2022. augusztus 1. hétfő

aug. 1
18:24
Fékprobléma és daru mizéria vetett véget az év végi álmoknak (Racing)
A Róma Rallyn nagyon jól alakult az első nap László Martinnak és Berendi Dávidnak, azonban ismét fékprobléma lépett fel a Renault Clio Rally4-ben, ami miatt egy nagy szakadékba estek.   Dobogóért szeretett volna harcolni László Martin és Berendi Dávid a Róma Rallyn és a szombati utolsó előtti szakaszt követően az ERC4 és az ERC4 junior mezőny
aug. 1
18:42
Kimi Räikkönen a szurkolóinak: Készüljetek fel a show-ra! (Racing)
Finnországban a helyi televíziós csatorna megkezdte Räikkönen Cup Series debütálásának a promózását, így interjút is készítettek vele. A NASCAR Cup Series közvetítésének jogai a Viaplay televíziós vállalatnál vannak, ők pedig egy sajtótájékoztató keretén belül interjúvolták meg a 2007-es Forma-1-es világbajnokot. Räikkönen már a Trackhouse-os felsz
aug. 1
18:48
Hivatalos! Kiderült, ki lesz Vettel utódja az Aston Martinnál (Metropol)
A következő szezontól az Aston Martin istállóját erősíti Fernando Alonso kétszeres Forma-1-es világbajnok.
aug. 1
19:00
Öt csapat közül kerülhet ki a Ferencváros utolsó BL-selejtezős ellenfele (m4sport.hu)
Dán, horvát, bolgár, cseh vagy moldovai rivális jöhet a playoffban.
aug. 1
19:06
Pérez visszavágna, mert érzi, elveszítette a fonalat (m4sport.hu)
Állítja, ha kicsit hosszabb a futam, dobogóra állt volna a Hungaroringen.
aug. 1
19:12
A Chelsea új szerzeménye engedélyt kért John Terrytől, hogy viselhesse a klubikon mezszámát (m4sport.hu)
Tiszteletteljes gesztust tett John Terry felé a Chelsea július közepén igazolt védője, Kalidou Koulibaly, aki felhívta a klub legendáját, hogy viselheti-e a 26-os számú mezt.
aug. 1
19:12
Cordeel után egy újabb versenyző is eltiltást kapott (Racing)
Az Alpine pilótaakadémiájához tartozó Olli Caldwell biztosan nem fog részt venni a Formula 2 soron következő versenyhétvégéjén, Spa-Francorschampsban. A brit fiatalnak ugyanis a magyar hétvége folyamán kigyűlt a 12 büntetőpontja, ami egy automatikus eltiltást von maga után. A 20 éves Caldwellnek az idei az első teljes szezonja a sorozatban, azonban
aug. 1
19:54
Kedden élőben az m4sport.hu-n: sorsolás a BL-főtábláért (m4sport.hu)
Kedden délben az M4 Sporton is közvetített sorsoláson kiderül, milyen ágon kerülhet a főtáblára a Ferencváros a Bajnokok Ligájában.
aug. 1
20:00
A női foci Eb döntőjének ukrán játékvezetője pár hónapja még bunkerben bujkált (m4sport.hu)
Öt országon át menekült, hogy végül Olaszországban telepedjen le.
aug. 1
20:06
Verstappen a Pirellit is meglepte (m4sport.hu)
Nem a taktikával, a tempóval…
aug. 1
20:12
Képgaléria: Borús idő és vidám dobogósok a Magyar Nagydíjon (Racing)
Bizonyos szempontból meglepő, más szempontból várható eredményt hozott a Magyar Nagydíj. Újabb győzelmének köszönhetően Max Verstappen már igazán magabiztosan vezeti az egyéni tabellát. Hogy milyen volt a vasárnapi hangulat a Hungaroringen, arról meséljen pár fotó az alábbi galériában! ???? Fotók: Makai Gergely Photography Figyelem: A képeket szerzői
aug. 1
20:24
„Szinte egyenlő a két edző munkája” – sokat várnak Győrben Ambros Martín új segítőjétől (m4sport.hu)
Fodor Csenge válogatott balszélső szerint a védekezésen lesz a hangsúly a felkészülés során a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál.
