2022. június 2. csütörtök

jún. 2
9:12
Lionel Messi megint egy trófeát emelhetett a magasba: Argentína nyerte az interkontinentális Szuperkupát (Blikk)
Egy régi hagyomány kelt újra életre a nemzetközi labdarúgásban. Még 1985-ben és 1993-ban volt egy próbálkozás, amikor is Artemio Franchi-kupa néven bonyolították le a labdarúgó Európa-bajnok és a Copa América-győztes csatáját. Aztán majd három évtizedes csend után idén ismét összecsapott az öreg kontinens és Dél-Amerika legjobb válogatottja.
jún. 2
9:12
Albon direkt tarthatta fel Leclerc-t Monacóban (Racing)
A Ferrari szurkolói rendkívül elégedetlenek voltak a vasárnapi Monacói Nagydíjat követően. Charles Leclerc és Carlos Sainz ugyanis hiába rajtolhatott az első sorból, végül csak a 2. és a 4. helyen értek célba. A monacói pilóta ráadásul a pole-ból csúszott vissza egészen a negyedik helyre, ebben pedig a Red Bull kötelékében versenyző Alex Albon is k
jún. 2
9:24
Elhunyt a Ferencváros legendás futballistája (Infostart)
Életének 76. évében váratlanul elhunyt Szőke István, a Ferencváros legendás jobbszélsője, korábbi tizenháromszoors válogatott futballista.
jún. 2
9:24
Még mindig nincs válasz a Mercedes legégetőbb kérdésére (m4sport.hu)
Menekülne a Mercedes a senki földjéről – de merre tegye? Az utat továbbra is csak keresik, Lewis Hamilton máris jelezte, szabadulna a W13-as pár tulajdonságától 2023-ban.
jún. 2
9:42
A római Gyémánt Liga-versenyt is kihagyja az olasz olimpiai bajnok sprinter (m4sport.hu)
Sérülés miatt a római, illetve az oslói Gyémánt Liga-viadalon sem állhat rajthoz Marcell Jacobs, az olaszok kétszeres olimpiai bajnok atlétája.
jún. 2
9:42
A Trackhouse tulajdonosa tudta, hogy Räikkönen visszatérne a Nascar-ba (Racing)
Justin Marks, a Trackhouse Racing Team tulajdonosa tudta, hogy Kimi Räikkönent érdekli egy újabb NASCAR szereplés.
jún. 2
10:00
Elhunyt Szőke István (HírTV)
Életének 76. évében elhunyt Szőke István, a Ferencváros válogatott labdarúgója.
jún. 2
10:06
Elhunyt a Ferencváros kétszeres bajnok és 13-szoros válogatott labdarúgója (m4sport.hu)
Életének 76. évében elhunyt Szőke István, a Ferencváros válogatott labdarúgója.
jún. 2
10:12
Nem a McLaren, Ricciardo az, aki szerződést bonthat? (m4sport.hu)
Bár a McLarennek is oka van az elégedetlenségre, sajtóhírek szerint nem ők, hanem Daniel Ricciardo az, aki idő előtt felbonthatja a megállapodásukat.
jún. 2
10:12
A Belga és a Francia Nagydíj évente válthatja egymást? (Racing)
Jövőre a Forma-1 a jelenleg maximumot jelentő 24 versenyt szeretne, ám még egy ekkora mennyiség esetén sem férne be minden helyszín a naptárba, a hírek szerint pedig a Monacói, a Francia és a Belga Nagydíj van a legnagyobb veszélyben ilyen téren. Mindhárom versenyhelyszín szerződése az idén jár le, és jelenleg még egyikőjüknek sincs új kontraktusa
jún. 2
10:18
Elhunyt Szőke István, a Ferencváros válogatott labdarúgója (Demokrata)
Életének 76. évében elhunyt Szőke István, a Ferencváros válogatott labdarúgója.
jún. 2
10:24
Olvasóink szerint Rovanperä, szerintünk Sordo vagy Neuville nyer (Racing)
Az eddigi négy rally világbajnoki futamból hármat Kalle Rovanperä nyert, ráadásul Portugáliában elsőnek rajtolva is győzni tudott. A Rallycafe.hu olvasói őt tartják a legesélyesebbnek, szerkesztőségünk más véleményen van, de érdekes módon a Dirtfish.com szakírói megint egy másik álláspontot képviselnek. Szokásunknak nevezhetjük, hogy a versenyek el
jún. 2
10:36
Meghalt Szőke István, a Fradi legendás játékosa (rtl.hu)
Az örökös bajnok 75 éves volt.
