csaba az FK Csíkszereda új szakmai igazgatója (m4sport.hu)
Felemelő érzésnek nevezte László Csaba, a székelyföldi FK Csíkszereda labdarúgóklubjának alig több mint egy hete kinevezett új szakmai igazgatója, hogy szülőföldjén dolgozhat.
szept. 27
11:00
IndyCar: Megházasodik Alexander Rossi (USAracing)
Vasárnap ünnepelte 31. születésnapját Alexander Rossi, a jeles napra pedig azzal tette fel a koronát,...
szept. 27
11:03
Túltolta a cyberpunkot a McLaren, új külsővel mennek Ázsiába (Racing)
Egyedi festéssel ünnepli a McLaren a Szingapúri és a Japán Nagydíj visszatérését. A Covid-19 miatt az utóbbi években a kedvelt ázsiai futamok elmaradtak, így a mezőny és a szurkolók már nagyon várják, hogy újra az említett helyszíneken versenyezzenek. A wokingi gárda az OKX-el karöltve egy egyedi kinézetet álmodott meg, hogy így köszöntse a jeles a
szept. 27
11:05
IndyCar: Megházasodik Alexander Rossi (Racing)
Vasárnap ünnepelte 31. születésnapját Alexander Rossi, a jeles napra pedig azzal tette fel a koronát,...
szept. 27
11:15
Boldog mulatozás, körúti kocsmában bulizott Szalai Ádám a szurkolókkal és Dzsudzsákékkal (BorsOnline)
Viszonozták a drukkerek a 2015-ös italmeghívást.
szept. 27
11:18
Sakkbotrány: már nyíltan vádolja Magnus Carlsen csalással Hans Niemannt (Infostart)
A norvég nagymester hétfőn közleményben egyértelműsített az eddigi találgatásokat.
szept. 27
11:24
Sanghajban rendezik a 2025-ös evezős-világbajnokságot (m4sport.hu)
A Nemzetközi Evezős Szövetség kongresszusán Sanghajnak ítélték a 2025-ös világbajokság rendezési jogát, Amszterdam pedig a 2026-os vb-t kapta meg, egyelőre feltételesen.
szept. 27
11:26
Videó: Szalaiék beköszöntek a szurkolóknak a meccs után – Szoboszlai még sört is csapolt nekik (m4sport.hu)
Dzsudzsák, Szalai, Szoboszlai és Schäfer is benézett.
szept. 27
11:28
Ibrahimovic is szerepel az új Asterix-filmben (m4sport.hu)
Természetesen hadvezért játszik.
szept. 27
11:36
Hivatalos: elkelt az Alfa Romeo második ülése 2023-ra (m4sport.hu)
Az Alfa Romeo F1-es csapata kedden bejelentette, a 2023-as szezonnak is Csou Kuan-jüvel vág neki. A kínai újonc erős debütálószezonnal okozott sokaknak meglepetést.
szept. 27
11:39
„Ti tettetek engem erőssé, férfivá” – Szalai Ádám a szurkolók között mondott köszönetet utolsó válogatott meccsén (SzMo)
Könnyesre sikerült a csapatkapitány búcsúja, már a himnusznál elsírta magát. A Magyar Labdarúgó Szövetség a legemlékezetesebb pillanatokból összeállított videóval mondott köszönetet a csatárnak.
szept. 27
11:54
Gálfi Dalma nyolcaddöntőbe jutott a parmai tornán (m4sport.hu)
Gálfi Dalma bejutott a nyolcaddöntőbe kedden a Parmában zajló 252 ezer dollár (100,8 millió forint) összdíjazású női salakpályás tenisztornán.
szept. 27
11:56
Gálfi Dalma nyolcaddöntős a parmai tenisztornán (m4sport.hu)
A magyar teniszező simán jutott a legjobb 16 közé.
