Nicholas Latifi élete első hazai nagydíjára érkezve máris bizonytalanul érkezik a jövőjét illetően. Ennek oka, hogy az elmúlt napokban több hír is arról szólt, hogy Oscar Piastri érkezhet a helyére. Olyan variáció is volt, hogy már a Brit Nagydíjtól válthatja a kanadait, de az mindenképp benne lehet, hogy az Alpine kölcsönadja a Williamsnek Piastri
Ugyan Guanyu Zhou az újonc szezonját teljesíti a Forma-1-ben, de az Alfa Romeo technikai hibái miatt már három kiesés szerepel a neve mellett. A kínai pilóta emiatt pedig nagyon nem elégedett és a frusztráltságának az egyik mostani interjújában is hangot adott. Zhou Forma-1-es karrierje rendkívül jól indult, ugyanis már a szezonnyitó Bahreini Nagyd
Nehéz lehet Charles Leclerc-nek optimistán folytatni három elbukott győzelem után, ám éppen legfőbb ellenfele példája jelenthet most számára kapaszkodót.
Görbicz Anita szerint változatlan a célkitűzés a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál, azaz megnyerni a bajnokságot és a kupát, valamint bejutni a Bajnokok Ligájában a négyes döntőbe.
Nem is kérdéses a Ferrari számára, mi lett volna a vége az Azeri Nagydíjnak Charles Leclerc motorhibája nélkül. Pozitívumokat is találtak a hétvégéjükben.
Ma hivatalosan is megjelent a Rally Szakági Bizottság közleményében a nemzeti prioritással rendelkező rallyversenyzők listája, amelyen hét név szerepel. Alább az RSB közleménye olvasható. Tisztelt Sporttársak! A Rally Szakági Bizottság, az RVSZ 53. oldal, II. mellékletében található nemzeti prioritásos listát a következőképpen frissít
A Sportdöntőbíróság szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség volt elnöke doppingeseteket tussolt el, vagy nem engedte, hogy a doppingeljárást lefolytassák.
Kijelölte a hazai rendezésű vizes világbajnokság jövő héten kezdődő vízilabdatornájára készülő keretét Bíró Attila, a női válogatott szövetségi kapitánya; a csapat három helyen változott a tavalyi, tokiói olimpián bronzérmes alakulathoz képest.
Carlos Sainz elismete, hogy már nem fókuszál a 2022-es világbajnokság megnyerésére. A két topcsapat, a Red Bull és a Ferrari közül a spanyol az egyetlen, aki idén – vagy egyáltalán Forma-1-es pályafutása során – még nem nyert versenyt. A Marcának nyilatkozva elmondta, hogy ez nem a szándék hiánya miatt van így: “Minden versenyre az első
Sajtótájékoztatót tartott Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, illetve Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos. Az eseményen bemutatták, mivel fognak kedveskedni a szurkolóknak a vizes vb ideje alatt.
A 2024-es párizsi olimpiai szereplést tűzte ki célul maga elé Veres Roland világbajnok kickboxos, aki májusban bronzérmet nyert az ökölvívó Európa-bajnokságon.
Az autó és motorsport rajongók most igazán elkezdhetik dörzsölni a tenyereiket, ugyanis nemrégiben hivatalosság vált, hogy 2023-ban olyan motorsportos filmet fognak bemutatni a mozivásznakon, amelynek középpontjában az egyik legnagyobb és legnépszerűbb szimulátoros játék, a Gran Turismo áll. A film egy valós történetet fog feldolgozni, a főszereplő
A Haas csapatának nem kellene nyíltan kritizálnia a küszködő pilótájukat, Mick Schumachert, véli Sebastian Vettel, aki a fiatal német számára egyfajta mentor. A hétszeres villágbajnok Michael Schumacher fia számára nem kezdődött túl jól az idei szezon, sokszor tört autót, illetve még mindig pont nélkül áll. Ezek után kezdte nyíltan kritizálni főnök
Június 26-án rendezik a szezon harmadik IMSA IMSA Michelin Endurance Cup versenyét, a Watkins Gleni 6 órást. Összesen 49 nevezés érkezett a jövő hétvégi Sahlen’s Six Hours of The Glen versenyre, az IMSA Michelin Endurance Cup harmadik fordulójára. A Sebringi 12 órás óta először megrendezésre kerülő ötosztályos WeatherTech SportsCar Championship fut
Elindult a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. újabb közlekedésbiztonsági plakátkampánya, amely országszerte számos forgalmas útszakaszon, többek között autópályák mellett hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. A kommunikációban a súlyos balesetek előtti elképzelt utolsó mondatokkal és a m
Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke finoman jelezte, hogy Mick Schumachernek meg kell találnia az összhangot az óvatosság és a teljesítmény között. A bakui futam előtt Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke nyomatékosította, hogy több autótörés nem fér bele Mick Schumachertől. A Monacóban a VF-22-est az idén másodszor leíró 23 esztendős pilótának si
A 80-as pontszám elérése a műúszó-válogatott célja a pénteken kezdődő budapesti vizes világbajnokságon, amelyen egyéniben, párosban és csapatban is lesz magyar induló.
Az előrejelzések szerint barátságtalan idő fogadja a Forma-1-es mezőnyt Kanadában. A Covid-19 miatt két évig mellőzni kellett a montréali pályát, ám idén újra kinyithatja kapuit a versenyzők és a szurkolók előtt a létesítmény. Ugyanakkor az időjárás már nem lesz olyan szívélyes, mint a szervezők. Csütörtökre esőt és zivatarokat várnak a meteorológu