jún. 2
10:48
Érdekeset léptt a Jaguar Instagramon (Racing)
A több, mint 12 millió követővel rendelkező Jaguar “lecsupaszította” Instagram fiókját. A profilról több, mint 10 évnyi poszt tűnt el a követők szeme elől. Persze nem biztos, hogy ezek ténylegesen törölve lettek, valószínűbb, hogy archiválták azokat. Az új bejegyzések mindegyike már elektromos járműveket hivatott népszerűsíteni, mivel a Jaguar közö
jún. 2
11:00
Moszkvából érkezik a Hertha BSC új vezetőedzője (m4sport.hu)
Az Orosz Kupa elbukott döntőjét követően mondott le posztjáról.
jún. 2
11:06
Krizsán Xénia: Már erősen ki vagyok éhezve a versenyekre (m4sport.hu)
Szokatlanul hosszú pihenés után kezdte meg a felkészülést az idei feladatokra Krizsán Xénia fedett pályás Európa-bajnoki bronzérmes többpróbázó, aki a téli szezont kihagyta, így már nagyon várta, hogy újra versenyezhessen.
jún. 2
11:06
Sandro Schwarz lett a Hertha BSC vezetőedzője (HírTV)
A berlini klub csütörtökön jelentette be a 43 éves szakember érkezését.
jún. 2
11:12
Érdekeset lépett a Jaguar Instagramon (Racing)
A több, mint 12 millió követővel rendelkező Jaguar “lecsupaszította” Instagram fiókját. A profilról több, mint 10 évnyi poszt tűnt el a követők szeme elől. Persze nem biztos, hogy ezek ténylegesen törölve lettek, valószínűbb, hogy archiválták azokat. Az új bejegyzések mindegyike már elektromos járműveket hivatott népszerűsíteni, mivel a Jaguar közö
jún. 2
11:42
Nyolc év után távozik a Manchester United világbajnok középpályása (m4sport.hu)
Június végén lejár a szerződése.
jún. 2
11:42
A Nascar legendájának leesett az álla Coca-Cola 600-tól (Racing)
A 2022-es Coca-Cola 600 nagy siker volt. Sőt, sokan a történelem egyik legjobb NASCAR versenyének kiáltották ki. Igaz, ez volt minden idők leghosszabb NASCAR-futama is, de ez csak még több akciót jelentett a rajongók számára. A NASCAR legenda, és jelenlegi kommentátor Clint Bowyer is határozott véleménnyel volt a versenyről “Olyan volt, mintha senk
jún. 2
12:00
Beszédes reakciók Vettel főnökétől a Schumacher-pletykára (m4sport.hu)
Nem olyan versenyzőként viselkedik Sebastian Vettel a főnöke szerint, aki a visszavonulását tervezi. Mike Krack zavart viselkedése viszont arról árulkodott, hogy nem lehetnek alaptalanok a Mick Schumacher érkezéséről szóló találgatások
jún. 2
12:02
Marco Rossi dicséretnek veszi, hogy a közönség már elvárja a csodát a válogatottól (m4sport.hu)
A szövetségi kapitány szerint egyáltalán nem magától értetődő, hogy a magyar válogatott olyan eredményeket ér el az elitmezőny tagjaival szemben, mint az utóbbi időben, de dicséretnek veszi, hogy a közönség már elvárja a csodát a csapattól.
jún. 2
12:12
A címvédő szerint a tavalyinál is izgalmasabb verseny várható az idei Kékszalagon (m4sport.hu)
A címvédő RSM csapat szerint a tavalyinál is izgalmasabb küzdelem várható az 54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj tókerülő vitorlásversenyen, amely július 14-én 9 órakor rajtol Balatonfüredről.
