2022. szeptember 1. csütörtök

szept. 1
12:02
Buborékba zárva védi Verstappent a Red Bull a zandvoorti őrülettől (m4sport.hu)
Mindent megtesz a Red Bull, hogy tisztán tartsa Max Verstappen fejét a narancsos ködtől a Holland Nagydíjon. A szervezők eközben sportszerű közönségre számítanak.
szept. 1
12:06
David Schumacher ismét beugróként tér vissza a Formula 3-ba (Racing)
David Schumacher a Formula 3 imolai hétvégéje után Zandvoortban is versenyezni fog a Formula 3-ban. A DTM-ben versenyző német fiatal ismét a Charouz Racing System egyik autóját vezetheti majd. Ralf Schumacher fiának felejthető egy időszaka volt az F3-ban, ugyanis sorra váltotta a csapatokat egymás után. 2020-ban a Charouznál kezdte meg a szezont, m
szept. 1
12:18
Megvannak az ellenfelek – novemberben két edzőmeccset játszik a magyar válogatott (m4sport.hu)
Marco Rossi csapata előbb idegenben, majd itthon lép pályára.
szept. 1
12:24
WRC Promoter: 2023 nagy kihívás lesz logisztikai szempontból (Racing)
Simon Larkin, a WRC Promoter vezérigazgatója egy interjú során elárulta, komoly kihívás összeállítani a jövő évi vb naptárt a logisztika miatt.  Simon Larkint az Autóhebdo francia lap kereste meg, amelynek arról beszélt, hogy jövőre mindenképp 14 versenyt szeretnének rendezni, és továbbra is 8 Európai és 6 azon kívüli futamot tartanának a WRC-ben.
szept. 1
12:36
Videó: világklasszis kapusa van a pólóválogatottnak, Vogel Soma megbabonázta a szerbeket (m4sport.hu)
Kilencgólos, 16–7-es sikert aratott Szerbia ellen a magyar férfi vízilabda-válogatott szerdán, a spliti Európa-bajnokságon. Varga Zsolt csapata ellentmondást nem tűrő támadójátékkal rukkolt elő, védekezésben pedig remekül segítette a kapus, Vogel Soma dolgát, aki 53 százalékos teljesítményével az egész mezőnyből kimagaslott.
szept. 1
12:36
Ezúttal csúnyán elbánt a Nascar nézettségével az eső (Racing)
Bár Watkins Glenben még megkímélte a nagyon rossz nézettségtől az eső a NASCAR-t, Daytonában nem kerülhette el sorsát a széria. Újabb hét, újabb csapás az időjárás isteneitől. Ezúttal a NASCAR Cup Series Daytonában rendezett alapszakasz fináléját sodorták el a viharok az NBC-n. A szombat esti futamot vasárnap reggelre tették át, ráadásul a kábeles
szept. 1
12:54
Vettel és Schumacher ledominánsabb évének rekordját veszélyezteti Verstappen (m4sport.hu)
Sebastian Vettel és Michael Schumacher legdominánsabb szezonjában felállított rekordjára jelenthet veszélyt Max Verstappen idén. Helmut Marko szerint még kell két-három győzelem a révbe érésükhöz.
szept. 1
13:06
Button megerősítette: Jön a Brawn GP-sztori a Disney+-ra! (Racing)
Jenson Button megerősítette, hogy a Disney+ streaming szolgáltató számára készül egy négyrészes dokumentumfilm, amely a Brawn GP hihetetlen történetét és a 2009-es világbajnoki cím megszerzését mutatják be. A “Brawn: The One Pound Formula 1 Team” címmel, a dokumentumsorozat narrátora a Mátrix és a John Wick sztárja, Keanu Reeves lesz, aki mellett a
szept. 1
13:24
Svájci válogatott védőt szerződtetett Németországból a Manchester City (m4sport.hu)
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester City leigazolta a svájci válogatott Manuel Akanjit a Borussia Dortmundtól.