aug. 1
20:42
Kérhetek egy kis üzemanyagot? Ez történt a SIM Liga Spái futamán (Racing)
Új győztest avatott a SIM Liga Simon Tamás személyében, de a fő szempont megint az volt, hogy ki tud több üzemanyagot megspórolni. A mezőny Road America után a Spái Endurance pályára látogatott, aminek az az érdekessége, hogy a boxutca egészen az Eau Rouge-ig elhúzódik. Ez így egy perc feletti veszteséget jelent kiállásonként. Emiatt történhetett m
aug. 1
21:06
Megvan, mikor rendezik az NB I-es idény első Fradi–Vidi rangadóját (m4sport.hu)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 3. fordulójának programját, mely szerint jövő vasárnap 20 órakor játsszák majd a Ferencváros-MOL Fehérvár FC rangadót a Groupama Arénában.
aug. 1
21:12
IndyCar: Szövetségi ügy lehet a Palou-gate-ből, a bajnok rágalmazásért perelheti Ganassit (USAracing)
Újabb fordulat állt be az Alex Palou vs. Chip Ganassi Racing sagában. A spanyol versenyző...
aug. 1
21:12
Wolff: A további pattogástól agykárosodást szenvedhetnek a pilóták (Racing)
A Forma-1-es csapatok az agykárosodás veszélyét kockáztatják a versenyzőikkel, ha megpróbálják megakadályozni az FIA által 2023-ra javasolt delfinezés-ellenes szabályokat. A Ferrari és a Red Bull vezetésével legalább hat csapat ellenzi a javasolt változtatásokat – míg a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a biztonságra hivatkozva kiáll a szabályok me
aug. 1
21:14
IndyCar: Szövetségi ügy lehet a Palou-gate-ből, a bajnok rágalmazásért perelheti Ganassit (Racing)
Újabb fordulat állt be az Alex Palou vs. Chip Ganassi Racing sagában. A spanyol versenyző...
aug. 1
21:18
Varga Kevin a Hataysporhoz szerződött (HírTV)
Varga Kevin 13-szoros válogatott labdarúgó a török élvonalbeli Hatayspor csapatához szerződött hétfőn.
aug. 1
21:42
Nascar: A Hms szerint semmi nem utal arra, hogy műszaki hiba okozta volna Larson balesetét Indyben (USAracing)
A 60. körben ért véget Kyle Larson és Ty Dillon számára a Nascar Cup Series...
aug. 1
21:42
Nascar: A Hms szerint semmi nem utal arra, hogy műszaki hiba okozta volna Larson balesetét Indyben (Racing)
A 60. körben ért véget Kyle Larson és Ty Dillon számára a Nascar Cup Series...
aug. 1
22:18
Hátrányból fordítva, de győzelemmel kezdett a másodosztályban az MTK (m4sport.hu)
Hét perc alatt sikerült fordítaniuk a kék-fehéreknek.
aug. 1
23:06
Schäfer Andrásék megszenvedtek negyedosztályú ellenfelükkel a kupában (m4sport.hu)
A magyar válogatott középpályást foglalkoztató Union Berlin csak hosszabbítás után jutott tovább a Német Kupa 1. fordulójában.