jún. 2
12:12
Fontos vezető távozik az FIA-tól (Racing)
Nemrégiben vált hivatalossá, hogy az FIA sportért felelős főtitkára, Peter Bayer távozik a posztjáról. Az osztrák szakember – aki 2021-től fogva a Nemzetköri Automobil Szövetség ügyvezető igazgatója is volt – helyét Toto Wolff egykori tanácsadója, Shalia Ann-Rao veszi majd át. Bayer feladata a versenytevékenységek figyelése volt a gokarttól egészen
jún. 2
12:24
Moszkvából érkezik a Hertha új edzője (Infostart)
Sandro Schwarzot nevezték ki a német élvonalban szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
jún. 2
12:24
Bucsi Attila a Red Bull Ringen folytatná a dominanciáját (Racing)
Bő egy hónap múlva a Forma–1 mezőnye köröz majd a Red Bull Ringen, az előttünk álló hétvégén viszont a M1RA két fiatal magyar autóversenyzője, a 14 éves Bucsi Attila és a 15 éves Csermely Móric teljesíti ugyanazokat a kanyarokat, mint Max Verstappen, Lewis Hamilton vagy éppen Charles Leclerc. A Swift Cup Europe idei első fordulóját
jún. 2
12:48
A Veszprém visszahódítaná, a Szeged megvédené bajnoki címét a férfi kézibajnokságban (m4sport.hu)
A Telekom Veszprémnek a diadalhoz meg kellene törnie a hazai pálya átkát a férfi kézilabda NB I döntőjében, amely pénteken kezdődik a címvédő Pick Szeged otthonában.
jún. 2
12:54
Székely Norbert: A csapat megérezte azt, mi az, amit szeretnénk látni (m4sport.hu)
Szükségesnek és nagyon hasznosnak nevezte Székely Norbert szövetségi kapitány a magyar női kosárlabda-válogatott háromhetes összetartását, amely során három mérkőzést játszott az együttes Portugáliában.
jún. 2
13:06
Gareth Bale és James Milner is megkapta az egyik legmagasabb brit kitüntetést (m4sport.hu)
A walesi támadó és az angol középpályás a Brit Birodalom Rendjének tagja címet viselheti csütörtöktől.
jún. 2
13:12
Schumacher ismét elővette Leclerc-t: ennél szerényebbnek kellene lennie (Racing)
Charles Leclerc a Monacói Nagydíj után sem úszta meg Ralf Schumacher kritikáját. A hatszoros futamgyőztesnek ezúttal a monacói pilóta verseny utáni megnyilvánulásai nem tetszettek. Ralf Schumacher a Monacói Nagydíj előtt már kritizálta Charles Leclerc-t, amiért szerinte nem hozza ki a legtöbbet a „nagyon jó” Ferrariból. A Hercegségben azonban Lecle
jún. 2
13:18
Magyaráz a Ferrari: kétszer követték el ugyanazt a hibát Leclerc-rel (m4sport.hu)
Két hibát vétett a Ferrari a Monacói Nagydíjon főstratégájuk szerint, mindkettőnél a távolságok felbecsülésével volt gond. Magyarázatot adott, és a következő lépésről beszélt.
jún. 2
13:30
Lőw Zsolt lehet a Schalke vezetőedzője (m4sport.hu)
A Chelsea magyar másodedzője az egyik fő esélyes a posztra.
jún. 2
13:30
Musk bekeményített, vége a jó világnak a Teslánál (Racing)
A világ leggazdagabb emberének elege van ebből az egész otthonról dolgozósdiból. A Teslánál jönnek a MINIMUM 40 órás munkahetek. Tesla Inc. vezérigazgatója, Elon Musk kedden késő este e-mailt küldött “Mindenkinek” az elektromos autókat gyártó vállalatánál, amelyben részletezte egy korábbi, a vezető beosztású munkatársaknak szóló levelét, amelyben a
jún. 2
13:42
Holtan találták otthonában a Dallas Cowboys korábbi futóját (m4sport.hu)
Harmincnyolc éves korában meghalt Marion Barber, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Dallas Cowboys és a Chicago Bears korábbi játékosa.
jún. 2
13:54
Putyin egyik kedvenc focistája, a legendás Pelé is üzent a háború kapcsán az oroszoknak (Blikk)
Nem akárhonnan, a legendás brazil futballistától, Pelétől kapott üzenetet Vlagyimir Putyin. A legendás tízes azt kéri az orosz elnöktől, fejezze be a gonosz és értelmetlen háborút Ukrajna ellen.