szept. 27
11:57
Hivatalos: Zhou jövőre is az Alfa Romeo versenyzője lesz (Racing)
Az Alfa Romeo nemrég bejelentette, hogy Guanyu Zhou jövőre is a csapat pilótája lesz. Bemutatkozó évében a kínai versenyző letette a névjegyét a sportban. A szezon elején meglepően versenyképesnek tűnt a csapat, ám a technikai hibák sűrűn hátráltatták a versenyzőket. Valtteri Bottas oldalán azonban bizonyított Zhou, így az alakulat 2023-ra is aláír
szept. 27
12:12
Brillírozott a vízilabda-utánpótlás: Magyarország négy világ és két Európa-bajnokságon szerepelt idén, mindről éremmel tértek haza a csapatok (m4sport.hu)
Remekeltek a magyar korosztályos vízilabda-válogatottak és felülmúlták a tavalyi teljesítményt, Az előző évben mind a hat világversenyen a legjobb négybe jutottak a csapatok, ezúttal sikerült rátenni még egy lapáttal – a tinédzserek idén minden tornán érmet szereztek.
szept. 27
12:18
Húszezer résztvevőt várnak jövő hétvégi SPAR Budapest Maratonra (m4sport.hu)
800 hazai település csaknem tizennyolcezer magyar-, és 83 ország kétezernél több külföldi futója gyönyörködhet Budapest világörökségi panorámájában október 8-9-én.
szept. 27
12:24
Nascar: Komoly jelölt bukkant fel Räikkönen utódjául (USAracing)
Augusztus 21-én, Watkins Glenen debütált a Trackhouse Racing nemzetközi sztárpilótákat megcélzó programja. A Project 91...
szept. 27
12:27
Nascar: Komoly jelölt bukkant fel Räikkönen utódjául (Racing)
Augusztus 21-én, Watkins Glenen debütált a Trackhouse Racing nemzetközi sztárpilótákat megcélzó programja. A Project 91...
szept. 27
12:30
Újabb kenyai atléta bukott meg doppingvétséggel (m4sport.hu)
Újabb kenyai atlétát tiltottak el doppingvétség miatt - számolt be az insidethegames.biz a sportág tisztasága felett őrködő testület (AIU) legfrissebb döntését ismertetve.
szept. 27
12:48
Büszke az első kínai F1-es versenyző, hogy elhallgattatta a kritikusait (m4sport.hu)
Büszke az Alfa Romeo bizalmát 2023-ra is elnyerő Csou Kuan-jü arra, hogy sikerült kivívnia az F1 tiszteletét, és rácáfolt az olykor gátlástalan kritikusokra.
szept. 27
13:00
Két változás a női kézilabda-válogatott keretében (m4sport.hu)
Egy sérülés és a koronavírus is alakítja a keretet.
szept. 27
13:06
Életet mentettek a hétfői magyar-olasz meccsen: összeesett egy szurkoló a stadionban (Blikk)
Habár hétfő este nem aratott sikert a magyar válogatott az olaszok elleni meccsen, mégis egy sikernek lehetett örülni.
szept. 27
13:09
Videó: Szalaiék beugrottak a drukkerekhez a sörözőbe (Demokrata)
Szalai Ádám utolsó válogatott mérkőzése után beköszönt a szurkolókhoz néhány játékos az egyik belvárosi kocsmába.
szept. 27
13:09
Leclerc és Sainz overálja modelleken virított a milánói divathéten (Racing)
Tegnap ért véget a milánói divathét. Ennek apropóján a divatvilág apraja-nagyja Olaszországba tódult, hogy megnézze a világmáskák 2023-as tavaszi/nyári kollekcióit. “Ismerősökbe” is botlottunk a képeket nézegetve. Carlos Sainz is jelen volt, mivel a Ferrari is bemutatta hazájában az új ruhakollekcióját. Az ágaskodó lovas márka ugyanis az autókon tú
szept. 27
13:15
Beindult a locsoló, amikor Csányi Sándor köszöntötte Szalai Ádámot a búcsúmeccsén (SzMo)
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke egy oklevelet adott át a csapatkapitánynak, a rájuk eső vízpermet miatt kénytelenek voltak távolabb menni.
szept. 27
13:18
Újabb aláírás, már csak 3 hely kiadó a Forma–1-ben (Infostart)
Az Alfa Romeo csapatától érkezett bejelentés szerződéshosszabbításról.
