Csütörtökön 21 órától az RTL+-on élőben közvetítjük az AS Roma - Helsinki mérkőzést az UEFA Európa Liga csoportkörének második fordulójából; emellett online prémium felületünkön, az RTL Most+-on is élőben követhetnek négy összecsapást. Nézzük, mivel várjuk Önöket!
A McLaren bejelentette, hogy 2023-tól a Jack Daniel’s is a partnerük lesz. A nagy múltú vállalat először fogja szponzorként átlépni a száguldó cirkusz kapuját. A wokingi istállóval karöltve számos média – és vendéglátóprogrammal örvendeztetik meg a jelenlévőket a tervek szerint. A McLaren számára nem ismeretlen a whiskey üzlet ugyanis, 2017-ig a Jo
Hatalmas pusztítást végeztek orosz katonák a WBA, az IBF, a WBO és az IBO szervezetek ukrán nehézsúlyú világbajnok bokszolója, Olekszandr Uszik házában.
Rohamléptekkel halad az újabb, immáron második világbajnoki címe felé Max Verstappen, akiről nemrég kiderült, a Magyar Nagydíj után Budapesten maradt száguldozni.
A Red Bull nem vezet be speciális könnyített kasznit a 2022-es év utolsó hat nagydíjára. Az energiaitalos csapat tanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint a bajnokságot vezető Max Verstappen jó úton haladhat, hogy megdöntse az egy szezonban aratott legtöbb győzelem rekordját. “Max már tizenegynél jár, és még hat futam van hátra” – mondta Marko a német
Az LMDh gyártók közül a Cadillac mellett a Porsche indul még az IMSA mellett az Endurance Világbajnokságon is, hiába azonban a közös háttér, egymástól független lesz a két csapat. Porsche Penske Motorsport néven indul újra a stuttgarti márka gyári erőfeszítése a WEC legmagasabb kategóriájában. Két-két autó állítanak majd rajthoz a tengerentúlon és
Feltűnt már, hogy Ralph Boschung autóján egy fiatal férfi arca szerepel idén? Christian Horner megdöbbent, miután meglátott egy videót, amelyen észrevette, hogy egy férfi arca látható egy Formula 2-es autó oldalán. Carl Runefelt Instagram-felhasználó ugyanis úgy döntött, hogy saját arcát akarja viszont látni Ralph Boschung autójának oldalára. Carl
A most 76 éves Sylvester Stallone az elmúlt hétvégén tiszteletét tette a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, ahol a Red Bullnál vendégeskedett. Hosszú évek óta nem járt már a színész F1-es versenyen, pedig a színész annak idején több alkalommal is meglátogatta az épp aktuális mezőnyt. Sőt több alkalommal beleülhetett egy F1-es autóba. A versenyzés világa n
Míg Herta és O’Ward már korábban tesztelt Forma-1-es autót, Palou-nak ez lesz az első lehetősége, hogy kipróbálja a királykategória autóit. A Racer információ szerint Colton Herta jövő héten csatlakozhat az Alpine-hoz egy tesztre a Hungaroringen, hogy további Forma-1-es tapasztalatokat szerezzen, miközben a csapat próbálja kiértékelni a potenciális
A W Series bejelentette, hogy Tereza Babickova (nyitóképen) sérülés miatt nem vesz majd részt a 2022-es szezon hetedik, szeptember 30. és október 2. között Szingapúrban megrendezésre kerülő versenyhétvégéjén. Tereza a Formula Regional European Championship by Alpine (FRECA) szeptember 10-i versenyén, a hétvége első futamán, a Red Bull Ringen történ
Nyck de Vries a hétvégén debütált a Forma-1-ben a vakbélgyulladás miatt kényszerszünetre szoruló Alexander Albon helyén. A holland rögtön pontot szerzett első futamán, a Forma-1 világát pedig ezzel mondhatni lenyűgözte, legalábbis Timo Glockot biztosan, aki arra számít, hogy a Formula E bajnoknak biztosan jut majd hely jövőre. De Vriest már tavaly