Családjáért, barátaiért aggódik Olekszandr Zubkov. A Ferencváros ukrán labdarúgója a háború kitörése óta nem játszott meccset, de az edzéseken rendre részt vesz.
Az új autókkal és az új gumikkal egyelőre váratlanul sok a defekt a NASCAR Cup Seriesben. A köztes megoldásra a mezőny tényleg csak köztesként tekint. A NASCAR fontanai futamát követően Las Vegasban is azt láthatjuk majd, hogy egy esetleges defektnél a versenyzők az autóban maradnak. Ezt követően pedig a biztonsági személyzet visszavontatja őket a
Kecskés Ákos a Nyizsnyij Novgorod csapatával Moszkvában készül, ahol tüntetések zajlanak, az orosz légi forgalom korlátozása pedig nemcsak a Premjer-liga lebonyolítását veszélyezteti, hanem a védő hazatérését is a magyar válogatott márciusi meccseire.
A sportéletnek egységet kell mutatnia a háborús helyzetben, a MOB a NOB ajánlásait követi - hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a MOB elnöke az InfoRádióban. A Hungaroringet is irányító sportvezető a mogyoródi várakozásokról is szólt.
Egy autóversenyző legenda még inkább lesújtó véleménnyel bír a modern Forma-1 miatt. Közvetlenül azután, hogy a Max Verstappen és Lewis Hamilton közötti 2021-es bajnoki döntő egy nagy vitában végződött, a német kétszeres rali-világbajnok Walter Röhrl megfogadta, hogy “egy percet sem veszteget” több nagydíj megtekintésére. Így fogalmazott a Sport Bi
Múlt pénteken Egerben adták át a Gulf Szponzorprogram díjait a kiválasztott versenyzőknek, ahol csak mosolygós arcokat lehetett látni. „Lement a díjátadó, minden meghívott vendég ott volt és jól is érezte magát, egyedül csak a fotós okozott némi zavart az elején, de az ő összes kívánságát is teljesítettük” – kezdte mosolyogva a beszélgetést Stride
Bár a nagy dömping előtt, 2022-re ígérték magukat, a Peugeot nemhogy a szezonnyitón nem lesz ott az új Hypercar-jával, hanem a Le Mans-i 24 órásra sem készülnek el. A radikális, hátsó szárny nélküli autót kifejezetten a francia helyszín hosszú egyeneseire tervezték. Azonban a gyártó elmondása szerint inkább még finomítanának az autón, mielőtt beadn
A magyar éljátékos papírformát igazolva legyőzte Thanasi Kokkinakist pénteken, így 1-1 az állás a Sydneyben zajló Ausztrália-Magyarország tenisz Davis Kupa-selejtezőn.
2022. március 4-e egy emlékezetes nap lesz Valentino Rossi életében. Az olasz MotoGP legenda kislánya ugyanis ezen a napon látta meg a napvilágot. A kilencszeres világbajnok olasz motoros a tavalyi szezon végén akasztotta szögre a bukósisakját, ami miatt a babázásra is jobban fog majd tudni koncentrálni. A kislány a Giulietta nevet kapta és szerenc
A 2020-as WRC2-es bajnok és a magyar rally bajnokság tavalyi harmadik helyezett, Mads Ostberg is rajthoz áll Norvégia csapatában az áprilisi, mexikói Nemzetek Versenyén. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Mexikó Rally szervezői idén megrendezik a Nemzetek Versenyét, miután nem kaptak az idei évre lehetőséget WRC futam rendezésre. A versenyen k
Nem kínál minden nap olyan megállapodást a Red Bull, mint amilyet Max Verstappennel nemrég aláírtak. A hosszú távú elköteleződés azonban többről szól a csapat és versenyző közötti összhangnál.
Kevéssel Nyikita Mazepin várható lecserélése előtt a szakíró kicsit sokallja a friss világbajnok Max Verstappen 2022-es fizetését. Vámosi Péter Schumecherekről, Fittipaldikról, Verstappenekről...
Az FIA sürgős intézkedéseket hozott válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára, és gyakorlatilag betiltotta a Haas idei festését. Az amerikai Forma-1-es csapat mögött Dmitry Mazepin orosz milliárdos áll, aki az orosz elnök, Vlagyimir Putyin közeli barátja. Mazepin fia, Nikita a csapat pilótája, és tavaly a csapat orosz tematikájú festést használt, a
A magyar sportban, sportért tevékenykedő kilenc szervezett összefogott és tízmillió forintot ajánlott fel az ukrajnai háború Magyarországra érkező menekültjeinek támogatására.
Ralf Schumacher szerint a Haas teljesen el fog szakadni a Mazepin családtól és Oroszországtól. Az orosz-ukrán háború könnyen véget vethet a 22 éves pilóta karrierjének. Bár az FIA nem tiltotta meg az orosz pilóták indulását, az Egyesült Királyság nem engedi versenyezni az országban az állampolgárokat. Ausztrália is hasonló terveken gondolkodik, míg
Öt évvel ezelőtt verekedett össze Kyle Busch és Joey Logano, miután összeütköztek a Las Vegasi tavaszi verseny utolsó körében. A versenyt Brad Keselowski vezette, azonban az utolsó körben lelassult az autója. Kyle Busch alulra kanyarodott, hogy kikerülje őt, és összeért Loganóval. A 3. kanyarban Logano nekiment Buschnak, és utóbbi a 4. kanyaron ker
A WRC mezőnye 35 év után 2023-ban visszatérhet az Amerikai Egyesült Államokba, a verseny helyét azonban még keresik. Az FIA korábbai rally igazgatója, Yves Matton már tavaly nyáron megerősítette, hogy kemény munka folyik egy amerikai vb futam létrehozásáért. Mindez 2023-ban meg is valósulhat, a lehetséges helyszínek között szerepel Washington áll
Jim Clark, 1936-ban ezen a napon született Skóciában, és mindig is az autósport egyik vitathatatlan legendája marad. Kétszeres Forma-1-es világbajnokká vált 1963-ban és 1965-ben. Korán bekövetkezett haláláig Clark több nagydíjfutamot nyert (25) és több pole pozíciót szerzett (33), mint bárki más előtte. Clark volt az első Forma-1-es versenyző, aki
Talán megengedhető, hogy Kiss Norbert nevével illessük egyébként a hivatalos ETRC digitális bajnokságát, mert hát csak a szombathelyi fiú nyerte meg eddig az összes évben. 2022-ben is útjára indul tehát a sorozat, a mai nappal, és az első helyszín ismert: Autodrom Most lesz. Háromszoros Európa-bajnokunk edzésben van, hiszen számos nemzetközi megmér
A Meyer Shank Racing-Honda versenyzője, Hélio Castroneves ma mutatta be negyedik arcképét a legendás Borg-Warner Trófeán. Tavaly májusban Castroneves nem csak az Indianapolis 500-as győzelmek rekordját állította be, amivel csatlakozott a négyszeres győztesek klubjában A.J. Foyt, Al Unser és Rick Mears mellé. Győzelme egyben a történelem leggyorsabb
Akio Toyoda, a Toyota főnöke, valamint Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke két versenyen is összeméri tudását, amennyiben pedig Latvala nyer, egy Toyota Yaris WRC lesz a jutalma. 2021 végén Jari-Matti Latvala ellátogatott a Toyota japán központjába, ahol találkozott a japán gyártó főnökével, Akio Toyodával is. A találkozó alatt