Charles Leclerc úgy érezte, elég világosan fogalmazott a rádióban, milyen taktikát szeretne elkerülni. Nem értette, miért éppen azt választotta a Ferrari
Max Verstappen újabb futamgyőzelmet szerzett, ezúttal a Hungaroringen, ahol életében először tudott nyerni. A holland a tegnapi időmérős problémák után a 10. helyről jutott ilyen messzire, tehát nem véletlenül lepődött meg az eredményen a leintés utáni interjúban. „Abban bíztam, hogy közel kerülhetek a dobogóhoz” – nyilatkozta az előzetes várakozás
Nem a gumiválasztás és a kerékcsere időzítése, a Ferrari tempójának eltűnése okozta az újabb kínos vereséget – állítja a vörösök csapatfőnöke. Mattia Binotto nem érzi szükségét a stratégiai csapat átalakításának.
Dzsudzsák Balázs elégedetten értékelt a DVSC Kisvárdán játszott 2–2-es döntetlenje után az OTP Bank Liga első fordulójában. A Debrecen már 10-es mezben szereplő csapatkapitánya gólt is szerzett a mérkőzésen, csapata pedig a 93. percben mentet pontot.
Daniil Kvyat szerint az, hogy orosz versenyzőként elindulhat a NASCAR-ban azt jelenti, hogy az USA sokkal sportszerűbb, mint Európa. Kvyat ezen a hétvégén debütál a NASCAR Cup Seriesben a Team Hezeberg csapatával az indianapolisi pályán, ahol a 36. helyre kvalifikálta magát a vasárnapi futamra. Az FIA nem tiltotta el az orosz versenyzőket a verseny
Sallai Roland góllal járult hozzá az SC Freiburg 2-1-es győzelméhez az 1. FC Kaiserslauten otthonában a labdarúgó Német Kupa első fordulójának vasárnapi játéknapján.
Egy ideig nagyon úgy nézett ki, hogy Charles Leclerc fogja megnyerni a Magyar Nagydíjat, azonban a Ferrari újabb stratégiai hibája gyorsan véget vetett a győzelemről szőtt álmainak. Max Verstappen viszonylag korán, 30 körrel a verseny vége előtt hívta ki a Red Bull második alkalommal is a bokszba. Az olaszok ekkor kapituláltak, ugyanis az első hibá
Már a rajtrácsra vezető körön felismerte a Red Bull azt a csapdát, melynek létezését a Ferrari még utólag sem igen akarta elismerni. Max Verstappen az ellenfél botlása után csapata magabiztosságát és rugalmasságát dicsérte.
Lewis Hamilton zsinórban ötödik dobogóját szerezte a Magyar Nagydíjon, egy remek stratégiával a hétszeres világbajnok lett a második, a verseny végén még pole pozíciós csapattársát is megelőzte. Hamilton az időmérőn csak hetedik lett, a DRS-sel akadtak problémái a Q3-ban. Enélkül a brit úgy érzi, még jobb lehetett volna. „Nagyon boldog vagyok. A he
Soha nem látott szurkolósereg előtt rendezték a 2022-es női labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi fináléját, a házigazda Anglia Németország elleni döntőjét a Wembley Stadionban. Az UEFA tájékoztatása szerint 87192 néző látogatott ki a londoni futballszentélybe, ami óriási rekordot jelent: nemcsak a női, de még a férfi futball történetében sem volt s
Ha megfuthatta volna azt a szombati időmérős kört… Lewis Hamilton nem győzte ezt ismételgetni az újabb második helyet hozó Magyar Nagydíj után, ami szerinte akár a győzelmét is hozhatta volna. De szerinte már így sem kell rá sokat várni.
Kyle Busch elismerte, hogy aggasztja a jövőjével kapcsolatos bizonytalanság, pedig még egy fizetéscsökkentésbe is belemenne. Tudva, hogy a piac más, mint évekkel ezelőtt, Kyle Busch szombaton elismerte, hogy hajlandó engedményeket tenni és a jelenlegi fizetésétől alacsonyabb ajánlatot is elfogadni. “Bármi is lesz az, tárgyalnunk kell róla” – mondta
Hatalmas vita keveredett a maratont 36 fokban lefutó tízéves Lóci körül, az apát még kiskorú veszélyeztetése miatt is feljelentették. Horváth Attila, a gyerek apja most először nyilatkozik az ügyben. A vita többi résztvevőjével és futóedzőkkel is beszélgettünk.
A hosszú sérülése után visszatért Kalmár Zsolt góllal járult hozzá a Dunaszerdahely 3-0-s hazai sikeréhez az FC ViOn Zlaté Moravce ellen a szlovák labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Chloe Kelly egy 110. percben szerzett góllal döntötte el a női labdarúgó Európa-bajnokság fináléját, melyet a házigazda angolok 2–1-re nyertek meg Németország ellen, a londoni Wembley Stadionban, Eb-rekordot jelentő 87 ezer néző előtt. A Manchester City támadója örömében még a mezét is lekapta, amiért sárga lapot kapott, de ez aligha érdekelte.
A Formula E londoni versenyhétvégéjének vasárnapi futamán Lucas di Grassi győzedelmeskedett, aki megakadályozta, hogy Jake Dennis duplázzon az angol fővárosban a szombati győzelme után, de az Andretti versenyzője így is második lett. A poleból rajtoló Dennis eleinte megtartotta az első helyet, ráadásul az első tíz körben kontrollálta is a versenyt.
Főnökéhez hasonlóan Carlos Sainz sem a Ferrari taktikájában látta a magyarországi vereségük okát. Egyszerűen túl lassúak voltak – és nála ez a kerékcserékre is igaz volt
Bognár György csapata megkezdi szereplését a másodosztályban, rögtön egy komoly próbatétel vár az MTK-ra az első fordulóban. A mérkőzés előtt jelentkezik a Magyar Nagydíjt kiveséző Boxutca magazin és az első NB I-es fordulót elemző Góóól! 2.
A Ferencváros sokáig kínlódott, de végül a 94. percben szerzett góllal legyőzte a Puskás Akadémiát az OTP Bank Liga első fordulójának vasárnapi játéknapján.