szept. 1
13:24
„Örülök, hogy élek” – ekkora erővel csapódott a földnek Hamilton (Racing)
A Mercedes a spái verseny után közzétett szokásos kérdezz-felelek videójában elárulta, mekkora erők hatottak a hétszeres világbajnokra a Fernando Alonsóval történt ütközés után. Lewis Hamilton számára már az első körben véget ért a múlt hétvégi Belga Nagydíj, miután a Mercedes versenyzője összeütközött Fernando Alonsóval, amitől annyira megsérült a
szept. 1
13:36
Nemzetközi torna lesz a GS Tenisz Clubban, Valkusz Máté is indul (m4sport.hu)
Többek között a Davis Kupa-válogatott Valkusz Máté részvételével nemzetközi tenisztornának ad otthont a jövő héten a budapesti GS Tenisz Club.
szept. 1
13:48
Kitüntették Verstappent hazájában (m4sport.hu)
Rangos állami kitüntetést vehetett át Max Verstappen Hollandiában, a hazai versenye előtt.
szept. 1
13:54
Conor McGregor útszéli stílusban kezdte el gyalázni Hasbullát (444.hu)
A dagesztáni MMA-influenszer nem hagyta szó nélkül, hogy az egykori UFC-bajnok nem adta meg neki a tiszteletet.
szept. 1
14:06
A Haas nem kommentálja a Schumacher-Ferrari szakításról szóló híreket (Racing)
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nem reagált érdemben azokra a sajtóhírekre, melyek Mick Schumacher Ferraris kötelékből való távozását lengették be. Állítólag ugyanis Schumacher és a Ferrari 2019-ben kötött megállapodása idén jár le, így pedig már annyira nem vonzó jelölt a Ferrari ügyfélcsapat Haas számára. „A kockáztatási vágyam jelenleg nem
szept. 1
14:24
Latifi tudja, többre van szükség, ha maradni akar (m4sport.hu)
A triplahétvége döntő lehet jövője szempontjából.
szept. 1
14:42
Az MLSZ kivizsgálta magyar-olasz jegyértékesítésének fennakadásait (m4sport.hu)
„A vásárlásra várakozók kiszolgálása nem a szövetség által elvárt színvonalon történt.”
szept. 1
14:42
Verstappen győzelmének margójára: A szezon 10 legdominánsabb győzelme (Racing)
Szakértőink a Forma-1, a NASCAR és az IndyCar idei szezonjának versenyei alapján rakták össze domináns listájukat. Fontos megjegyezni, hogy listánk szubjektív. A Racingline.hu szerkesztőségéből Boa Bence (Forma-1) segített összeszedni a szezon legdominánsabb győzelmeit, az 500miles.hu csapatából pedig Baski Dávid (IndyCar) és Juhász Zoltán (NASCAR)
szept. 1
15:00
Bocsánatot kért a leidiótázott Hamiltontól Alonso, és a brit médiát kritizálta (m4sport.hu)
Bocsánatot kért Lewis Hamiltontól Fernando Alonso a Spában rá tett megjegyzése miatt, de kritizálta az F1 hatásvadász közvetítéseit és a britekkel elfogult F1-es médiát is, akik miatt ekkora ügy kerekedett pár dühös mondatából.
