Jelenleg két Penske versenyző, Will Power és Josef Newgarden vezeti a bajnokságot, a mögöttük álló, kisebb gödörben lévő Ganassi pilóták azonban még versenyben érzik magukat a címért. Míg a Ganassi pilótái csak két győzelmet gyűjtöttek be az Indy 500 óta, addig Power és Newgarden elkezdték halmozni a jó eredményeket, és a pontok terén is meglátszik
Hétfőn a Kolozsvár - Sepsiszentgyörgy román első osztályú labdarúgó mérkőzést az első félidő felénél félbe kellett szakítania a játékvezetőnek 10 perce, ugyanis magyar ellenes rigmusokat kiabáltak a hazai csapat drukkerei. Kapcsoltuk Boros Miklóst, a Nemzeti Sport erdélyi tudósítóját.
Az Alfa Romeo sportigazgatója, Beat Zehnder elmondása szerint Kimi Räikkönen Forma-1-es karrierjének végét a kvalifikációs teljesítményének leromlása okozta. A finn utolsó csapata volt az Alfa, ahová 2019-ben igazolt, és három évet húzott le ott, mielőtt búcsút mondott volna az F1-nek. Räikkönen épp oda tért vissza, ahol 2001-ben kezdte, csak akkor
Komoly átalakításokon esett át 2022-re a Belga Nagydíjnak otthont adó spái versenypálya, és Max Verstappen volt az első, aki F1-es autóval próbálta ki azt. De más kalandokban is része volt...
Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívónkról köztudott, hogy kedveli a Bayern München futballcsapatát, és most a kalapácsvető Halász Bencéről is kiderült, hogy a bajorokért rajong.
Charles Leclerc három győzelmet szerzett a 2022-es Forma-1-es évad első felében, és úgy érzi, ezzel legjobb félszezonját zárta. Eredményekben alighanem lehetett volna jobb is, így most 80 pont a hátránya Verstappen mögött az összetett második helyén, de még bízik egy nagy fordulatban. Leclerc ugyanakkor az időmérőkön egyeduralkodó hét pole-jával és
Az AJ Foyt Racing újonca, Kyle Kirkwood mindent megpróbált annak érdekében, hogy minél több ponttal távozhasson Gateway-ről. Kirkwood a 20. pozícióba kvalifikálta magát a pénteki edzés napon, így nagyon hátulról kezdhette meg a szombati pontvadászatot. Az előzés szinte lehetetlen volt, miután a versenyt megelőző eső lemosta a pályáról az addig felv
Mind negatív, mind pozitív értelemben az eső játszotta a főszerepet az OTP Bank Liga negyedik fordulójában, ami mindenképp meglepő az aszályos nyarat, eltűnő vízrajzi elemeket látva. A csonka NB I-es körben volt, akinek kimondottan jól jött a váratlan csapadék, mások inkább elküldték volna melegebb éghajlatra. A mérkőzések pedig olyan változékonyak
Utolsó fordulójához érkezik a SIM Liga iRacing Summer Cup, és az első két helyezettet mindössze 6 pont választja el egymástól. Először viszont tekintsünk vissza arra, hogy mi történt VIRginiában. SIM Liga 5. forduló, VIRginiai International Raceway Drámai módon kezdődött a VIRginiai forduló, hiszen montreali incidense miatt Tóth Dávid nem időmérőzh
Augusztus 22-én, Szentendrén házasodott össze Hosszú Katinka és Gelencsér Máté. A nagyszabású lagziról a Bors újabb képeket kapott, amelyekről kijelenthető, gyönyörű menyasszony volt a Skanzenben a magyar úszónő.
A Pirelli motorsport-igazgatója, Mario Isola elmondta, hogy az idei Belga Nagydíj előtt a Spa-Francorchamps-ban végrehajtott változtatások a modern korszak legjelentősebbjei közé tartoznak. A pálya illetékesei azon dolgoztak, hogy jelentős módosításokat hajtsanak végre a pályán. A nyomvonal nem változott, ám új kavicságyakat telepítettek négy kanya
Közös megegyezéssel és azonnali hatállyal szerződést bontott a labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK a vezetőedzőjével, Dragan Vukmirral.