2022. augusztus 2. kedd

aug. 2
0:12
Vámosi Péter: Alonso csibészségeire most nagy szükség van (Infostart)
A következő szezontól az Aston Martin versenyzője lesz a kétszeres Formula-1-es világbajnok Fernando Alonso. A spanyol pilóta a visszavonuló Sebastian Vettelt váltja a csapatnál.
aug. 2
0:12
Keményen kritizálta edzője a Felcsút legjobban fizetett játékosát (rtl.hu)
Hornyák Zsolt szerint olyan játékosnak nincs helye a csapatban, akinek külön motiváció kell, ha a Fradi ellen játszik.
aug. 2
0:16
Felforgatják Ázsia foci-vb-kvalifikációs rendszerét (Infostart)
Erre a teljes mezőny 32-ről 48 csapatosra bővítése miatt lett szükség.
aug. 2
0:20
Anglia mellett a női futball az igazi győztes (Infostart)
Az örömtől Anglia azóta is fellegekben jár, míg a németeknél az elkeseredés után lassan mégis a jogos büszkeség kerekedik felül – egy csodálatos Európa-bajnokság álomdöntőjének utózöngéi.
aug. 2
6:06
A kamion Európa-bajnokság is gyászolja Janiecet (Racing)
A Goodyear FIA ETRC, az ETRA Promotion és a teljes kamionversenyzős közösség szomorúan értesült Anthony Janiec francia kamionversenyző haláláról. A háromszoros francia kamionversenyző bajnok Janiec a Formula 3-ban tanulta meg a versenyzői alapokat, és 2007 óta versenyzett versenykamionokkal, amikor a Team 14-gyel versenyzett a francia és az európai
aug. 2
6:24
Michelisz WRC-ben, Neuville túraautóban (Racing)
A Finn Rally előtt Michelisz Norbert kipróbálhatta a Hyundai Motorsport WRC-jét, míg Thierry Neuville a magyar versenyző által vezetett elektromos ETCR autót.
aug. 2
7:06
Palou-ék 19-re lapot húztak, szövetségi bíróságra vinnék az ügyet (Racing)
Palou jogi képviselői indítványt nyújtottak be, amelyben azt kérik, hogy az ügyfelük ellen indított pert helyezzék át szövetségi joghatóság alá. Az Álex Palou sztori 2022. július 13-án kezdődött, amikor a Ganassi Racing az opciós jogával élve meghosszabbította a szerződését, amelyet Palou letagadott, majd néhány órával később a McLaren bejelentette
aug. 2
7:24
Itt a II. ZEG Rally Show nevezési listája – két WRC lesz a mezőnyben (Racing)
A II. ZEG Rally Show nevezési listáján 61 induló neve szerepel. A 48 licenszes versenyző mellett hatan junior, hárman a showtime kategóriában neveztek, négy versenyző pedig előfutóként vesz részt az eseményen. Két WRC is lesz a mezőnyben. Schubert István az új, Magyarországon még sosem látott 2021-es Ford Fiesta WRC-vel indul. Csík Zoltán a gyönyör
aug. 2
8:00
Megújul a Rallycafé! (Racing)
Kedves Olvasó! Újabb mérföldkőhöz érkezett a Rallycafe.hu története, a mai naptól fogva ugyanis nemcsak a ralizás, hanem a Forma-1 szerelmeseinek is szeretnénk friss, tartalmas, igényes és szórakoztató tartalommal szolgálni, ezért a kezdetekhez visszanyúlva visszahoztuk az F1-es rovatot az újságba. A továbbiakban így a gyorsasági autósport csúcskat
aug. 2
8:06
Megjelenése óta minden évben életet mentett “az izé”, de ettől még hiba lenne elhinni, hogy elmúlt a veszély (Racing)
Kétségtelenül a Forma-1 és összességében a formaautózás egyik, ha nem a legnagyobb biztonsági vívmánya, de Csou Kuan-jü silverstone-i bukása azt is megmutatta, hogy nem lehet mindig a glóriában bízni, ha egy pilóta élete a tét. Noha a glória 2018-as bevezetése óta történt halálos baleset a pilóta fejét védő szerkezettel felszerelt autóban, az idén
aug. 2
8:08
