Bár tudták, hogy a szervezete legyengült, így minden betegség óriási kockázatot jelent, Törőcsik András elvesztésére nem készülhetett fel sem a fia, Attila, sem volt felesége, Terka. A szurkolók is siratják őt, a magyar futball egykori sztárját, az Újpest 67 éves korában tüdőgyulladásban szombaton elhunyt csillagát, de a legnagyobb veszteség a hozz
Még a nevezési díj 400 millió dollárra való megduplázása sem biztos, hogy elég lesz ahhoz, hogy Andretti helyet kapjon a Forma-1-es rajtrácson? Michael Andretti 1993-ban a McLaren pilótája volt, és most az Egyesült Államok egyik legismertebb autóversenyzői birodalmának élén áll. Célja pedig, hogy a Forma-1-ben is csapatot indítson. A Forma-1, az FI
Összesen hatvan nevezés érkezett a murvás Székesfehérvár-Veszprém Rallyra, közülük kilencen Rally2-ben állnak rajthoz. Hatvan nevezés érkezett a Rally1-es bajnokság egyetlen murvás versenyére, a Székesfehérvár-Veszprém Rallyra, melyet két hét múlva rendeznek. A hatvan nevező közül azonban kilencen a Rally2-es pontokért szállnak autóba. Nem lesz
Igencsak viharverten szállt ki autójából a német pilóta az Osztrák Nagydíj után. Kinézetét egy egészen furcsa és igencsak egészségkárosító okra vezette vissza.
Kimi Räikkönen augusztusban, egy NASCAR versenyen tér vissza versenyzéshez. Kimi Räikkönen, aki hosszú F1-es pályafutását a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon fejezte be, több mint hat hónapja nem versenyzett. A szünet augusztus 21-én ér véget, amikor a finn az Egyesült Államokban lép majd pályára, Watkins Glenben. Egy Chevrolet Camaróval fog versenyezni
Az Osztrák Nagydíj hétvégéjén sprintversenyt is rendeztek, így a szokásosnál több pont gyűjtésére volt lehetőségük az F1-es versenyzőknek. Max Verstappen a szombati sprintet megnyerte, vasárnap azonban második lett Charles Leclerc mögött, Sergio Pérez pedig kiesett a vasárnapi nagydíjon. Ennek eredményeként Leclerc visszaszerezte a második helyet a
Craig Breen sokszor állhatott már dobogós helyen az Észt Rallyn, és az ír M-Sport pilóta ebben bízik a hétvégi versenyen is. Craig Breen számára nem alakult eddig rosszul a Rally Világbajnokság idei szezonja, hiszen folyamatos pontszerzései, valamint Monacói és Szardíniai dobogós eredménye segítségével egyelőre a pontversenyén ötödik helyén áll, m
Folytatódik a Tour de France, a női labdarúgó Európa-bajnokság, a budapesti női tenisztorna, és lesz sznúker, valamint skót futball is az élő közvetítésekben.
A szponzor tartozása miatt nem indítja el a 11-es számú Foyt autót az AJ Foyt Racing, melyet Tatiana Calderon vezetett volna. Az A.J. Foyt Racing csapata nem indítja a 11-es autót a hétvégi Honda Indy Toronto versenyen. Egyelőre nem világos, hogy a Tatiana Calderon által az épített és utcai pályákon, valamint az oválokon JR Hildebrand
George Russell számára nehéz verseny volt az Osztrák Nagydíj, mert hiába rajtolt a negyedik helyről, a Sergio Pérezzel való első körös ütközése sok szempontból megpecsételte a futamát, habár azt hozzá kell tenni, hogy így is sikerült bejönnie negyediknek. Russell begyűjtött egy ötmásodperces büntetést a négyes kanyarban történt esetért, illetve az
Gareth Bale hosszú távra tervez az észak-amerikai profi labdarúgóligában, és reméli, hogy a következő Eb-n, akár a 2026-os világbajnokságon is pályára léphet.
Másodpercen belül az első kilenc versenyző, mindenkinek van esélye a továbbjutásra a Monaco World Cup Stage 1-en! Beérkeztek az első idők a Sim Racing World Cup első szakaszában, ahol a legjobb Assetto Corsás magyar versenyzők mérik össze tudásukat azért, hogy tovább jussanak a nagy presztízsű verseny második szakaszába, a kontinentális kvalifikáci
A korábbi világelső Ashleigh Barty nem bánta meg, hogy márciusban visszavonult a teniszezéstől, egyben cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint a professzionális golf felé fordítaná figyelmét.
Nagyon jók voltak Krózser Menya rajtjai az FIA gokart Európa-bajnokság negyedik, egyben utolsó állomásán az olaszországi Franciacortában. A HUMDA Academy versenyzőjének ez sajnos az eredményeiben nem látszott, mert végig motorproblémával küzdött, kétszer kilökték, egyszer a fennakadt gáz miatt esett ki, de egyéb műszaki problémák is hátráltatták. Í
Oroszország ukrajnai háborúja nyomán eltilthatják az orosz és fehérorosz sportolókat a 2024-es párizsi olimpiától Craig Reedie, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja szerint.
