Sebastian Vettel válaszolt az albertai (Kanada) energiaügyi miniszter, Sonya Savage neki címzett kritikáira, miután felszólalt a régió olajhomok-kitermelése ellen, annak környezetkárosítása miatt. Savage “képmutatással” vádolta meg Vettelt, mivel csapatának az Aston Martinnnak a névadó szponzora az Aramco, szaúd-arábiai olajvállalat. A 34 éves vers
– A szakadó esőben saját országos csúcsát megjavítva diadalmaskodott az atlétikai országos bajnokságon a női 100 méteres gátfutás döntőjében Kozák Luca.
Huff kettős dogogót szerzett a Zengő Motorsportnak Aragónban, míg Michelisz után Nagy Dani is a győzelem közelébe került. A szabadedzéseken a Hyundai és a Cupra tűnt gyorsnak, de az időmérőn két Audi és két Lynk & Co vívott a pole-ért Huff mellett. Közülük a két Audi, Magnus és Berthon bérelték ki az első sort. Nagy
Alighanem már visszafelé számolnak az Újpest focicsapatának szimpatizánsai, annyira várják június 30-át, az új tulajdonosi kör színre lépését. Elképzelhető azonban, hogy a várva várt nagy üzlet, és ezzel együtt a megújulás, a felemelkedés csak illúzió marad a Megyeri úton.
Az áhított 100 éremhez már "csak" négyet kell nyernie. Budapesten nem sikerült gyarapítania a gyűjteményét, de idén még lesz két lehetősége. Az esélyei sokkal jobbak, mint gondolnád.
A budapesti vizes világbajnokságon érmeket átadó két ukrán gyerek sorsa is ékes bizonyítéka annak, hogy a béke az egyetlen megoldás, a háborúnak minél előbb véget kell érnie – közölte a kormányszóvivő vasárnap a Facebookon.
Szerencsére mindenki megúszta a Truck Series nagy balesetét szombat hajnalban Nashville-ben, Matt DiBenedetto azonban nem volt boldog. Az incidenst egy Grant Enfinger, Matt DiBenedetto, Corey Heim és Ty Majeski közötti négyes csata váltotta ki. Amikor a négy versenyző között elfogyott a hely, DiBenedetto, Heim és Enfinger keményen a falnak csapódot
Mindenki tartotta magát a taktikához, és mindenki a maximumot hozta ki magából - a magyar nyíltvízi válogatott tagjai szerint ezen múlott a vasárnapi 6 kilométeres váltóban szerzett világbajnoki ezüstérem, na meg Rasovszky Kristóf benyúlásán, amelyet nem hiába gyakorolt sokat az utóbbi időben.
Tavaly év végén köszönt le az FIA korábbi elnöke, Jean Todt, pozícióját pedig Mohammed ben Sulayem vette át. Bernie Ecclestone-nak, az F1 egykori vezérigazgatójának állítólag kulcsszerepe lehetett abban, hogy Ben Sulayemet decemberben nagy aránnyal megválasztották az angol ügyvéd Graham Stokerrel szemben, akit előzetesen a legesélyesebbnek tartotta
A címvédő Szombathelyi Szanda, Villám Lilla kettős nyerte a strandröplabda országos bajnokság második, tatai mesterversenyét, a férfiaknál a három héttel ezelőtti nyitányon is diadalmaskodó, 2019-ben bajnok Kiss Dániel, Rása Alex duó győzött.
Őrületes befutó és célfotó döntött a világbajnoki ezüstről a nyíltvízi úszók csapatversenyében, amelynek legvégén Rasovszky Kristóf azt a Gregorio Paltrinierit nyúlta le, aki szombaton még a Duna Aréna medencéjében, minden idők második legjobb idejével nyerte az 1500-at.
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a Duna Arénában rendezett és szombaton véget ért világbajnokságon a szurkolók tanúi lehettek a generációváltásnak.
Hat döntetlen és egy vereség után vasárnap a nyolcadik fordulóban Rapport Richárd megszerezte első győzelmét a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján.
A négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel a 2021-es szezon előtt csatlakozott az Aston Martinhoz, de a jelenlegi szerződése az idei szezon végén lejár. Korábban jelezte, hogy a nyár folyamán szeretné eldönteni, hogy folytatja-e vagy sem. Vettel a 2023-as versenyzői piac egyik legfontosabb eleme lehet, főleg mert, mert az élmenő csapatok felál
Rapport Richárd hat döntetlen és egy vereség után vasárnap a nyolcadik fordulóban megszerezte első győzelmét a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján.
Könnyed játékkal fordul rá a torna lényegi részére a magyar női vízilabda-válogatott, miután Argentína 23-6-os legyőzésével vasárnap bejutott a hazai rendezésű világbajnokság negyeddöntőjébe.
A Batmobilra hajazó McMurtry Spéirling volt a tettes, a Goodwood Festival of Speed egyik elektromos résztvevője. A brit márka egy kelta szóról nevezte el autóját, aminek jelentése hurrikán. Találó, hiszen első nagy fellépésén máris nagy vihart kavart. Az ennek ellenére meglepően kis autó elektromos meghajtással és egy ventillátorral van felszerelve
A Falco KC 99–70-re legyőzte az Egis Körmend csapatát a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik (mindent eldöntő) mérkőzésén, így története során negyedszer magyar bajnoki címet szerzett.
A címvédő Szombathely hazai pályán 99-70-re legyőzte a Körmendet vasárnap a férfi kosárlabda NB I döntőjének ötödik, utolsó mérkőzésén, így 3-2-es összesítéssel megnyerte a párharcot, és begyűjtötte fennállásának negyedik aranyérmét.
Tudtán kívül kért időt a magyar–argentin vb-nyolcaddöntő hajrájában a dél-amerikaiak edzője, aki az időkérő oszlopon könyökölve furcsállotta, miért állt meg a játék.
Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya szerint a Duna Arénában rendezett és szombaton véget ért világbajnokságon a szurkolók tanúi lehettek a generációváltásnak.
Az Alfa Romeo versenyzője, Guanyu Zhou gyerekkori kedvence Fernando Alonso, így most mindenképp furcsa számára, hogy a spanyollal egy mezőnyben versenyezhet. A kínai versenyző idén debütált a Forma-1-ben, a középmezőnyben pedig rögtön Alonso egyik riválisa lett. Zhou ráadásul egy ideig még a 40 esztendős veterán mondhatni csapattársa is volt, az Al