szept. 27
13:18
Kikerült egy videó Szoboszlaiékról: így buliztak a szurkolókkal a kocsmában az olaszok elleni meccs után (Blikk)
Sajnos nem tudott nyerni az olaszok elleni utolsó Nemzetek Ligája-csoportmeccsen a magyar válogatott, de azért ünneplésre volt okunk bőven. Szenzációs eredmény, hogy másodikként végeztünk a halálcsoportban, illetve Szalai Ádámot is el kellett búcsúztatnia a játékosoknak az utolsó válogatottbeli szereplése után.
szept. 27
13:39
Hamlin listája, Blaney-ék visszavonták, Ware megúszta – Nascar hírmorzsák (Racing)
Denny Hamlin felírta a listájára William Byront, Blaney-ék visszamondták a fellebbezést, ausztrál szupersztár érkezhet a NASCAR-ba. Denny Hamlin és William Byron csatájától hangos a NASCAR paddock. A 11-es és 24-es rajtszámú autó a Texas Motor Speedwayen rendezett verseny utolsó köreiben ütközött. Denny Hamlin nem vette jó néven Byron visszavágását
szept. 27
13:42
2023-as F1-es versenyzőkörkép: ülés már alig, jelölt még sok van (m4sport.hu)
A pályázók száma továbbra is nagy, az ülések viszont lassan elfogynak. Így áll a 2023-as F1-es átigazolási piac.
szept. 27
13:54
További három évig az M4 Sport közvetíti az Év Sportolója Gálát (m4sport.hu)
Az esemény hét év után elhagyja a Nemzeti Színházat.
szept. 27
14:09
Michael Douglas már nem Red Bull fan? Stroll jachtján ünnepelt (Racing)
Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas már több mint két évtizede házasok, és a születésnapjuk is ugyanazon a napon van (szeptember 25,). Idén a pár úgy döntött, hogy barátjukkal, a milliárdos üzletember Lawrence Strollal ünnepel, annak jachtján, Olaszországban. Arról a Lawrence Strollról van szó, aki az Aston Martin tulajdonosa, fia Lance pedig a
szept. 27
14:12
Már az első fordulóban búcsúzott Udvardy Panna a parmai tenisztornán (m4sport.hu)
Udvardy Panna kiesett az első fordulóban a Parmában zajló, 252 ezer dollár (100,8 millió forint) összdíjazású női salakpályás tenisztornán.
szept. 27
14:24
Szókimondó gitárosfiú, körúti csapos, Eb-hős és ünnepelt kapitány – Szalai Ádám válogatott pályafutásának legemlékezetesebb pillanatai (m4sport.hu)
Hátrányban volt a magyar labdarúgó-válogatott Olaszország ellen, csak lerohant a pályáról utolsó mérkőzésén Szalai Ádám. Méltatlan búcsú – mondhatnánk elsőre, de érdemes a kontextust is vizsgálni: 67 ezer ember skandálta a leköszönő kapitány nevét, egy olyan mérkőzésen, amelyen Marco Rossi tanítványai az angol, német, olasz ellenfeleket felvonultat
szept. 27
14:26
F1-es rajtszámot választott az újonc Piastri – története is van (m4sport.hu)
Egyelőre egy újonc helye biztos a 2023-as F1-es rajtrácson. Oscar Piastri már ismertette az állandó rajtszámát, és arról is beszélt, miért ezt választotta.
szept. 27
14:28
Az idei év legnézettebb sporteseménye lett a magyar-olasz Nemzetek Ligája-mérkőzés (m4sport.hu)
A mérkőzés ideje alatt a tévénézők negyede választotta az M4 Sportot.
szept. 27
14:30
Megvan kivel bokszol Fury Joshua helyett (m4sport.hu)
Az ex-világbajnok német Mahmoud Charr személyében máris megvan az ellenfele a WBC szervezet nehézsúlyú vb-címét őrző Tyson Furynak.
szept. 27
14:48
Brawn: Hamilton éve az akkor alábecsült Schumacher mercedeses helyzetét idézi (m4sport.hu)
Michael Schumacher első mercedeses évére emlékezteti Ross Brawnt Lewis Hamilton idei helyzete. Arról is beszélt, hogy Schumacher utolsó három évét sokan méltatlanul alulértékelik.