Sergio Pérez zűrös hétvégén van túl Ausztriában, a Red Bull hazai versenyén, ugyanis a vasárnapi versenyen kiesett, miután a George Russell-lel való ütközése megpecsételte a napját. Ugyanakkor már a pénteki időmérőn is gondjai akadtak, mert gyakorlatilag azután esett ki a Q2-ben, miután a Q3 véget ért. Történt ugyanis, hogy kieső helyen állva, a Q3
"Döntés fog születni arról, mi történjen ezzel a két országgal. Úgy vélem, az a közvélekedés, hogy nem kellene kvalifikálniuk" - fogalmazott a NOB korábbi alelnöke.
Túl sokba kerül nekik, ezért versenyt is fognak kihagyni a Glickenhaus autói. A második tengerentúli futamon már biztosan nem utaznak majd el Fujiba. A Monzai 6 óráson Jim Glickenhaus megerősítette a Sportscar365-nek, hogy nem vállalja nagy szállítási költséget egy verseny kedvéért. Az FIA Endurance Bizottságának elnöke, Richard Mille megerősítette
A Toyota Gazoo Racing Észtország előtt fejlesztette Rally1-es autóit, ami segíthet a japán gyártónak Észtország és Finnország gyors szakaszain. Nagyon komoly szezonja van eddig a Toyota Gazoo Racingnek, hiszen hat WRC futamból négyet nyert, mindannyiszor Kalle Rovanpera révén. A japán gyártó azonban az Észt Rally előtt fejlesztette autóit, amivel
Paul Tracy stílusától soha nem állt messze a szórakoztató, érdekes összetűzések gerjesztése, így nem meglepő, hogy élvezi a jelenlegi helyzetet. A 2003-as CART-bajnok a CART-ban, a Champ Carban és az IndyCar Series-ben eltöltött ideje alatt több – gyakran saját maga által kirobbantott – viszály középpontjában találta magát, mint bármelyik társa. Ha
Leírni, olvasni is fájó, de még mindig csak 50 éves lenne kedden Benedek Tibor. A vízilabda-történelem egyik legjobb játékosának sokat köszönhet a sportág, s szomorú belegondolni, mennyi mindent adhatott volna még nekünk a legendás “nyolcas”.
Hétfőn vált hivatalossá, hogy a 2021/22-es OTP Bank Liga-szezon gólkirálya, Ádám Martin a Paksi FC-től a dél-koreai Ulszan Hyundai együtteséhez igazolt. A 27 éves csatár érkezésével párhuzamosan egy másik magyar támadó, Koszta Márk viszont távozott a K League 1 éllovasától, közös megegyezéssel felbontották a szerződését.
Sajtóhírek szerint hiába állítja Daniel Ricciardo, hogy kitölti a szerződését a McLarennel, csapata a biztonság kedvéért felméri, kik közül válogathat, ha új csapattársat kellene keresnie Lando Norrisnak
Oroszország ukrajnai háborúja nyomán eltilthatják az orosz és fehérorosz sportolókat a 2024-es párizsi olimpiától Craig Reedie, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja szerint.
Mick Schumacher ausztriai hatodik helyezése után elmondta, Günther Steiner kemény szavaira is szükség volt ahhoz, hogy végre magára találjon. Azok után, hogy a Brit Nagydíjon megszerezte Forma-1-es pályafutása első pontjait, Mick Schumacher az Osztrák Nagydíjon ismét a pontszerzők között ért célba, sőt, a 6. helyezéssel eddigi legjobb eredményét ér
Kilencévesen hamis papírokkal utaztatták Angliába, ahol évekig dolgoznia kellett az ételért és a szállásért Mohamed Farah-nak, a britek szomáliai születésű négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutójának.
Robert Lewandowski hétfőn csatlakozott társaihoz és visszatért Németországba. A lengyel válogatott csapatkapitánya azonban egymaga, családja nélkül utazott Münchenbe, rengeteg fenyegetést kapott közösségi oldalain.
A Hertha BSC 24 éves támadójának Marco Richternek hererákkal kell megküzdenie. A nagyszerű játékos elsődleges diagnózisáról a berlini klub közleményben számolt be.
Levonva a sprint tanulságait Charles Leclerc és a Ferrari is kitalált egy olyan taktikát az Osztrák Nagydíj vasárnapjára, amivel kellemetlen meglepetést okoztak Max Verstappennek.
Szabanin Natália remekül helytállt, de az első fordulóban kiesett a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.
Nelson Piquet-nek 15 öt napja van arra, hogy megmagyarázza miért használt rasszista és homofób kifejezéseket Lewis Hamiltonnal kapcsolatban. Ugyan még tavaly mondta az illetlen jelzőket a háromszoros világbajnok, ám a Forma-1, a Mercedes és a média csak a silverstone-i futam előtt kapta fel a történetet. Azóta már a brit pilóta is elmondta vélemény
Küzdelmes futamokkal zárult a négyfutamos FIA gokart Európa-bajnokság az olaszországi Franciacortában. Molnár Martin nagy várakozásokkal érkezett a versenyre, hiszen ugyanezen a pályán két héttel korábban a Champions of the Future Euro Series (CF) záró futamán pályafutása egyik legjobb eredményét elérve, a döntőben a harmadik helyen végzett. A HUMD