Szabanin Natália remekül helytállt, de az első fordulóban kiesett a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.
Nelson Piquet-nek 15 öt napja van arra, hogy megmagyarázza miért használt rasszista és homofób kifejezéseket Lewis Hamiltonnal kapcsolatban. Ugyan még tavaly mondta az illetlen jelzőket a háromszoros világbajnok, ám a Forma-1, a Mercedes és a média csak a silverstone-i futam előtt kapta fel a történetet. Azóta már a brit pilóta is elmondta vélemény
Küzdelmes futamokkal zárult a négyfutamos FIA gokart Európa-bajnokság az olaszországi Franciacortában. Molnár Martin nagy várakozásokkal érkezett a versenyre, hiszen ugyanezen a pályán két héttel korábban a Champions of the Future Euro Series (CF) záró futamán pályafutása egyik legjobb eredményét elérve, a döntőben a harmadik helyen végzett. A HUMD
Kilencévesen hamis papírokkal utaztatták Angliába, ahol évekig dolgoznia kellett az ételért és a szállásért Mohamed Farah-nak, a britek szomáliai születésű négyszeres olimpiai bajnok hosszútávfutójának.
A vizes sportágak nemzetközi szövetsége (FINA) kedden bejelentette a dohai világbajnokság pontos időpontját, amelyre 2024. február 2. és 18. között kerül sor Katar fővárosában.
David Coulthard úgy véli, hogy az F1-ben a szurkolók viselkedése miatt egyre nagyobb aggodalmat keltő problémákat Lewis Hamilton és Max Verstappen összefogása enyhíthetné. Reflektorfénybe került a nézők viselkedése, miután Nagy-Britanniában és Ausztriában is előfordult, hogy a pilótákat kfújolták, köztük Hamiltont is, amikor a Red Bull Ringen a kva
Fél évvel a versenyigazgatói pozícióból való menesztése után Michael Masi úgy döntött, tovább nem kíván a Nemzetközi Automobil-szövetségnél (FIA) dolgozni más szerepkörben sem.
A hazai résztvevők közül elsőként Bondár Anna jutott be a nyolcaddöntőbe, míg Jani Réka a nyitókörben kiesett a 250 ezer dollár (100 millió forint) összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán.
Távozik a komplett FIA-tól is a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon botrányos helyzetbe kerülő volt F1-es versenyigazgató Michael Masi, aki ezzel egyidőben haza is költözik Ausztráliába. Az ausztrál Masi Charlie Whiting 2019-es melbourne-i váratlan halála után töltötte be a Forma-1 versenyigazgatói posztját egészen a 2021-es szezonzáróig. Ahol megosztó és
Egy 1929-es Bentley 4,5 nyerte az Ypres–Isztambul Challenge világháború előtti kategóriáját, míg a Classicban egy 1965-ös Porsche vitte a prímet. A pandémia alatt szüneteltek a hosszútávú maraton rallyk, de a Rally the Globe csapata egy különleges Yprestől, Isztambulig tartó versennyel készítette elő a 2023-ra tervezett Alaszka–Mexikó és a ’24-es
Szegény Cristopher Bell megkapta Bubba Wallace boxcsapatát, és az első versenyén azonnal el is hagyta egy kerekét. Az Atlanta Motor Speedway-en megrendezésre kerülő futam előtt a Joe Gibbs Racing és a 23XI Racing úgy döntött, hogy intézkedést tesznek Bubba Wallace borzalmas boxutcai helyzetének rendezésére. Végül úgy döntöttek, hogy Christopher Bel
Pletykák szerint Sebastian Vettel és Alex Albon is rajta van a McLaren listáján. Carlos Sainz 2020-ban fogadta el a Ferrari ajánlatát, így a wokingiaknak egy új versenyzőt kellett találniuk Lando Norris mellé. Korábban már tárgyaltak Daniel Ricciardóval, ám a Red Bulltól elszakadó ausztrál akkor a Renault-ot választotta helyettük. 2021-ben végül a
Nagyon furcsa, és egyben kellemetlen szituáció állt elő Ádám Martin Ulszan Hyundaiba szerződése kapcsán. A magyar válogatott futballista érkezésével ugyanis egy másik magyar játékosnak, a tavasszal a dél-koreai csapatba igazoló Koszta Márknak távoznia kell.