szept. 27
14:50
Nyolc érmet, közte két aranyat nyertek a magyar kerekesszékes vívók Olaszországban (m4sport.hu)
Remekül szerepelt a magyar küldöttség a kerekesszékes vívók soron következő világkupa-versenyén Pisában, két arany mellett, három ezüst- és három bronzérmet szereztek. A kilenc versenyzőből álló delegáció tagjai között a sérüléséből felépült Krajnyák Zsuzsanna és Madarászné dr. Mező Boglárka is szerepelt.
szept. 27
15:09
Vandoorne: de Vries megmutatta, a Formula E is többet érdemel (Racing)
Colton Herta és az IndyCar kapcsán sok kritikát kapott az FIA pontrendszere, Stoffel Vandoorne szerint a megkülönböztetés azonban nem csak az amerikai sorozatot illeti. A legfőbb kritika az, hogy az F1 saját nevelőszériáin kívül gyakorlatilag lehetetlen bekerülni, hiába – több esetben is – világbajnokságokról van szó. A tapasztalat és a tempó tehát
szept. 27
15:12
Október 23-án nem rendeznek mérkőzést, az OTP Bank Liga 11-13. fordulóinak pontos menetrendje (m4sport.hu)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 11., 12. és 13. fordulójának programját, melyből kiderül, hogy az október 23-i nemzeti ünnepen nem rendeznek mérkőzést.
szept. 27
15:24
Szalai Ádám sarkazós gólját választották a forduló találatának a Nemzetek Ligájában (m4sport.hu)
Az Európai Labdarúgó Szövetség Szalai Ádám németek ellen szerzett csodatalálatát is jelölte a Nemzetek Ligája 5. fordulójának legszebb gólja, a válogatottságtól visszavonuló csatár megnyerte a szavazást, megelőzve Christian Eriksent és Kylian Mbappét is.
szept. 27
15:36
Brawn elismerte, háttérbe akar vonulni (m4sport.hu)
Nem hagyná el teljesen az F1 világát, de több időt akar családjának, hobbijainak szentelni.
szept. 27
15:48
Szabados Gábor: A második hely is rendkívüli eredmény (Infostart)
Jelentősen nőtt a magyar labdarúgó-válogatott presztízse a Nemzetek Ligájában elért második helyezéssel - vélekedett az InfoRádiónak Szabados Gábor sportközgazdász.
szept. 27
15:48
Magyar válogatott: Lang Ádám csalódott az olaszok elleni meccs után, Fiola Attila büszke a társaira (Blikk)
Tegnap a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett Olaszországtól, ezzel pedig a második helyen zárta a Nemzetek Ligája csoportkörét. A mérkőzés után Lang Ádám, illetve Fiola Attila elmesélte, hogy hogyan vélekedik a csapat teljesítményéről.
szept. 27
16:09
A Haas elismeri, nem volt elégedett Schumacher ausztriai viselkedésével (Racing)
A Haas egyik versenymérnöke, Ayao Komatsu beszélt nyíltan Mick Schumacher Osztrák Nagydíjas produktumáról, ami talán idei egyik legjobb versenyük volt. A spielbergi szombati sprintversenyen a két Haas egymás mögött haladt pontszerző helyeken, Schumacher követte Magnussent, és abszolút gyorsabbnak érezte magát, emiatt pozíciócserét javasolt. Mivel a
szept. 27
16:18
Hatalmas bulit csaptak a körúti sörözőben Szalai Ádámék a szurkolókkal (Metropol)
A focidrukkerek nem feledkeztek meg a leköszönő csapatkapitány, Szalai Ádám közel 7 évvel ezelőtti pálinkameghívásáról, sőt viszonozták is neki.
szept. 27
16:18
Szerbia nyerte az Eb-döntősök csatáját a női kosárvébén (m4sport.hu)
Szerbia legyőzte Franciaországot a tavalyi Európa-bajnokság döntőseinek találkozóján a Sydneyben zajló női kosárlabda-világbajnokság csoportkörének ötödik, utolsó fordulójában.

Keresés