szept. 1
15:06
Dzsudzsák Balázs novemberben visszatér a magyar válogatottba (Blikk)
Két, a Nemzetek Ligája C divíziójában szereplő, vagyis a mieinknél két osztállyal alacsonyabb ligában játszó válogatottal, a luxemburgival és a göröggel játszik felkészülési mérkőzést novemberben a magyar labdarúgó-válogatott. Marco Rossi együttese 17-én Luxemburgban, három nappal később pedig a Puskás Arénában lép pályára. A hazai mérkőzésen válog
szept. 1
15:12
A Ferrari videójában bukott le Pierre Gasly? (Racing)
Pierre Gasly egy bizonyos szerződés részleteiről beszélt Charles Leclerc-nek és George Russellnek Belgiumban. A francia versenyző már többször utalt arra, hogyha a Red Bull nem számol vele az ‘A’ csapatnál, akkor másik alakulatot keres magának. Helmut Marko a napokban hozzátette, ha a 26 éves pilóta talál alternatívát, akkor ők nem állnak az útjába
szept. 1
15:36
Harmadszor is elhalasztották a nancsingi atlétikai vb-t (Infostart)
A legfrissebb módosítás szerint 2025-ben kerülhet rá sor.
szept. 1
15:36
Szaúd-Arábia lesz a WTCR éjszakai szezonzárója (Racing)
Nagy meglepetéssel rukkolt elő a WTCR, ugyanis a Közel-Keleten Bahrein és Szaúd-Arábia zárja majd a szezont, minden előzetes jel nélkül. Novemberben kerül majd sor a folytatásra, így két további hónap kényszerszünet vár majd a túraautós mezőnyre. Mikor a versenynaptár ázsiai részét törölték, Európán kívüli folytatást emlegettek a szervezők, talán e
szept. 1
15:48
Sainz: Mindenki csak a Ferrarira mutogat (m4sport.hu)
Furcsának találja Carlos Sainz, hogy a Ferrarira mindenki előszeretettel mutogat, ha valami félresiklik. A Red Bull spái dominanciája kapcsán felidézett két olyan versenyt, amin még ők voltak hasonlóan meggyőzőek.
szept. 1
15:54
Häkkinen az Audi bejelentéséről: Ez egy jelentős pillanat (m4sport.hu)
A korábbi kétszeres bajnok is örül az új beszállítónak.
szept. 1
16:06
Verstappen ugyan lovag nem lett, de “tiszt” igen (Racing)
Max Verstappen rangos állami kitüntetést kapott a Holland Nagydíj előtt. A 24 éves pilóta a közösségi médiás felületein osztotta meg a hírt, hogy a hazai versenye előtt megkapta a királyi Orange-Nassau Rend egyik rangos kitüntetését. A királyi család nevét viselő érdemrendet 1892-ben alapították. Olyan személyeknek ítélik oda a különböző rangokat é
szept. 1
16:18
Nagyon aggódnak érte: a demenciával harcol az 56 éves futballsztár (Blikk)
Berlin – Thomas Hässlerért aggódik a német futballtársadalom. Az 1990-es világbajnok csapat oszlopos tagja a napokban határozatlan időre távozott edzői posztjáról a 6. ligás BFC Preussennél, miután memóriazavar, fülzúgás és nyakfájás gyötri. Nincs különösebben rosszul, ám most maratoni vizsgálatok során próbálják kideríteni, mi is a pontos baja.
szept. 1
16:24
Vereséggel kezdte az Eb-t a a férfi kosárválogatott (m4sport.hu)
A félidőre még egypontos előnnyel vonuló magyar válogatott végül 95-85-ös vereséggel kezdett Bosznia-Hercegovina ellen a férfi kosárlabda Európa-bajnokság B csoportjában.
szept. 1
16:36
Leclerc már nem számolja a pontokat (m4sport.hu)
A monacói lassan feladja a küzdelmet?
szept. 1
16:36
Ma lesz a Nascar saját Drive To Survive-jának premierje az Usa-ban (Racing)
A NASCAR 10 részes “Race for the Championship” doku-sorozata a “Drive to Survive”-ra hajaz, és ezt a stílust használja az izgalom fokozására. Amióta az F1 2018-ban bemutatta a Netflixen a “Drive to Survive” című sorozatát, kevesen vitathatják, hogy ez segített növelni az érdeklődést a sportág iránt, különösen az észak-amerikaiak körében. A sorozat
szept. 1
16:42
Több hónap hátrány? Hamilton elmondta nekünk, miért tartanak 2023-tól (m4sport.hu)
Akár több hónapos hátrányba is kerülhet a Mercedes a Red Bull-lal szemben, ha koncepciót vált a 2023-as autójával. Lewis Hamilton az M4 Sportnak elmagyarázta főnöke aggályait.
