„Én már 11 éve nem kosárlabdáztam, így nem volt okom dokihoz menni. Aztán amikor legutóbb elmentem, akkor olyanokra derült fény, amikről nem is tudtam.”
A Brit Film – és Televíziós Akadémia (BAFTA) listáján szerepel az Abu Dhabi Nagydíj is. A 2021-es szezon bővelkedett izgalmas versenyekben és szituációkban. Lewis Hamilton és Max Verstappen párharca mellett Toto Wolff és Christian Horner csatája is megfűszerezte a szezont. Az utolsó fordulót pontegyenlőséggel kezdte meg a két bajnok aspiráns. Ám vé
A Ford és a technika ördöge nem kíméli a Hibján Joci – Szollár Csabi duót idén sem, de a fiúk hisznek a versenyautóban, ezért nem adják fel az álmaikat – áll a csapat közleményében. Megint megmakacsolta magát a Ford? – Igen, sajnos ismét műszaki problémánk volt. Három kilométer után kénytelenek voltunk kiállni, de már
Több hatalmas védést is bemutatott a Ferencváros kapusa, Dibusz Dénes az Észak-Írország elleni 1-0-ra megnyert barátságos mérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány egyre nagyobb gondban van az első számú kapus kérdése kapcsán.
Michelisz Norbert új csapattársat kapott Mikel Azcona személyében, aki igyekszik nem arra koncentrálni, kinek a helyére jött. Az Engstler csapat távozása után két autóra csökkenő Hyundai felállásban a spanyol a Gabriele Tarquini visszavonulása miatt megüresedett kapta meg. Ez volt Azcona első márkaváltása, hiszen eddigi karrierjét végig a Cupra szí
A német U21-es válogatott szövetségi edzője Dárdai Mártont dicsérte, s a magyar védő a remek teljesítményének köszönhetően a következő fordulóban akár a magyar nemzeti csapat ellen is bizonyíthat.
Diamniadio – Botrányos körülmények között bukott el Mohamed Szalah vezetésével az egyiptomi labdarúgó-válogatott az afrikai világbajnoki selejtezők 3. szakaszában.
Belfast – „Régóta mondom, hogy a kapusposzt az egyetlen, ami miatt sosem kell aggódnom. Gulácsi és Dibusz is nagyszerű játékos” – nyilatkozta Marco Rossi szövetségi kapitány az északírek elleni keddi meccs után. És valóban kellemes helyzetben van az olasz szakember, amikor a kapusok között kell választania a magyar labdarúgó-válogatott összeállítás
Dr. Helmut Marko elárulta, hogy kifejezetten boldog, amiért a Red Bullnak új főszereplő ellen kell küzdenie 2022-ben. Tavaly a Max Verstappen kontra Lewis Hamilton csata történelmileg is kiélezett volt, ami olyan rossz hangulatot eredményezett a csapatok között, ami valószínűleg tartós lesz. Marko állítja, hogy most minden másképp van, hiszen a hol
Az idei F1-es idény eddig Charles Leclerc és Max Verstappen párviadaláról szól. Tavaly óta annyiban nem változott a kép, hogy idén is két versenyző és két csapat küzd(het) a világbajnoki címért, ám sok tekintetben mégis más a Verstappen-Hamilton küzdelemhez holland-monacói kettőse. Max Verstappen és Charles Leclerc hasonló korukból fakadóan hosszú
Világcsúcsot jelentő 91 553 futballszurkoló volt jelen a Camp Nou Stadionban az FC Barcelona és a Real Madrid női csapatainak a szerdai Bajnokok Ligája-negyeddöntőjén.
Nem sokan bíztak abban, hogy ez az olimpiai ciklus még hozhat nekem babért, de akik hittek, azok százszázalékig hittek bennem. Ez a bronzérem ennek az eredménye - mondta.
Amikor fiatalabb volt, mindig idősebb akart lenni, most viszont teljesen ki van békülve a korával. Azt mondta, fiatalon igazságtalanul tekintett a mostani korosztályára, hiszen az 50-eseknek ma már minden lehetőségük megvan arra, hogy ebben az időszakban magukra koncentráljanak. Azért is szeretne energikus maradni, hogy ha majd úgy adódik, tudja ta