Miközben Kimi Räikkönen a pályán rótta a köröket, a twitteren Jenson Button és Marcus Ericcson is bejelentkezett egy NASCAR-os ülésért. Raikkonen a Project91 keretein belül indult, ami a Trackhouse Racing által létrehozott program, mely nemzetközi autó-és motorsport sztárok NASCAR-os bemutatkozását szeretné elősegíteni. A 2007-es F1-es világbajnok
Mr. Hoki – szimplán így hívta mindenki a magyar jégkorong berkeiben a hétfőn, 99 éves korában elhunyt Pásztor Györgyöt. Az ötszörös magyar bajnok hokis, sportvezető a sportág legnagyobbjai közé emelkedett itthon, és külföldön is elismerték a tudását. Ezt bizonyítja az is, hogy 2001-ben a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) Hall of Fame-jébe, vagyi
Zak Brown és a McLaren környékén két botrány is kirobbant nemrégiben a szerződésekkel kapcsolatban, most azonban René Rast egy biztos helyen csatlakozott hozzájuk. Oscar Piastri a Forma-1-ben, Álex Palou az IndyCarban keveredett bele egy illegális átigazolásba a britekhez, ami miatt most a háttérben megy a jogi hercehurca. Ehhez képest egy eléggé s
Mezőkövesd – A Mezőkövesd örülhetett a nyeretlen együttesek csatája után a labdarúgó-NB I-ben, Supka Attila edző csapata a 4. fordulóban hétfő este odahaza verte a Debrecent (4-2).
Radja Nainggolan karrierje legjobb időszakában, 2014 és 2018 között az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő AS Roma csapatát erősítette. Utána az Internél eltöltött három éve során már epizódszereplő volt, két szezonra kölcsön is adta őt Cagliariba a milánói együttes, de igazság szerint a Giallorossi elhagyása után már lefelé vezetett pályafutása,
Manchester – Felállt a padlóról az angol labdarúgó-bajnokság új szezonját katasztrofálisan kezdő Manchester United, a holland edző Erik ten Hag csapata két vereség után meglepetésre hazai pályán 2-1-re felülmúlta a legutóbbi idényben ezüstérmes Liverpoolt.
Marcell Jacobs, a férfi 100 méter olimpiai és friss Európa-bajnoka ismét sérüléssel küzd, ám reményei szerint a mostani szezonban még versenyezhet majd.
Amikor az F1 legutóbb Spa Francorchamps legendás pályáján versenyzett, Max Verstappen remek esős futamgyőzelmet aratott. Ezúttal a holland az augusztus 28-i Belga Nagydíjra készül, és egy szimulátorban vadul végigjárja a verseny várható (?) forgatókönyveit. Belgium a legutóbbi azon ikonikus helyszínek hosszú listáján, ahol a bajnoki címvédő RB7-est
Az elmúlt három évben győztes szlovén Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszát, ezzel az összetettben is átvette a vezetést.
Kimi Räikkönen és családja visszatért svájci otthonába, a finn versenyző viszont egy instagram bejegyzésben tett utalást visszatérésére. A “Jégember” múlt vasárnap debütált a NASCAR Cup Seriesben, a Trackhouse Racing Project91-es autójában, amely azt a célt szolgálja, hogy az autósport világ nemzetközi sztárjait a NASCAR-ba csalogassa. Räikkönennek
Négy forduló után is nyeretlen még az NB I-ben az újonc Vasas futballcsapata, miután vasárnap este hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett régi, nagy riválisától, a Honvédtól. A csupa magyar játékosok alkotta – és hazai szinten jó erőkből álló – angyalföldi együttes eddigi szereplését nagyban befolyásolják kapusainak hibái: a legutóbbi három fordu
Helmut Marko elmondta, hogy a költségvetési korlát miatt még fontosabb szerepköre lett a könyvelőknek. Idén 140 millió dollárt költhettek eredetileg az istállók, ám az infláció megnövekedése miatt módosított a Szövetség az összegen. A szabálynak köszönhetően a nagycsapatoknak is meg kell néznie, hogy mire költenek, ugyanis aki túlköltekezik, az tov
Lewis Hamilton elárulta, hogy mai fejjel komoly beszélgetést folytatna egykori, több mint 15 évvel ezelőtti, még F1-es debütálása előtti önmagával. Hamilton 22 évesen, az ausztráliai nyitófutamon egy kiváló harmadik helyezéssel kezdte Forma-1-es pályafutását. Így aztán azonnal felhívta magára a figyelmet. Az a szezon azonban nem volt problémamentes
Los Angeles – Meglepő nyilatkozatot tett a hölgyek körében aratott sikereiről a jelenleg az amerikai Los Angeles FC együttesét erősítő 38 esztendős Giorgio Chiellini: az olasz focista azt mondta magáról, tudja, hogy ronda, ennek ellenére a gyengébbik nemnél gyakran ért el „komoly eredményeket”, ami szerinte a futballkarrierjének köszönhető.