szept. 1
17:00
Vereséggel kezdte kosárlabda-válogatottunk az Eb-t (Blikk)
Köln – Fájó vereséggel kezdte meg szereplését a férfikosárlabda-Európa-bajnokság kölni halálcsoportjában a magyar válogatott. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese a bivalyerős mezőnyben papíron leggyengébb rivális, Bosznia-Hercegovina ellen lépett pályára a B csoport 1. fordulójában, s szenvedett 95-85-ös vereséget a továbbjutás szempontj
szept. 1
17:00
Új struktúrában készül a magyar atlétika a jövő évi budapesti világbajnokságra (m4sport.hu)
Deutsch Péter távozik a 2023-as budapesti rendezésű atlétikai világbajnokságot szervező cég vezérigazgatói tisztségéből.
szept. 1
17:06
A Red Bull sem zárja ki, hogy Gasly az Alpine-hoz igazol (Racing)
A Red Bull szerint is előfordulhat, hogy Pierre Gasly eligazol az AlphaTauritól. Habár Gasly maradását már bejelentették, most mégis benne van a pakliban, hogy leigazolja az Alpine Alonso helyére, már ha Piastri végül nem náluk köt ki. Ennek lehetőségét Christian Horner is elismerte. „A piac eléggé mozgékony most” – nyilatkozta, majd kiemelte, hogy
szept. 1
17:12
Távozik posztjáról a budapesti atlétikai vb főszervezője (Infostart)
A távozás indoklása szerint az általa irányított Kiemelt Atléta Program „az eddigieknél is több figyelmet és energiát követel”. Utódját még nem jelentették be.
szept. 1
17:18
Ivkovics és a játékosai egyetértettek, a lepattanók és a harmadik negyed megpecsételte a sorsukat (m4sport.hu)
Európa-bajnokság színvonalához illő mérkőzésen őrölte fel fizikálisan csapatát a bosznia-hercegovinai válogatott – értékelt kosárlabdázóival összhengban Ivkovics Sztojan, a kontinenstornát tízpontos vereséggel kezdő magyar együttes szövetségi kapitánya.
szept. 1
17:24
Önnek sem jutott jegy a magyar–olasz meccsre? Az Mlsz kivizsgálta az ügyet: ezt ígérte az értékesítést végző cég (Blikk)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kivizsgálta a magyar-olasz válogatott mérkőzés jegyértékesítésének fennakadásait. Az InterTicket Kft. által értékesített jegyek néhány óra alatt gazdára találtak, ugyanakkor a várakozók kiszolgálása nem a szövetség által elvárt színvonalon történt a jegyértékesítési partner részéről. Ezért a szövetség utasította
szept. 1
17:30
Idiótázásból barátkozás: Alonso ajándékot kapott Hamiltontól! (m4sport.hu)
Ajándékozással és széles mosolyokkal zárult le Fernando Alonso és Lewis Hamilton spái nézeteltérése.
szept. 1
17:36
A nyolcaddöntőért küzd a Us Openen Gálfi Dalma (Blikk)
Remek győzelemmel jutott tovább a tengerentúli kemény pályás Grand Slam-torna második fordulójából Gálfi Dalma, aki 6:4, 6:0-ra verte a világranglista 88. helyén álló Harriet Dartot. A magyar teniszező kiváló teljesítményével élete legjobb GS-eredményét érte el, korábban még a négy nagy viadal egyikén sem jutott el a harmadik fordulóig.