Agykárosodás veszélyezteti a pilótákat, Wolff szerint ezért kell lépnie az FIA-nak (Racing)
A Mercedes csapatfőnökének olyasmit mutatott az FIA elnöke a Magyar Nagydíjon, ami után Toto Wolff szerint nem kérdés, hogy valamit kezdeni kell a delfinezéssel. Az idei szezon egyik slágertémája a 2022-es szabályok szerint épült autókra jellemző pattogás, avagy delfinezés, illetve annak versenyzőkre gyakorolt hatása. Mivel korábban sok pilóta pana
aug. 2
8:10
A Magyar Nagydíj után robbant a bomba: Alonso csapatot vált (Racing)
Fernando Alonso jövőre már nem az Alpine, hanem az Aston Martin pilótája lesz, derült ki a Magyar Nagydíj utáni hétfőn. A 41 esztendős bajnokot elmondása szerint meggyőzte, amit a silverstone-i istállónál látott. Nem telt el egy teljes nap sem a nyári szünet előtti utolsó futam, azaz a 37. Magyar Nagydíj óta, és az az Aston
aug. 2
8:12
Verstappenék is a Ferrarin nevettek, Binotto magyarázkodott a Magyar Nagydíj után (Racing)
A 37. Magyar Nagydíj a Ferrari újabb betlijéről, és Max Verstappen 10. helyről aratott győzelméről marad emlékezetes. Előbbit egy taktikai melléfogás, utóbbit pedig a tökéletes helyzetfelismerés hozta el. 24 évvel ezelőtt, 1998. augusztus 16-án az F1 mezőnye úgy sorakozott fel a 14. Magyar Nagydíj rajtrácsára, hogy a harmadik helyről rajtoló Michae
aug. 2
8:12
Rácz Geri eddigi legjobb eredményével fordult rá a szezon második felére (Racing)
Az eddigi legjobb eredményével, egy 5. hellyel kezdte Rácz Geri a második félidőt a brit MINI CHALLENGE-ben: az EXCELR8 Motorsport versenyzője a skóciai Knockhillen tartotta a lépést az élmezőnnyel és szombaton először beállította a korábbi legjobb helyezését, majd vasárnap a változékony körülmények közepette felül is múlta azt. A hétvégén összesen
aug. 2
8:14
Russell a semmiből írt történelmet a Magyar Nagydíj időmérőjén (Racing)
Végül nem mosta el az eső a 37. Magyar Nagydíj szombati napját, sőt, az időmérő edzést teljesen száraz pályán tartották, ám így sem maradt izgalmak nélkül a Hungaroringre kilátogató mintegy 100 ezer néző.  Ahogyan azt a meteorológusok megígérték, a forróságot szombatra felváltotta a hűvös időjárás a Magyar Nagydíjon. Ennek önmagában alighanem többe
aug. 2
8:14
A “fehér Ferrariról” és Vettelék pimasz szárnyáról szólt a Magyar Nagydíj első napja (Racing)
A 37. Magyar Nagydíj első napján leginkább a nyári szünet előtti utolsó versenyre hozott fejlesztések szolgáltattak érdekességeket, miközben a Ferrari nagyon erősen kezdett. Sokan valószínűleg még fel sem ocsúdtak a 37. Magyar Nagydíj mínusz egyedik, azaz csütörtöki sajtónapján történtek után, máris kezdetét vette a hungaroringi versenyhétvége érde
aug. 2
8:16
Ez vezethetett Alonso váratlan csapatváltásához (Racing)
Fernando Alonso alighanem maradt volna az Alpine versenyzője, ha jelenlegi csapata másképp állt volna a szerződésének meghosszabbításához. De mivel nem így tett, az Aston Martin gyorsan lépett, és lecsapott a kétszeres világbajnokra. Noha az egész világot talán nem is, de az F1-es paddockot és a sportág rajongóit mindenképpen sokkolta Fernando Alon
aug. 2
8:16
Véletlenül derülhetett ki, hogy a Porsche megvásárolta a Red Bull F1-es csapatának felét (Racing)