jún. 2
14:12
Tényleg direkt volt, de nem úgy: Albon megmagyarázta Leclerc feltartását (Racing)
Többekben felmerült, hogy Charles Leclerc nem véletlenül szorult be közel egy teljes körre Alex Albon Williamse mögé a Monacói Nagydíjon, és a thai-brit pilóta esetleg a Red Bullnak akarhatott segíteni ezzel. Valójában azonban Albon csak a saját versenyét helyezte előtérbe, miközben úgy volt vele, Leclerc-nek is az a legjobb, ha nem engedi elő őt.
jún. 2
14:24
Maradona után a 40. trófeáját nyerő Messi is Finalissima-győztes (m4sport.hu)
Lionel Messi pályafutása 40. trófeáját szerezte meg azzal, hogy az argentin labdarúgó-válogatott az ő hathatós közreműködésével megnyerte az interkontinentális Szuperkupát.
jún. 2
14:30
A Real Madrid bejelentette a „világ egyik legjobb hátvédjének” leigazolását (m4sport.hu)
A német válogatott játékos a 2021-es BL-győztestől a 2022-eshez szerződött.
jún. 2
14:30
Szardínia Rally (Racing)
2022. június 2-5. között rendezik a Rally Világbajnokság idei ötödik futamát, a murvás Szardínia Rallyt. Összegyűjtöttük róla a legfontosabb tudnivalókat, az időtervet, a nevezési lista, az eredmények, valamint közvetítések linkjeit, illetve pár érdekességet.  A Szardínia Rally legsikeresebb versenyzői  Az olasz verseny legsikeresebb versenyzője Sé
jún. 2
14:36
Wolff nem kérné arra Hamiltont, hogy álljon be Russell mögé (m4sport.hu)
Álljon bármennyivel is jobban a bajnokságban George Russell, a Mercedes csapatfőnökének eszébe sem jut beállítani mögé Lewis Hamiltont.
jún. 2
14:36
Rüdiger a Real Madridhoz igazol (HírTV)
Bemutatására június 20-án kerül sor.
jún. 2
14:54
Verstappen tanulhatna a szárnyaló Péreztől? (m4sport.hu)
Talán nem fogja tudni tartósítani a monacói formáját Sergio Pérez, ám Ralf Schumacher szerint Max Verstappennek lenne mit tanulnia csapattársától.
jún. 2
15:06
Major Veronika ezüstérmet szerzett a bakui világkupán (m4sport.hu)
Major Veronika ezüstérmet szerzett sportpisztolyban a Bakuban zajló sportlövő világkupa-versenyen.
jún. 2
15:12
Jordan szerint Russell letaszítja a trónról Hamiltont (Racing)
Eddie Jordan úgy véli, hogy George Russell letaszította Lewis Hamiltont a trónról, miután a Mercedes új pilótája pozitívan kezdte a szezont. A Mercedes idei nehézségei ellenére az ifjabbik versenyzőjük, Russell eddig eredmnyesebbnek bizonyul, és népszerűsége is növekszik.. A korábbi Williams-pilóta hasznosította a tapasztalatait, melyeket korábban
jún. 2
15:18
Botka Endre megsérült, elhagyta a válogatott edzőtáborát (m4sport.hu)
Botka Endre nem játszhat a magyar labdarúgó-válogatott júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésein.
jún. 2
15:24
Neymar duplázott, Szöulban győztek a brazilok (m4sport.hu)
A brazil labdarúgó-válogatott 5-1-re nyert a hozzá hasonlóan világbajnoki résztvevő dél-koreai együttes vendégeként barátságos mérkőzésen, csütörtökön.
jún. 2
15:42
Magyarországon tartaná Rapport Richárdot a hazai sakkszövetség elnöke (Infostart)
Szabó László elfogadhatatlannak, hibásnak és károsnak tartja a román színekben versenyezni kívánó Rapport Richárd döntését.
jún. 2
15:42
Argentína ismét IndyCar futamot rendezne (Racing)
Az Indianapolis 500 után egy argentin küldött látogatást tett az IndyCar Series-nél, hogy érdeklődjön a latin-amerikai országban rendezendő futam lehetőségéről.
jún. 2
16:00
Mosolyogjon, mester! Zseniális fotóval mutatták be Szalai Attiláék új edzőjét (m4sport.hu)
A 67 éves portugál edző egy évre írt alá.
jún. 2
16:02
Brundle: Az előző két futam próbára tette Leclerc és a Ferrari kapcsolatát (m4sport.hu)
Két győzelmet bukott a monacói, egyet műszaki hiba, egyet taktikai baki miatt.

Keresés