Szinte felfoghatatlan, honnan és hogyan nem talált a kapuba William Akio, a Valour FC játékosa a HFX Wanderers ellen vasárnap játszott mérkőzésen a kanadai Premier League-ben. Mindössze annyi dolga lett volna, hogy a gólvonalon táncoló labdát egy finom érintéssel a kapuba segítse, de onnan is képes volt mellé lőni – társai és a nézők megdöbbenésére
Nemcsak a kellemetlen ellenféllel, hanem a hatalmas várakozással is meg kell birkóznia a Ferencváros labdarúgócsapatának a kazah Tobol elleni szerdai, hazai Bajnokok Ligája-selejtező-visszavágón (M4, 20). A magyar bajnok az első meccsen meglehetősen harmatos játékkal 0-0-s döntetlent ért el, ám közel telt ház előtt – tegnapig több mint 15 ezer jegy
Zürich – Egy éve várnak rá a teniszrajongók, hogy újra a pályán lássák a 20-szoros Grand Slam-győztes Roger Federert. A svájci klasszis legutóbbi kijelentései azonban arra engednek következni, a 40 esztendős legenda a visszavonulás küszöbén áll.
Két magyar, Dárdai Pál és Király Gábor is bekerült a Hertha BSC labdarúgóklub álomcsapatába, melyet a Bild című német napilap állított össze. A 108-szoros válogatott Király óriási megtiszteltetésnek tartja, hogy nem felejtették el Berlinben.
Sebastian Vettel felfüggesztett pénzbüntetést kapott a múlt hétvégi Osztrák Nagydíjon mutatott viselkedése miatt. A négyszeres világbajnok a versenyzői megbeszélés vége előtt egyszerűen elsétált, ami nem megengedett. Az eset még pénteken történt, amikor is komoly frusztrációt váltott ki a pilótákból a szabályok betartatásáról való egyezkedés. Vette
Aggályosnak találta Carlos Sainz, hogy túl sokáig kellett várnia a lángba borult Ferrarijában, mire segítséget kapott a pályabíróktól. Az FIA is reagált.
Pierre-Louis Loubet Szardínián először mutatta meg igazi tehetségét, azonban a negyedik hely után továbbra is szeretne a földön maradni és tovább fejlődni. Pierre-Louis Loubet idei negyedik versenyére készül az M-Sport csapatával, mellyel Szardínián igazi meglepetést okozva már a negyedik helyen ért célba. A francia versenyző kihagyta a kenyai Sza
Jól belökött bringa döntött a Nick Schultz-cal vívott befutón Magnus Cort javára a Tour de France keddi, tizedik szakaszán, amely rövid ideig félbe is szakadt, mert tüntetők egy csoportja megpróbálta elbarikádozni az utat.
Milánó – Közös megegyezéssel szerződést bontott chilei válogatott sztárjával, Arturo Vidallal az olasz bajnokságban legutóbb ezüstérmes Inter labdarúgócsapata.
Kinyílt az angol gólzsák Norvégia ellen! Anglia női labdarúgó-válogatottja gólrekordot jelentő 8-0-ra győzte le a hazai Európa-bajnokság A csoportjában a norvégokat, korábban még sosem nyertek ekkora különbséggel a kontinenstorna történetében. A régi csúcsot is az angolok tartották a Skócia elleni 2017-es 6-0-s győzelmükkel, erre pakolt rá még két
Miközben ő maga nem kívánt beszélni a törtétekről, versenyzőtársai megerősítették, Sebastian Vettelnek alapos oka volt kivonulni a pénteki versenyzői eligazításról.
Tíz év után távozik a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzői posztjáról Csang Csing Lina - jelentette be közleményben kedden a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ).
A verseny utáni beszélgetésekből kiderült, hogy Kevin Magnussen motorja is rakoncátlankodott. Az utóbbi időszakban a Ferrari erőforrásai előszeretettel adják meg magukat. Legutóbb Carlos Sainz járt pórul. A Red Bull Ringen a második helyen haladt a spanyol versenyző, mikor autójából füst bújt elő, majd a versenygép ki is gyulladt. Lawrence Barretto