A The.Race.com értesülései szerint véletlenül látott napvilágot, hogy a Forma-1-be 2026-tól beszállni szándékozó Porsche 50%-os részesedést vásárol a Red Bull Forma-1-es autóit, illetve a testvércsapat Alpha Tauri által is használt alkatrészek egy részét gyártó Red Bull Technology-ban.  Noha az már régóta nyílt titkoknak számít, hogy a Porsche 2026
aug. 2
8:18
Hamilton Vettelről: Egyike volt azon keveseknek, aki miatt nem voltam annyira magányos (Racing)
Lewis Hamilton sajnálja, hogy korábbi nagy ellenfele és barátja úgy döntött, az idény végén visszavonul a Forma-1-ből. A hétszeres világbajnok a hír bejelentése után nem sokkal elmondta, mit jelent neki Sebastian Vettel és a kettejük barátsága. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szinte ugyanakkor érkeztek meg a Forma-1-be, rivalizálásuk pedig egy e
aug. 2
8:20
A csapatát megríkató Vettel felesége nem bánta volna, ha férje nem vonul vissza (Racing)
Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj előtt bővebben beszélt a visszavonulásról meghozott döntéséről, és elárulta, milyen folyamatok vezettek odáig, hogy as verseny előtti szerdán közölte az Aston Martinnal: nem folytatja az F1-ben. Már a visszavonulásának bejelentéséről kiadott videóüzenet is igen tartalmasra sikeredett, és betekintést nyújtott a dönt
aug. 2
8:22
Vettel a Magyar Nagydíjon jelentette be: 2022 végén visszavonul az F1-ből (Racing)
Pont került Sebastian Vettel jövőjére a 37. Magyar Nagydíj előtt. A négyszeres világbajnok a Hungaroringen közölte: az idei az utolsó szezonja a Forma-1-ben. A Magyar Nagydíj csütörtöki napján szinte a semmiből jött a bejelentés: a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel az idei szezon végén befejezi Forma-1-es pályafutását. Vettel jövője már jó id
aug. 2
8:24
Millener így lett az M-Sport csapatvezetője (Racing)
Richard Millener 2019 óta vezeti az M-Sport csapatát, a Rally Világbajnokság hivatalos oldalának pedig elmesélte, miként is vált csapatvezetővé.  Richard Millener 2006 előtt farmot üzemeltetett Nailsea-ben, az M-Sport Cumbriai központjától 500 kilométerre. 16 évvel ezelőtt azonban összecsomagolt és csatlakozott Malcolm Wilson csapatához, ahol az al
aug. 2
8:30
A francia élvonalban kötött ki az Arsenal és a Juventus egykori sztárja (m4sport.hu)
A középpályásnak alaposan meggyűlt a baja a sérülésekkel az előző években.
aug. 2
8:36
Ez a csapat vár szerda este a Fradira (Infostart)
Azerbajdzsán első számú futballklubja, a Qarabağ FK vár a Ferencvárosra a labdarúgó Bajnokok Ligája idei selejtezőinek harmadik fordulójában. A csapat egyeduralkodónak számít hazájában, a legutóbbi kilenc bajnokságból csak egyet (2020–2021) nem nyert meg.
aug. 2
8:42
Horner: Én sosem mondanám, hogy a következőn kettős győzelmet várok (m4sport.hu)
A legkevésbé sem vágyik Christian Horner arra, hogy jobban szorongassa őket a Ferrari. A Red Bull főnöke elárulta, őket is teljesen meglepte az olaszok taktikája Charles Leclerc-rel.
aug. 2
8:42
Vége a találgatásoknak, Richard Childress elárulta, hogy ki vezeti a 8-ast jövőre (Racing)
A csapattulajdonos Richard Childress a vasárnapi Indianapolisban rendezett futam után nyilatkozott a győztes, Tyler Reddick jövő évéről.
aug. 2
8:44
Kazahsztánba igazolt a Kisvárda középpályása (m4sport.hu)
Lazar Zlicic két évig szerepelt Kisvárdán.
aug. 2
9:06
Szombaton még játszott, hétfőn távozott az Újpest csatára (m4sport.hu)
Mory Kone tavaly szeptemberben érkezett a Megyeri útra.

Keresés