szept. 1
17:48
Egymilliárdos ajánlatot utasított vissza Szalai Attila (Blikk)
Isztambul – Elképesztő orosz ajánlatra mondott nemet a magyar válogatott hátvéd, Szalai Attila. A török Fenerbahce focistáját a Zenit vitte volt, ám a 24 éves játékos kikosarazta a szentpéterváriakat, annak ellenére, hogy évi egymilliárd forintnyi összeget kereshetett volna. Úgy tűnik, a védő nem a pénz helyezi előtérbe, más utat választ, mint 2011
szept. 1
17:48
Dzsudzsák kispadra szorult, kemény véleményt formált róla a Loki legendája (Ripost)
A Loki nyeretlen és csak négy bajnoki ponttal dicsekedhet.
szept. 1
17:48
Sokat köszönhet Varga Zsoltnak Jansik Szilárd, a pólóválogatott új csapatkapitánya (m4sport.hu)
„Amikor más már nem bízott bennem, akkor is hitt bennem” – mondta Jansik Szilárd, aki augusztustól a magyar válogatott csapatkapitánya.
szept. 1
18:00
Verstappen elmondta, mitől lett ilyen jó a Red Bull (m4sport.hu)
Sosem tűnt még annyira jónak és kiforrottnak a Max Verstappen, Red Bull csomag, mint a múlt héten Spában. A címvédő az elsöprő fölényük és a javulásuk hátteréről beszélt.
szept. 1
18:06
Először született ecuadori szakaszgyőzelem a Vuelta történetében (m4sport.hu)
Összetettben Evenepoel őrzi az előnyét.
szept. 1
18:06
Alonso beugrott a Mercedeshez, hogy átvegye a neki szánt sapkát (Racing)
Fernando Alonso nem volt rest elugrani a Mercedes garázsába, hogy átvegye Lewis Hamilton ajándékát. A két versenyző a Belga Nagydíjon akadt össze, ám a rövidebbet a hétszeres világbajnok húzta. A spanyol idiótának nevezte ellenfelét a verseny hevében, ám ma elnézést kért a rádióüzenet miatt. Hamilton még a kiesését követően elismerte, hogy ő volt a
szept. 1
18:24
Kosárlabda-Eb: nagyot küzdött, de vereséggel nyitott a magyar válogatott (Infostart)
Tíz ponttal kapott ki a csapat Bosznia-Hercegovinától.
szept. 1
18:24
Francia élvonalból jött a Honvéd új középpályása (m4sport.hu)
Francia középpályással bővül a Budapest Honvéd kerete, miután kétéves szerződést kötött a 22 esztendős Brandon Dominguesszel.
szept. 1
18:24
Szijjártó: Újra van magas színvonalú magyar futball, újra büszkék tudunk lenni (HírTV)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Komáromban mondott beszédet a Czibor Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó halálának 25. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
szept. 1
18:30
Norris tagadja, hogy rossz a viszonya Ricciardóval (m4sport.hu)
Eddig is jóban voltak, és most is jóban vannak – belgiumi megjegyzése után is.
szept. 1
18:36
Görbicz Anita az új szezonról: mindent meg akarunk nyerni (Infostart)
A győri kézilabdázók jelenlegi elnöke, egykori ötszörös BL-győztes klasszisa beszél arról, mennyiben jár más érzésekkel az egykori és jelenlegi pozíciója, de elmondja azt is, melyik volt a legemlékezetesebb sikere az ötből a Final Fourban.
szept. 1
18:36
A Bmw új fegyvere már Hypercar-ba ült, indulhat az Imsa-ban is (Racing)
A háromszoros DTM-bajnok René Rast nemrég igazolt a BMW-hez, de jövőre már szerephez is juthat az LMDh programban. A német hosszú ideig szolgált az Audi legénységében, majd az sportautóprojekt megszűnésével párhuzamban új állás után nézett. Pedig felkészülésként már bele is kóstolt az endurance világába, az LMP2-es kategóriában próbálta ki magát az

Keresés