Gyorsan bejárta a csütörtöki hír a futballvilágot, miszerint 54 évesen elhunyt Mino Raiola játékosügynök. Egy órán belül azonban kiderült, csak néhány szenzációhajhász olasz újságíró keltette a halálhírét, bár a menedzser tényleg nincs jól, intenzív osztályon kezelik.
– A világranglista egykori 7. helyezettjétől, a párosban Grand Slam-tornagyőztes Temesvári Andreától is tanulhatnak a legjobb száz közé nemrég bekerült tehetséges női teniszezőink. Az 56 esztendős korábbi klasszis mentorként tartott a női válogatottal a Billie Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának antalyai tornájára, amelyet a mieink ve
A tavalyi bajnoki címet eldöntő évadzáró botrány és az unalmas stratégiai döntések miatt a DTM több jelentős változást is eszközölt a szabálykönyvben. Az már korábban kiderült, hogy a csapatutasításoktól meg fognak válni, akár bajnokságból való kizárással is sújthatják, akit ebben vétkesnek találnak. Mostantól a futamgyőzelemért járó 25 pont mellet
A héten több csapat is részt vett a szezon előtti teszteken a cseh Autodrom Mostban. A versenykamionok és az istállók vegyes pályakörülmények között próbálták ki magukat a háromnapos teszt során. A 2021-es bajnokság második helyezettje, Sascha Lenz az idén kissé sötétebb színekben mutatta be MAN versenykamionját, amelynek festése több fekete színt
Lando Norris a szokásos mutatványával felborította Max Verstappen díját. A brit versenyző jól teljesített az Emilia Romagna Nagydíjon. Az időmérőn megszerezte a harmadik pozíciót, majd a sprintfutamon Serigo Pérez és Carlos Sainz révén az ötödik helyről várhatta a rajtot. Charles Leclerc hibája miatt végül megörökölte a dobogó legalsó fokát, így me
Kingsley Coman a labdarúgás aranyásója! A Bayern München francia játékosa idén a 11. bajnoki címét nyerte, s elmondhatja magáról, hogy profi karrierjének minden évében aranyérmet szerzett. 2016-ban például kettőt is!
Egy 37 éves fiatal edzővel, Horváth Dáviddal fejezi be az NB I-es labdarúgóbajnokságot az MTK, amely a hétvégén Zalaegerszegen matematikailag is a kiesés sorsára juthat. És ha az eredmények úgy alakulnak, a Gyirmót is búcsúzhat az első osztálytól.
Bíróság előtt tagadta Wanda Icardi, a PSG argentin focistája, Mauro Icardi felesége, hogy megcsalta volna a férjét annak korábbi interes csapattársával, Marcelo Brozoviccsal.
A Cup és az Xfinity Series ezen a hétvégén a Dover Motor Speedwayen versenyez. Alex Bowman a tavaszi verseny címvédője Doverben. Bowman előtt is a 48-as autó uralta az 1 mérföldes doveri pályát, hiszen Jimmie Johnson 11 győzelmet aratott itt karrierje során. Ennek köszönhetően a Hendrick Motorsports rendelkezik a legtöbb első hellyel Doverben, szám
Will Power indult a pole pozícióból a 2011-es alabamai Indy Grand Prix-n a Barber Motorsport Parkban. Képes volt az élen maradni? 2011-ben a szezon második versenyét rendezték a Barber Motorsport Parkban. Az időmérőn Will Power volt a leggyorsabb 1:11.4546-os idővel – érdemes lesz összehasonlítani majd az idei pole körrel. Hogy a versenyen mi törté
A NASCAR Xfinity sorozat doveri időmérő edzésén Brandon Jones volt a leggyorsabb. A Joe Gibbs Racing versenyzője a 2020-as fontanai verseny óta először indulhat az élről. Két héttel ezelőtt futamgyőzelemnek, most pedig rajtelsőségnek örülhetett Jones. A bajnokságban negyedik helyen álló georgiai a nem sokkal az időmérő edzés előtt rendezett szabade